Budapest tele van magára hagyott épületekkel, amik megújulására sokszor már csak matematikai esély látszik. Így van ez a Margit hídtól északra fekvő, ma két patinás fürdőnek – a Szent Lukácsnak, illetve a Veli Bejnek –, továbbá a Császár fürdőre épült Császár-Komjádi Béla Sportuszodának is otthont adó Felhévíz rég elfeledett intézménye, a századfordulón a városrész nyüzsgő főutcájának számító Frankel Leó úti Népgőzfürdő épületével is.
A lőpormalmok, majd hagyományos társaik működését segítő Malom-tó partján, a világ legnagyobb, jelenleg is feltárás alatt álló vizes barlangja, a Molnár János-barlang feletti közfürdőt a Lukács fürdő tulajdonosai építtették, tervezésére pedig 1893 derekán a Lukácsot is kiépíteni kezdő id. Ray Rezsőt (Ray Rezső Lajos, 1845–1899) kérték fel.
A török kori fürdőkre emlékeztető, mór jegyeket nagy számban magán viselő – ugyanezt tette Schmahl Henrik Uránia Nemzeti Filmszínháza (1895), illetve Freund Vilmos a Kozma utcai zsidó temetőbe tervezett ravatalozója (1891) is – épület homlokzatát két színű téglaburkolat, illetve a pécsi Zsolnay-gyárban készült pirogránit ablakkeretek díszítették.
A kor két sokat foglalkoztatott építőmestere, a Wellisch építészdinasztiához tartozó Sándor (1855–1931) és Gyula (1859–1940) által emelt épületek alig néhány hónap alatt elkészültek: a Budapesti Királyi Orvosegyesület száz tagja már 1894 novemberében bejárhatta a tereket, amiket rövidesen a vendégek is használatba vehettek – feltéve persze, ha a bejáratnál kifizettek öt krajcárt.
Az előtte fekvő tó egy részét az építési munkálatokkal párhuzamosan egy híddal fedték le, így a mai Frankel Leó (akkor még Zsigmond) utca a tó mellett futó szűkebb szakaszának a víztükröt megkerülő ívét is kiegyenesítették.
Átlagos úttestnek tűnik, de több annál
A Malom-tó a Frankel Leó út elődjébe, a Zsigmond utcába való betüremkedését már az 1860-as években is boltozattal akarták lefedni, hiszen az utat erősen szűkítő tórész lehetetlenné tette az egyszerű közlekedést.
Az első tervekre két évtizedet kellett várni, a valódi lépések azonban csak 1895-ben a székesfőváros pénzéből indulhattak meg, így a következő évben megszületett a ma is meglévő, negyven méter hosszú, hét méter széles boltozat.
Az egykor kalászi mészkőből faragott pillérek jó eséllyel ma is az út alatt fekszenek, a nyomok azonban a felszínen, az út Lukács fürdő felőli oldalán ma is észrevehetők.
A furcsa történetek már az első évben sem kerülték el a helyet: 1895 márciusának derekán egy ablakot betörő férfi mászott be az épületbe (egy fürdőszolga által csapott zaj végül elriasztotta), épp egy hónappal később pedig egy bérkocsis legény délelőtti fürdője végződött rosszul, hiszen fél órával később halva találták, teljesen megfőtt állapotban. „A szolgák vigyázatlansága következtében túlságos gőzt eresztettek a vízbe” – foglalta össze az ügyet röviden a Pesti Napló:
A három, különböző hőmérsékletű vízzel megtöltött medencét, egy gőzkamrát, illetve egy köpölyöző- és tornatermet is magában foglaló, de borbély és fodrász szolgáltatásokat is nyújtó épületet csak férfiak használhatták, míg a nőket a Dunához közelebb álló régi gőzfürdő fogadta.
Ez azonban még semmi volt ahhoz képest, amiről a Népszava 1909 novemberében beszámolt: a hely akkorra ugyanis a „beteg, elfajult idegzetű emberek, úgynevezett homoszexuálisok” egyik kedvenc helyévé vált, akik a lap szerint egy egész csapat tizenöt-húsz éves fiúval „barátkoztak s elbujkáltak a padok alá, a gőzkamrába és a félreeső helyekre. Némelyek táncolva és vihogva játszadoztak a medencékben, virágot tűztek a hajukba és női néven becézgették egymást.”
Az egyik fiú apja – miután tudomást szerzett a dolgokról – riasztotta a rendőröket, akik a helyszínen tizenöt fiút és több felnőtt férfit is letartóztattak. Közülük többen is nyilatkoztak a lapnak, történeteikből pedig kiderült, hogy a város különböző részein ismerkedtek meg a különböző társadalmi rétegekből származó férfiakkal, akik mindegyiküknek női nevet adtak (így lett belőlük többek közt Aranka, Paraszt Mari, Zsazsa, Klári, Aszpázia, Ezred Marcsa és Postás Klári), szolgálataikért pedig tíz, húsz vagy akár harminc koronát is fizettek. A Népszava által idézett vallomások szerint a fürdőszolgák is tudtak a dolgokról, de a vaskos borravaló miatt hallgattak az ügyről. Az elcsípett férfiak, illetve a dolgozók ellen vizsgálat indult, de kihallgatás után mindegyiküket szabadon engedték.
A riport arról is beszámolt, hogy néhány fiú „már annyira degenerálódott, hogy ő maga is rávetemedett a csábításra a saját kedvtelésére”, lezárásában pedig kijelenti: nem kellett volna szabadon engedni a tizenéveseket kihasználó férfiakat, hiszen
beteg emberek, akiknek kórházban vagy egyéb gyógyintézetben a helyük.
Az ügy végére két hónappal később került pont. A Népszava cikke (1910. január 29.) szerint végül tizenöt fiatal vádlott került a járásbíróság elé, akik közül tízet 15-15 napi fogházra, egyet javító nevelésre ítélt, egyet pedig egy évi próbaidőre bocsátott. A nekik fizető férfiak közül végül hármat idéztek be a tárgyalásra: közülük ketten eltűntek, a harmadik a hírlapíróként, műfordítóként, íróként, valamint lapszerkesztőként ismertté vált Rozsnyay Kálmán (1871–1948) pedig betegségére hivatkozva maradt távol.
A Nyugat szerkesztőivel jó barátságot ápoló férfit ekkor már a magyar közélet egyik botrányok övezte alakjaként ismerték, hiszen 1905-ben eljegyezte, a következő évben pedig feleségül vette a nála negyvenöt évvel idősebb Prielle Kornéliát (1826–1906), aki alig néhány nappal élte túl az esküvőt. Rozsnyay homoszexualitásáról is keringtek különböző legendák: a legismertebb történet szerint Londonban töltött ideje alatt közeli kapcsolatot ápolt Oscar Wilde-dal, ami miatt még öregkorában is óvták tőle a fiatal fiúkat.
A Népgőzfürdőt 1918-ban bezárták, és csak hét évvel később nyitott meg újra. A munkák során az utca felé néző szárny újabb emelettel bővült, belső tere pedig kissé átalakult. A kapuk a volt főpolgármester, az alsóbb társadalmi rétegek lakhatási problémáinak rendezéséért rengeteget tevő Bárczy István jelenlétében nyíltak meg újra.
A belsőről a 8 Órai Ujság számolt be (1925. márc. 28):
A fürdőben minden megvan, ami csak a modern ember igényeit kielégítheti: 116 vetkőző szekrény, dupla soros zuhany és végül előfürdő, melyen keresztül vezet az út a tulajdonképpeni nagy bazinba. A kupolás nagy csarnok, a mór királyok híres palotájának stílusában van dekorálva. Falképek, ívek, fehér-kék plasztikus oszlopok és festmények teszik széppé a fürdőt. Gőzkamra, masszírozó fülke és fodrászterem teszik teljessé a berendezést,
sőt, a hét minden napján, reggel hattól este hét óráig özönlő látogatók szükség esetén ingyenesen kölcsönözhettek fürdőruhát.
Az 1926 decemberében emeleti kádfürdővel is bővült intézményt a második világháború előtti években is sokan látogatták, a ma az utcáról látható tóban azonban sosem fürödtek, sőt, az a helyet nem ismerők számára az utcai kőkerítés miatt teljesen ismeretlen is maradt – derül ki egy építész, Hermann István Az Ujságban megjelent olvasói leveléből (1938. jún. 15.), amiben a fővárostól azt kéri, tegyék láthatóvá azt, hiszen egzotikusnak ható püspökfürdői tündérrózsák virágoznak rajta. Az ötlet néhány évvel korábban a Fővárosi Közgyűlésben is szóba került: 1933-ban egy képviselő már jelezte (Fővárosi Közlöny, 1933. július 14.), hogy a tó partján a Lukács fürdő tehetős vendégeit szállító autókat fogadó garázs áll, ahol a sofőrök szerelni szokták az autóikat, a tóba rendszeresen elhullott állatokat dobtak, a Frankel Leó út mellette fekvő szakasza pedig korábban már többször is beomlott a nem megfelelő műszaki megoldások miatt, így azonnali intézkedésre lenne szükség, sőt, akár maga a tó is láthatóvá válhatna.
Hermann kérését a városvezetés még két évtizedre jegelte, és csak a Kádár-korban vált valóra. 1962. május elsején megnyitott ugyanis a tó fürdővel átellenes oldalán épített, terasszal rendelkező Malomtó Bisztró, amit fennállása első harminc évében az Észak-budai Vendéglátó Vállalat üzemeltetett. A hely mindennapjait pedig több, furcsán végződött rablás színesítette: 1966-ban egy italt, csokoládét, illetve a dolgozók felfeszített öltözőszekrényeiben lévő ruhákat összegyűjtő férfi például úgy vélte, hogy a sikeres akció után megérdemel némi pihenést: leült az egyik székre, majd elfogyasztott öt üveg sört a zsákmányból és lepihent. A rendőrök ébresztették.
A nyolcvanas évek végére már megkopott belsőben az első két évtizedben számtalan legendás vízipólós mellett a Bécsi úton élő Kassák Lajos is feltűnt, sőt, a legtöbb költeményét az egyik sarokasztalnál ülve írta.
A Malomtó Bisztró egészen az ezredfordulóig működött – mégpedig nem is rosszul, hiszen a Népszabadság ételkritikusai, a Wittman fiúk így zárták a róla készült (1996. jan. 23.) beszámolójukat:
A hely 2005-ben, ötéves szünetet követően nyitott újra, majd különböző neveken egészen 2014-ig működött.
A fürdő állapota mindeközben gyorsan romlott, sőt, mivel a kommunista hatalomátvétel után már nem kapott átfogó felújítást, egyre komolyabb problémák léptek fel benne: a szivárgó medence a bisztró megszületésével egy időben például szennyezni kezdte a felszín alatt futó forrásokat, felújításra pedig nem volt esély, így az egykori Népgőzfürdő épp hetven évnyi működés után, 1965-ben véglegesen bezárta a kapuit.
A nagy állami tervező intézetek egyike, a Budapesti Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) irodájában született tervek szerint a hetvenes évek hajnalán a teljes Népgőzfürdő nyom nélkül eltűnt volna, a műemlékvédelem azonban még idejében közbelépett, így az 1969-es bontási munkák során megkímélték a központi medencét rejtő, alig nyolcvan négyzetméteres alapterületű épületrészt, hiszen
A BUVÁTI több tervet készített a teljes terület hasznosítására, ezek azonban nem váltak valósággá, így a Frankel Leó út menti értékes telket ötven éve nem sikerül teljes egészében hasznosítani, noha több, kisebb-nagyobb ötlet is született erre. A romok mögött a Népszava 1967-es évfolyama szerint egy mesterséges tárót kívántak építeni, hogy a tó felett nyújtózó, mostanra luxustársasházzá vált egykori SZOT-szállóból – ennek történetét korábban hosszú cikkben foglaltuk össze – lifttel tudjanak lejönni a fürdőbe a légzőterápiás kezelésre szoruló betegek. Pénzhiány miatt ez végül sosem valósult meg egészen, de a hegy átfúrása a következő években biztosan megkezdődött.
A tervfázisig eljutott projekteket nehezíti, hogy a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1970-ben és 1982-ben született határozatai, illetve a II. kerületi városrendezési és építési szabályzat értelmében a tó, illetve a fürdő alatt megbújó Molnár János-barlang fölé
2006-ban gyógyfürdőt, illetve szállodát terveztek a területre: a projekt mögött a Népszabadság (2007. május 11.) szerint a Dakar-ralikról ismert Szalay Balázs állt, aki koncesszióba kapta az ingatlant az azt korábban kezelő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-től.
A cél a törökös arcú fürdőépület helyreállítása, illetve egy tizenhárom vendégszobából és három apartmanból álló, a korábban a fürdő udvari szárnya, illetve a bisztró helyén születő háromcsillagos szálló építése volt, amire a projektcége, a Malomtó Török Fürdő Project Beruházó Kft. 2006-ban elsőfokú építési engedélyt kapott, sőt, egy esetleg második ütem is szóba került, amiben további tíz hotelszoba született volna a területen.
Az engedélyt a barlang védelmében és feltérképezésében kulcsszerepet játszó Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Sportegyesület támadta meg, hiszen állításuk szerint a műemlékvédelmi hatóság nem csak megalapozatlanul, de törvénysértően, a Magyar Geológiai Szolgálat előzetes elvi hozzájárulásának megléte nélkül adott zöld utat a Marosi Miklós, Ybl-díjas építész tervei szerint megvalósulni vágyó épületeknek.
A terv végül nem vált valósággá, a per azonban még hosszú időn át zajlott, noha a befektető korán lemondott az építésről. A projektcég a BGYH Zrt. tulajdonává vált, a Magyar Hírlap egy 2011-ben megjelent híre szerint folyik a közös gondolkodás a terület jövőbeni sorsáról.
Művészeti galéria
Kozári Hilda képzőművész 1992-ben kezdett el kiállításokat szervezni az akkor már két évtizede kihasználatlan belső térben, amit legalább 2000-ig folytatott is, olyan művészeknek helyet adva, mint a magyar származású, de Ausztráliában élő Sue Saxon, aki az egész medencerészt piros paprikával fedte le, erre pedig mákkal és sóval török írásjeleket és héber betűket írt – emlékezett vissza Kozári a Balkonnak (1995/6-8.) adott interjújában.
Az egykori fürdő, tó és étterem ügyében az azóta eltelt tíz évben semmiféle kézzelfogható változás nem történt, néhány nappal ezelőtt azonban egy olvasónk jelezte:
A helyszínen valóban látszanak ennek nyomai. A tóra belátást nyújtó kerítés teljes egészét ugyan nem cserélték le, a kapuzat azonban új, rácsain átnézve pedig kisebb munkák nyomai látszanak.
A sokszoros védelmet élvező – a budai termálkarszt barlangrendszerei a világörökség részeinek számítanak, a Népgőzfürdő maradványa és a tó egy részét átívelő útszakasz felszín alatti része műemlék, a környező védett épületek miatt pedig a Frankel Leó út 48-50. műemléki környezetnek számít – területre vonatkozóan az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) keresője három, ma is hatályos építési engedélyt tart nyilván.
A szögtámfalakra a maradványok és a tó védelme érdekében nyilvánvalóan szükség lehet, a 2018 júliusában engedélyt kapó, egy meglévő épület bontásával, a műemléki rekonstrukcióval, illetve új fogadóépület emelésével járó munkálatok részletei azonban nem ismertek. Ezért kérdéseinkkel a terület vagyonkezelői státuszát négy évvel ezelőtt átvett Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz (DINPI) fordultunk, hiszen reméltük, hogy a tóra és környezetére megújulás vár, így az rövidesen újra a város szerves részévé válhat.
A DINPI válaszában kijelentette: a három évvel ezelőtti engedélyben foglalt elemek
A levélben az akkor tervezett változások részleteiről nem esett szó – ezekről újra megkérdeztük a nemzeti parkot –, a jelenleg is folyó beruházás egyes részeire azonban fény derült.
A 2021. január 1-től az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. által koordinált munkák kiviteli szerződésében foglalt március 8-i határidőig a következő munkálatok zajlanak majd a területen:
- a Molnár János-barlang bejáratához a romok mögött vezető új megközelítés kialakítása,
- sziklabontással járó támfalépítés,
- a barlanghoz vezető táró elé új bejárati rész (podeszt, rámpa, lépcső, előtető) építése,
- a másik barlanglejáró új lefedése,
- új utcai kerítésszakasz és kapu,
- külső tereprendezés, melynek része az új térkőburkolat,
- valamint a Malom-tó medrének tisztítása.
A Kossuth téri modern irodaház lebontása, majd a száz évvel ezelőtt annak helyére tervezett, a házsor utolsó elemének szánt épület felépítése, a Várnegyedet átformáló Nemzeti Hauszmann Program, illetve a kormány által az elmúlt években az 1945 előtti épületállomány visszaállítására irányuló törekvései után nem lenne meglepő, ha a következő években a három éve elvetett tervek újra napirendre kerülnének, megvalósításuk során pedig legalább részben Ray közel százharminc éve született álmát használnák fel.
Addig viszont örüljünk annak, hogy a terület képe rövidesen egy fokkal kellemesebbé válik, sőt, a barlangkutatók dolga is némiképp könnyebbé válik, hiszen a törmelék, a rossz állapotú kerítés, illetve a falfirkák egyáltalán nem tartoznak egy európai nagyváros képéhez.
