Művészkarantén: Elképesztő élmény, amikor a történelem telibe jön szembe az emberrel

Írókat, színészeket, valamint tévéseket kerestünk meg, hogy ők mivel töltik az időt a házi karanténban, és az alábbi kérdéseket tettük fel mindenkinek. Cikksorozatunk második részében Adorjáni Bálint, Dobó Kata, Jakupcsek Gabriella, Ónodi Eszter, Péterfy Gergely, Szabó Simon és Ungváry Rudolf mondja el, mit csinál mostanában.

1. Hogy viseli a járvánnyal járó bezártságot? Tud-e dolgozni ebben a helyzetben?
2. Sokan olvasással és/vagy filmezéssel múlatják az otthon töltött időt. Milyen könyveket olvas, illetve filmeket, sorozatokat néz ezekben a napokban?
3. Van-e kialakult napirendje, és mi az, amit azért csinál rendszeresen, hogy könnyebben elviselje a helyzetet?

Ungváry Rudolf

1. Lelkileg fel kell dolgoznom, hogy megtörtént, amiben mindig hittem: a történelem visszatér. Nincs kőbe vésve, hogy éppen az én életemben ne legyen így. Valaminek a hite, és annak valósága, amire számítunk, azért nagyságrendileg különböző dolog.

Nem kerülhet el a rettegés, mert tudom, hogy ha kibontakozik, és megkapom a COVID-19-es vírust, a 83 évem miatt miatt semmi esélyem nincs, hogy ne szelektáljanak ki a lélegeztetőgépekre szorulók közül.

Megszoktam, hogy az ilyen érzelmi állapotokat az értelmemmel kell tudnom ellensúlyozni. Eddig ez sikerül. És akkor azt is megélem, hogy elképesztő élmény, amikor a történelem megint telibe jön szembe az emberrel. 1944–45 fordulóján se volt ez másképp. Az ostrom idején nem tudtam a félelmeimről, noha felnőttként, jobban megismerve a lelkemet, volt ilyen. Amiről akkor valahogy tudtam, és ma még inkább, az az, hogy elképesztően érdekes mindaz, ami történik. Visszatekintve felfogom, hogy az érzékeimet és az értelmemet teljesen lekötötte, mert olyasmi volt, ami páratlan: a belövésektől a hullákig. Megbocsájtható talán, mert nem voltam kilencéves se, és szinte minden napja annak az időnek belevésődött az emlékezetembe. Azóta is egyik legfontosabb vagyonom. Dolgozni a járványtól függetlenül is tudok, és nagyon sok a dolgom. A mindennapi teendőktől az informatikai kenyérkereső foglalkozásomon át az írásig. És hát: Ivo Andrić is 1944–45-ben írta meg a Híd a Drinán című regényét. Fontos adat, még ha nem is tud feltétlenül hasznosulni.

2. Nem olvasok se többet, se kevesebbet. Filmet máskor is csak nagyon ritkán nézek, csak a legfontosabbaknak ítélteket. Sorozatokat nem nézek, mert tűrhetetlen, hogy megszabják, egy nap mennyit láthatok. Letöltésekre meg nem pazarlok.

3. Nem kell magamon kívül semmit jobban kibírnom. Épp elég a szeretteimnek, hogy engem kibírnak. A napirendemet mindig is igyekeztem meglehetősen észszerűen megvalósítani, érdemben csak a saját élvetegségemmel kell megbirkóznom, hogy az valóban észszerű is legyen. Elvégre okleveles gépészmérnök vagyok. Legfeljebb azt bírtam ki nehezen, amikor egyik reggel nem tudtam gyorsan feljutni a Normafára, hogy a Hármaskút-tetőn kipróbáljam, lehet-e sífutni, van-e legalább 5 centis hó. Senki sem akadt, aki megfelelően gyorsan és időben velem jött volna automobillal. Délre meg már a webkamerák tanúsága szerint nem volt a hóból semmi.

Ónodi Eszter

1. Egyelőre még bírom, olyan, mint egy túlélőtábor egy lakatlan szigeten. Megpróbálom a minimumra csökkenteni a lakásból való kimenetelt, tehát fejben kell tartani, milyen és mennyi ennivaló, tisztálkodószer stb. van otthon, és mindent okosan felhasználni, előre tervezni, hogy csak akkor kelljen vásárolni, amikor már tényleg muszáj. Néha vannak összezördülések a bezártság miatt a családon belül. Az például egyáltalán nem könnyű, amikor egy kamaszgyerek napi rutinja, amit ugye leginkább az iskola határoz meg, totálisan felborul, és ezt a szülőknek kell valahogy új mederbe terelnie. Csatlakoztam a MOTTO kezdeményezéshez, aminek a keretein belül verseket olvasok fel heti rendszerességgel, és megkerestek mások is hasonló felolvasásokkal. Ezen kívül csináltam egy kis kampányvideót az idősek otthonmaradásával kapcsolatban. És elvileg a Karanténszínházban is leszek valamikor.

2. Bár halomban állnak a kiolvasásra váró könyvek, egyelőre még nem került rájuk sor. Tornázás közben elkezdtem a Fosse/Verdon című sorozatot. Minden nap egy új rész. Tetszik.

3. Abszolút van, és meglehetősen sűrű. A napirend nagyon fontos. Nagyjából tíz óra körül indul a nap, addigra megvagyok a kávézással és a hírek elolvasásával. Minden nap főzök, és a háztartás ügyes-bajos dolgait intézem. Ezzel eltelik a délelőtt. Délután kicsit pihenek, felhívom apukámat, facebookozom – ezt például korábban sose tettem, de muszáj tájékozódnom, hogy valamit összerakjak a valóságról. Aztán próbálom megtudni, hogy mi a helyzet a gyerek aznapi tanulásával – ezt nem mindig könnyű kisilabizálni. És én magam is tanulok – megpróbálom a videóimat vágni, alászinkronizálni, hogy kicsit otthonosabban mozogjak a digitális térben. De például tegnap kenyeret sütöttünk. Szóval eddig valahogy mindig eltelt a nap unatkozás nélkül. Talán az a lényeg, hogy

megpróbálom kihasználni a helyzetet arra, hogy olyan dolgokat csináljak/tanuljak, amikre korábban nem volt időm. De hogy egy hónap múlva mi lesz, arról fogalmam sincs. A távoli jövőbe nem merek belegondolni.

Jakupcsek Gabriella

1. Már pont kezdem rosszul viselni a bezártságot meg a nem készenléti állapotot. Nálam általában már a négynapos ünnep is kérdéses időtartam, négy nap után már kipörögtem magam, kipihentem magam, és már kezdeném felvenni a fonalat. Az a munkám, hogy empátiával kell emberekkel dolgozni, és ez kimarad, az pedig, hogy nem gyakorolhatom a munkámat, rettenetesen nyomaszt. Természetesen el tudom foglalni magam, de az nem ugyanaz, például az olvasás kikapcsolódás, nem munka. Ha nincs adás, nincs mit előkészíteni. Témákat tudok gyűjteni, de a mai témák holnap már nem igazak. Nagyon izgalmas lesz ősszel ezzel foglalkozni, ami most történik, erre készítek is jegyzeteket magamnak, de ez azért nem több párszor fél óránál. Sokat olvasok is a történtekkel kapcsolatban, de igazi rálátásunk a helyzetre majd csak hónapok múlva lesz, mert most még nagy a zaj és a rögtönzés. A rögtönzés egyébként nem esik nehezemre, mert az az életem, ez nem visel meg úgy, mint az átlagembert. Írni írhatnék, majd ez lesz a dolgom, de még nem most, mert még túl közelről nézzük az eseményeket, és torzít az optikánk. Az a furcsa, hogy a Nagy levegő című könyvemben, ami tavaly novemberben jelent meg, egy fejezetet szenteltem annak, hogy milyen az, ha valaki bezártságban él valamilyen oknál fogva, mondjuk betegség, börtön miatt, vagy akár ahogy a thaiföldi fiúk benn rekedtek egy bányában, mert az ilyen bezárt helyzetek régóta foglalkoztatnak. Kérdezték is sokan, hogy honnan gondoltam, hogy ez következik – de nem gondoltam, csak

akkora volt a pörgés életünkben, hogy elkezdett izgatni a kérdés, vajon milyen lenne, ha ez egyszer nem lenne, és le kellene állni. Nem gondoltam volna, hogy pár hónap múlva én magam leszek benne.

Érdekes lesz látni, hogy a társadalomra nézve milyen hatása lesz ennek az időszaknak, meg a gyermekeinkre, mert velük kapcsolatban nem vagyok annyira optimista. Ki is tölti egyébként a napom ez az online oktatás, hogy működik-e vagy nem, meg ki hogy viseli, ez azért a nap tíz óráját elviszi ám.

2. Az elmúlt egy évben nagyon sokat olvasok új könyveket, mert van egy könyvajánlóm, és abba havonta felteszek egy ajánlatot, ezért begyűjtöttem egy csomó könyvet, ami az ágyam mellett állt, mert azt gondoltam, hogy ezeknek biztosan sorra kell kerülniük. Most ezt elkezdtem felülről lefelé elolvasni. Hogy miket ajánlok? Semmiképpen nem hagynám ki A képletet Barabási Albert Lászlótól, vagy a Harari-könyveket, mert épp azoknak az ideje van most. Nem hagynám ki az Örökölt sorsot. De itt van A légzés ereje is, illetve egy Vegetáriánus táplálkozás című kötet, tehát szakirodalmat és életmódkönyveket is olvasok, de azt csak két regény között. Regények közül most épp az Én, Charlotte Simmonsot olvasom, illetve Pamela Druckerman Bonjour Madame-ját, Philip Roth Amerikai pasztorál című regénye is itt van, ezeket variálom is. Nagyobb gondot inkább az okozott, hogy a gyereknek annyi könyvet beszerezzek, amennyi időnk most van. Sok filmet is nézünk, és most az összezártságban szerintem meg kéne nézni sokaknak a Házassági történetet, azt mindenkinek ajánlom, nagyon tanulságos film, és sok mindent át lehet gondolni a segítségével. Sok minden felértékelődik, meg át értékelődik most, persze csak akkor, ha az ember nem azzal van elfoglalva, hogy minden percben jelen legyen online. Mert a bezártságnak az is egy formája, amikor valaki kétségbeesetten online van.

3. Napirendünk nincs, rendünk van. Tehát az, hogy minek kell benne lenni, az megvan, de abban elég rugalmas vagyok, hogy miből mennyi van, és mikor történik. Megvannak azok a pontok a napban, amikor a lakásban együtt vagyunk. Nem eszünk a szobában, együtt eszünk, együtt kávézunk, ezeket azért bevezettük, mert ahányan vagyunk, mindenki annyifele van a lakásban. Van egy rendszerünk, de nincs órarendünk. De a torna nem maradhat ki, a közös kávézás nem maradhat ki, és az olvasás sem maradhat ki, az együtt töltött idő nem maradhat ki, ezekre nagyon odafigyelek.

Adorjáni Bálint

1. Alaptermészetemből adódóan nem bírom a bezártságot. De a rendelet óta, amikor is kvázi munkanélküli színésszé váltam, önkéntes karanténba vonultam, és megpróbáltam a legkomolyabban venni a fennálló helyzetet. Minden energiámmal azt keresem, hogy mit lehet megtanulnom, min vagyok képes változtatnom pozitív irányba a kialakult körülmények okán, első lépésben egyéni szinten.

2. Az eddigi időtöltésem abból állt, hogy elkezdtem rendet rakni a fiókoktól kezdve a szekrényeken át a saját gondolataimig. Rengeteget meditálok, mozgok.

Próbálok fizikailag és pszichésen is rendben maradni, hogy könnyebben kezelhessem a korlátozásokat, és kész legyek segíteni másokon.

Hararinak a Homo Deusát kezdtem el olvasni.

3. A kezdeti rendrakási lázat szépen visszafogtam, amikor tudatosult, hogy ez hosszabb folyamat lesz. Próbálom beosztani a teendőket, hogy mindig legyen dolgom. Elkezdtem főzni, amit eddig nem nagyon csináltam. Próbálkozom a kovásznevelés és kenyérsütés tudományának elsajátításával. Az első kenyerem elég ígéretes lett.

Péterfy Gergely

1. Megszoktam, hogy az életem az íróasztalom mellett telik, de hiányoznak a napi kis köreim, amelyekhez hozzászoktam itt a Dunakanyarban, a napi edzőterem, kávéház Szentendrén – ezek híján elkezdett összefolyni a tagolatlan idő, a napok ijesztően lerövidültek, néha nem tudom, éppen milyen nap van.

Ami volt itthon, vasak, betonkoloncok, azokból raktam össze magamnak egy kerti edzőtermet, és várom a jó időt, hogy még gyakrabban kimehessek. Meg szívesebben írnék már a kerti pavilonban, mint bent a házban.

Rengeteget tanítok, a kreatív írás iskolám, mondjuk úgy, csúcsra jár, a járvány alatt sokkal több ideje van a tanítványaimnak is. Videókonferencián tartom az órákat, és nagyon működőképes ez a forma. Esténként felolvasok a Facebook-oldalamon – a Kitömött barbárral kezdtem, lassan a harmadánál járunk, ha vége, majd jön valamelyik másik regény. Most, hogy jelöltek a Libri-díjra, azzal fogom tölteni a maradék kis időt, hogy arra buzdítom az olvasóimat a Facebookon: szavazzanak rám.

2. A tanítványaim szövegeit olvasom, ami hetente egy regényt kitevő terjedelem. Aztán most épp spanyolul tanulok, úgyhogy az El paíst olvasom és szótárazom. Elalvás előtt sorozatokkal kábítom magam – legutóbbi nagy élményem a Caliphate volt, előtte a Boardwalk Empire-t végeztem ki. A folyamatos híréhség csillapítására a német közszolgálati hírműsorok mennek napközben az egyik monitoromon, a nappaliban a nagy tévén meg a CNN.

3. Egy másodperc szabad időm sincsen, amit ki kellene bírni. Reggel írok, aztán emelgetem a vasakat a kertben, és futni megyek a rétre, délután olvasom a kurzusom tanítványainak az írásait, este felolvasok. Ha még marad valamennyi idő, azt azzal töltöm, hogy online játszom a két fiammal, a nagyobbik Berlinben él, a kisebbik Szentendrén, és miközben bejárjuk a PUBG harcmezőit, megbeszéljük a napi dolgokat. Most telnek életem legrövidebb napjai.

Szabó Simon

1. Furcsa helyzet, hogy nem kell rohannunk sehova. Dolgozni nyilván nem tudok, csak forgatókönyvírással tudnék foglalkozni, de mivel mindenki itthon van, így nem nagyon megy a dolog.

Én vagyok a karanténszakács, ellátom a családot.

2. Most nem olvasok semmit, élvezem, hogy végre tudok sorozatokat nézni, most végeztem ki a Lost In Space-t.

3. Reggel reggeli a családnak, aztán rákészülés az ebédre, tanulás után lemegyünk az udvarra a gyerekekkel, addig a feleségem tud egy kicsit a lakással és magával foglalkozni, délután játék, szabad foglalkozás. Kábé így.

Dobó Kata

1. Alapvetően introvertált személyiség vagyok, nem okoz nehézséget, ha nem megyek társaságba, ezért most még jól bírom. Sőt, azt kell mondjam, hogy megtaláltam benne az örömömet, mert

fantasztikus a nap 24 órájában együtt lenni a lányommal, és mindent együtt csinálni. Tanulni, játszani, főzni, mozit nézni. Nagyon élvezzük!

Dolgozni már nem dolgozom, most a színház és a filmek is leálltak bizonytalan időre.

2. Én nagy sorozatfüggő vagyok, szóval most mindent pótolok, amit eddig szerettem volna megnézni, de nem volt rá időm. Illetve persze mozifilmeket is. Harmadszorra mentem neki a Trónok harcának (tudooooom:)), de így még erősebb élmény, hogy milyen jó az írás, ami az első hat részt illeti. Már az első évadokban is elhangoznak olyan dolgok, amik előrevetítenek valamit, de ez első nézésre még nem jelentett sokat. Az „aha élmény” másodszorra érkezik meg. Megnéztem A testőr című angol sorozatot a Netflixen, szerintem fantasztikus, a következő pedig az Ozark lesz. Utána kicsit átváltok könyvre. Eleonora Duse életrajzát szemeltem ki. Színészetével olyan hatalmas írókat, művészeket inspirált, mint Csehov, Ibsen, Rilke, Stanislavski. Kíváncsi vagyok rá.

3. Délelőtt tanuljuk meg az aznapi penzumot, persze szünetekkel, amikor szabad foglalkozás van Szofinak. Egy filmet biztos megnézünk egy nap. Legózunk, kézműveskedünk. Én minden nap jógázom, amibe, ha akar, becsatlakozhat, szeretném, ha ő is rákapna az ízére. De szokott ő is órákat tartani nekem, volt már énekórám, rajzórám, és hihetetlenül élvezi, amikor megcserélődnek a szerepek. Én is. Furcsa módon gyorsan eltelnek a napok, pedig kevesebb mindent csinálunk.

Sorozatunk előző részét – melyben Hajós András, Krusovszky Dénes, Tenki Réka, Steiner Kristóf, Ábel Anita és Kovács Lehel mesélt karanténtapasztalatairól – itt éri el.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel /24.hu,  Ivándi-Szabó Balázs /24.hu,  Bielik István /24.hu