Kultúra

Caitlyn Jenner is szerepelhet a visszatérő Szex és New Yorkban

Phillip Faraone/Getty Images for Vanity Fair/AFP
Phillip Faraone/Getty Images for Vanity Fair/AFP

A reality tévézés nagyasszonya, Caitlyn Jenner is feltűnhet a Samantha karaktere nélkül kissé kiüresedett Szex és New York-rebootban. A Daily Mail szerint a hetvenegy éves Jenner és az HBO Max között komoly tárgyalások zajlanak a szerepről, a streaming-szolgáltató ugyanis igyekszik minél exkluzívabb szereposztást összehozni a reboothoz. Jenner szereplése jelenleg egy kisebb cameót jelentene – azaz Jenner saját magát alakítva tűnne fel – de ez még bármerre alakulhat.

Kapcsolódó
Új sorozatban tér vissza a Szex és New York
Egyedül Samantha nem tér vissza az eredeti csapatból.

Jennernek ez nem az első szerepe lenne, sőt, egész sor kisebb szerepe volt már, ezek jelentős része még Bruce Jennerként, nemváltása előtt. Játszott többek között az 1980-as Zenebolondokban, de a CHiPs című klasszikus zsarusorozatban is, de nemváltása sem okozott semmiféle fennakadást a színészkarrierjében, épp most is utómunka-fázisban van egy új sorozat, a Duke of the Valley nyitóepizódja, amiben szerepelt. Emellett neve komoly médiaértékkel bír, így jól jöhet egy olyan sorozathoz, ami több, mint tíz év után tér vissza, elveszítve egyik kulcsszereplőjét.

A Mail egyik forrása kiemeli, hogy a sorozat készítői szeretnének ugyan új szereplőket is felvonultatni, de emellett szükségük van olyan szereplőkre is, akikre a nézők felkapják a fejüket. A sorozatról már azt is lehet tudni, hogy a visszatérni nem hajlandó Kim Catrall alakította Samanta helyét nem veszi át másik színésznő, viszont két új nő kerül a csapatba helyette, a valósághoz való közeledés és a reprezentáció jegyében mindketten színes bőrűek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik