Ha egy társaságban különböző autókról beszélgetnek, annyi a témához a legkevésbé értőknek is világossá válik, hogy a felek valamilyen négykerekű dobozra gondolnak, pedig a négy kerék egyáltalán nem feltétele annak, hogy autóként hivatkozzunk a benzinfaló gépekre, főleg, hogy a világ első, már autónak nevezett járműve, az 1885-ben született Benz Patent Motorwagen is csak három karikán gurult, de ugyanígy tett a szocialista blokk csehszlovák csillaga, az elsősorban mozgássérülteknek szánt Velorex is.
Arra azonban kevesen gondoltak, hogy a kerekek számát még eggyel csökkentsék, az elsőként 1911-ben leírt ötlet azonban alig három évvel később kézzelfogható valósággá vált, köszönhetően az orosz cári udvar ügyvédjeként is működő Pjotr Silovszkij hercegnek (1872-1955), aki 1914-ben, Londonban előállt a giroszkópokkal egyensúlyozott, furcsán hosszú kasztnit kapott kétkerekűvel:
A 2,75 tonnát nyomó gép persze egyáltalán nem volt tökéletes, lomhasága és nagy fordulóköre pedig útját állt a a további elterjedésének, a következő évtizedekben azonban sorra születtek a meglepő prototípusok, melyek közül több autónak is meglett volna az esélye a sorozatgyártásra.
Közülük a legtovább az együléses Gyro-X jutott, ami akár a hatvanas-hetvenes évek fordulójának meghatározó, sci-fibe illő szörnyeként bukkanhatott volna fel az amerikai utcákon.
Az öt tengerentúli autógyártó dizájnosztályát megjárt, de ennél jóval több gyártó típusának megszületésében részt vevő Alexander Tremulis (1914-1991) barátjával, a második világháború óta haditengerészeti giroszkóprendszereket tervező Thomas O. Summersszel 1967-re készítették el a Gyro-X-et, ami a korabeli tudományos újdonságokat és jövőbe mutató terveket bemutató Science & Mechanics vonatkozó cikke szerint a Mini Cooper S-ből származó motort három teljes percen át nyüstölve ugyan, de akár óránként kétszáz kilométeres tempóban is repíthette volna az apró pilótafülkében ülő utasát.
A hidraulikus giroszkópja segítségével a kanyarokban akár negyven fokban is megdőlő, alacsony sebességnél négy apró pótkerékkel is támaszkodó, majd automatikusan kétkerekűvé váló autó kényelmes sebessége, alacsony súlya (mindössze 840 kiló volt) és kis méretei – 4,7 méteres hossza, 119 cm-es magassága, illetve 107 cm-es szélessége – ellenére sem vált átütő sikerré: a projektet segítő beruházók mai árfolyamon hatmillió dolláros (1,7 milliárd forintos) segítsége ellenére az autó utazósebességnél is gyengén imbolygott, a rendelkezésre álló műszerek kezdetlegessége miatt pedig ezt a hibát nem is igazán tudták javítani.
A Gyro Transport Systems 1970-re csődbe jutott, az egyetlen elkészült példány pedig tulajdonosról tulajdonosra vándorolt, egyre rosszabb állapotba kerülve.
A giroszkóp tíz évvel ezelőttre nyomtalanul eltűnt, két állandó hátsó kereket szereltek rá, motorhangja pedig leginkább egy fáradt traktoréval került egy ligába:
Az egyedi autóra így épp a legjobbkor csapott le a világ egyik legkomolyabb autóipari múzeuma, a Lane Motor Museum, melynek restaurátorai 2012-ben láttak neki a végül sikeresen révbe ért feltámasztásának, így a cseresznyepiros kétkerekű most újra az utakat rója, feltéve, ha néha egy-egy esemény idejére kigurítják a kiállítóterekből:
