Disney+
Kultúra

A Mandalorian bizonyos értelemben megmentette 2020-at

Befejeződött a Mandalorian második évada, amely jobb, izgalmasabb és grandiózusabb volt az elsőnél: olyan élményt kínált, mint a három legutóbbi Star Wars-film együtt sem tudott, mindezzel a széria mögött álló Disney elérte, hogy ezúttal teljesen jogosan veregethetik meg saját vállukat. A fejvadász és Bébi Yoda kalandja méltó helyet foglalt el magának a George Lucas által megálmodott univerzumban.

A 2019-es év nagy sorozatos meglepetése volt a Mandalorian, amely a Marvel-mogul Jon Favreau és Dave Filoni rendező-forgatókönyvíró jóvoltából érkezett meg – mondjuk úgy, a semmiből – a Star Wars-rajongók látókörébe. Merészebb vállalások nélkül, tisztesen megírt karakterekkel, jól használva a fan service-t hamar az év végi toplisták elejére került a sorozat. Favreau dörzsölhette a tenyerét, hiszen a Disneynél semmi okuk nem volt arra, hogy nemet mondjanak a sztori továbbszövésére. A Mandalorian második évada nem kezdett különösebben ígéretesen, és a nyolc epizód között bőven akadt olyan, mellyel mintha csak kitölteni szerették volna a készítők a szezont. De a lezárása, a mélységek, melyek a mandalori fejvadász és az internet által Bébi Yodának elnevezett zöld lény jóvoltából a nézők szívéig hatoltak,

egyszerűen elérték, hogy a néző majdnem mindent megbocsájtson a Disneynek azért, amit a Star Wars-világ utolsó filmtrilógiájával tettek. 

Mert bizony sem Az ébredő Erő, sem Az utolsó Jedik, sem pedig a Skywalker kora nem tudtak minőségben felnőni George Lucas első, de még a második trilógiájához sem, ebben pedig a szakma és a közönség ok-okozati összefüggései találkoztak: hiba volt, hogy Lucas eladta a franchise jogait a Disneynek, amely popcornmozit próbált faragni a filmekből, számos olyan elemmel felruházva azokat, melyek inkább rossz szájízt hagytak a rajongókban, mintsem tovább emelték volna filmsorozat nimbuszát. A bukás a mozipénztáraknál nem volt tetten érhető, de kritikai oldalon inkább a közepes felé tendáltak a filmek: újrahasznosított Lucas-ötletek, rosszul megírt karakterek jellemezték ezeket, a koncepciótlanság pedig ott bukott ki igazán, amikor Rian Johnsont, a 8. film rendezőjét félreállították, és újra azt a J. J. Abramst bízták meg direktori feladatokkal a 9. etapra, aki Az ébredő Erővel megkezdte a trilógiagyártást. Miután Johnsonnak határozott elképzelései voltak egy sokkal sötétebb, mélyebb mozifilm megalkotására, a Disney az útjába állt, mert ennél befogadhatóbb, könnyedebb szórakozást akartak kínálni a nézőknek. Mondhatni biztonsági játékra törekedtek.

Valahol e két pont közt lavírozik a Mandalorian, mely egyszerre próbál nagyon szórakoztatni, kielégíteni régi Star Wars-filmek elemeire szomjazó nézőket, és sorozat-jellegéből adódóan bátrabb húzásokkal lekötni, egyúttal megnyerni a figyelmünket. A második évaddal bizonyos értelemben a csúcsra jutottak, mert képesek voltak megközelíteni az eredeti filmek minőségét mind karakterekben, mind a történet szempontjából. És annyira kellett ez a sorozat 2020-nak, hogy ledarálása után valamennyivel elviselhetőbbnek tűnik minden.

A második szezon ugyanazt a történetszálat veszi fel, ahol az első abbamaradt: a fejvadásznak valahogy vissza kell juttatnia saját fajtájához az Erőtől áthatott Bébi Yodát (akinek később kiderül, hogy neve is van, de inkább nem spoilereznénk el), persze ez olyannyira nem megy könnyedén, hogy szinte minden epizód hoz egy letérést az útról, ami sokszor azt érezteti a nézővel, a sorozat egyet előre, de rögtön kettőt hátra is lép. Mindezt valahol azért jogtalan felhozni, mert a Mandaloriant nem érdemes első és második évadra bontani, felesleges kettévágni ezt a 16 epizódot. Így egyben nézve viszont komótos tempója olyan írói erényről tanúskodik, mely végig fenntartja a néző figyelmét, s azon a ponton, mikor már épp lankadna a dolog, egy nagyon váratlan húzással kavarják fel az állóvizet. Ez egyértelműen a 12. epizódra jutott, amely A Jedi címet kapta. Gyakorlatilag a világsajtó nagyobb része beszámolt már róla, úgyhogy nem tekintenénk spoilernek Rosario Dawson megjelenését a sorozatban, aki Ahsoka Tanót alakította. Egy olyan Jedit, akit különféle tematikus animációs sorozatokból már ismer a közönség. Őt Dave Filoni alkotta meg évekkel ezelőtt, egyúttal helyezte bele most a történetbe – kétségtelenül jó érzékkel és értelemmel, de persze rendesen kiszolgálva a nézői igényeket, nem kevés utalással az 1961-es A testőr című Akira Kuroszava-filmre.

Disney+

Innentől indul be igazán a Mandalorian: megismerjük Bébi Yoda eredetét, hogy miért járja át az Erő, mi a valódi neve, és hogy mi pontosan a mandalori fejvadász, Din Djarin dolga vele. Találnia kell egy olyan mestert, aki kiképzi a még mindig ismeretlen fajtájú zöld lényt és aki megtanítja őt az Erő használatára. A sorozat A Jedi visszatér után néhány évvel játszódik, de a galaxis peremvidékén, azaz magukról a jedikről vajmi keveset tudnak a történet főbb szereplői, mindössze annyit, hogy varázserejük van, s egykor ők hozták meg a békét. És ez egyáltalán nem válik a történet hátrányára: sem a fénykardok, sem a misztikum nem vonja el a figyelmet, mert szórakoztatóbb azt figyelni, ahogy a fejvadász és a kis zöld lény köteléke egyre erősebbé válik, miközben végig ott lebeg a levegőben, hogy a közös útjuk hamarosan véget fog érni.

Rettenetesen hálátlan feladat volt a mandalorit alakító Pedro Pascalnak, hogy egy olyan figurába kell életet és izgalmat lehelnie, aki folyamatosan páncélt visel, gesztusai egészen minimálisak, de valahogy el kellene higgyük: nemcsak elviseli Bébi Yodát, hanem egyfajta apafiguraként oltalmazza őt. Pascal viszonylag későn lett elismert színész Hollywoodban, nagyobb részt a Trónok harcából ismerhetjük, sokszor játszik negatív karaktereket, de

amit itt Din Djarinnal csinál, az egy komolyabb díjesőt hozhat el neki – és remélhetően nagyobb publicitást a munkásságának. 

Nagyon kevésszer látjuk sisak nélkül az arcát (egészen konkrétan háromszor a két évad alatt), hogy lehetősége legyen bemutatni képességeit. Ám amikor ennek teret engednek a rendezők, Pascal nem okoz csalódást. Ez az egész szereplőgárdára igaz: Gina Carano jól hozza a nagyon maszkulin karakterét; a Rockyból  és a Ragadozóból ismert Carl Weathersnek jutalomjáték mindez (még egy zseniálisan jó Schwarzenegger-kikacsintás is akad); Giancarlo Esposito a Breaking Bad után végre megint kapott egy nagyon ellenszenves főgonoszt, és meglepetés gyanánt még az első Terminátor-film Kyle Reese-ét, Michael Biehnt is castingolták. Miután a Disney bejelentette, hogy külön sorozatot kap a SW-univerzum egyik jól ismert karaktere, Boba Fett, nem nagy meglepetés, ha eláruljuk, Temuera Morrison is előkerült az évadban – keményen rácsúszva vele a fan service kielégítésére.

Disney+

A sorozat folytatása előtt tudható volt, hogy felkérték a kaszkadőrből rendezővé avanzsált Sam Hargrave-et (ő készítette a Tyler Rake: A kimenekítés című netflixes sikerfilmet), hogy alapjaitól javítsa fel a Mandalorian akciókoreográfiáit. Ennek bőven eleget tett, mert az évad tele volt jó bunyókkal, melyek illeszkednek a 2020-as akciótrendekbe. És miután maga a sorozat külcsínben is nagyon el lett találva, ennek kombinációja azt hozta el a nézőknek, hogy lehetett izgulni az epizódok alatt. Tét persze aligha akadt, ahhoz nem volt elég bevállalós sem Favreau, sem pedig Filoni, de mégis belógatták, hogy a fejvadász csak egy ember. Hogy a képi világot még magasabb piedesztálra emeljük: ügyes volt az operatőri munka és a döbbenetes részletességgel kidolgozott jelmezek, maszkok, díszletek méltóképp tisztelegnek a lucasi örökség előtt. Tényleg csak rá kell nézni Bébi Yodára, akit klasszikus bábfigura-irányítással keltett életre a stáb, ekképp a CGI csak akkor került elő, amikor igazán szükséges volt. Külön kiemelendő a második évad végén becsatlakozó sötét rohamosztagosok megjelenítése: lényegében olyan szintű tisztelgés történt a Terminátor előtt a rohamosztagosok külsejével, mozgásuk létrehozásával, hogy lehetetlen nem párhuzamot vonni a James Cameron által megálmodott endoszkeletonnal. Erejük, jelenlétük volt, beletették az idegességet a nézőbe, ami jó visszacsatolás a stábnak, hiszen effajta reakciókat nagyjából egyetlen karakterrel sem tudtak elérni az utolsó filmtrilógiában.

A zene szintúgy karakteres pontja volt a szériának, csak pozitívumot lehet írni róla: Favreau két éve úgy kereste fel Ludwig Göransson zeneszerzőt, hogy alkosson valami John Williams munkásságához hasonlót a Mandalorianhez, tegye mindezt a régi western- és szamurájfilmekre hajazva. Eláruljuk: sikerült. Mindössze egyetlen egyszer csendül fel hagyományos Williams-zene, ám az olyan pillanatban érkezik, amikor plusz súlyt ad a képernyőn látottaknak.

Ezeket figyelembe véve sok negatívumot nem is lehet elmondani az évadról, sem úgy en bloc a kerek egésznek tekintett az első kettőről. Ez a faék egyszerűségű történettel megáldott 16 rész hiteles bocsánatkérés azoktól a rajongóktól, akik csalódtak az előző három filmben. Egyúttal bűnbocsánat a Disneynek, amely talán meg is értette, nem nagyvásznon kell megreformálni Lucas világát, hanem kicsiben, okosan, több résszel berántva a nézőket. A Disney a sikeren felbuzdulva be is jelentette, hogy 2021 decemberében érkezik a harmadik évad, de egyelőre rejtély, hogy milyen sztorit akarnak kerekíteni hozzá, miután a fejvadász és Bébi Yoda sztorija lezártnak tűnik. Ennek megpiszkálása egyelőre szükségtelennek tűnik, de a Disney ezzel a sorozattal azt is bebizonyította, a stúdióval kapcsolatos prekoncepciókat el lehet feledtetni, ha jó kezekbe adnak egy jól megírt történetet.

És a Mandalorian ilyen volt: igazi Star Wars-élmény, olyan, amit a VHS-korszakban éreztünk utoljára, amikor törökülésben figyeltük Luke Skywalker felemelkedését.

The Mandalorian, második évad, Disney+, 2020, 8 epizód, 24.hu: 10/10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.