Kultúra ismeretlen budapest

Hetven éve hirdeti már a szocializmust egy pesti ház fala

A nemzeti értékek és a szocializmus közt kapcsolatot találó mondat harminc évvel a rendszerváltás után is ellenáll az időnek.
Korábban a témában:

A második világháború végeztével sem jöttek nyugodt évek Magyarország számára: a háborús romok felett a pártok eldöntötték: az ország államformája köztársaság lesz, melynek élére az addigi miniszterelnök, Tildy Zoltán, az ő elhagyott székébe pedig Nagy Ferenc került. Megszületett a forint, a Magyar Kommunista Párt pedig elérte a polgári pártok a politikai rendőrség segítségével történő visszaszorítását (szalámitaktika), a bányák államosítását, valamint sikeresen törvénybe iktatták az első, szovjet mintát követő hároméves tervet. A következő évben ennél is tovább jutottak: a kékcédulás jelzővel ismertté vált választásokon, hamis szavazólapok tömegével az MKP átvette a hatalmat, a sztálinista főtitkár, Rákosi Mátyás vezetésével pedig egyetlen év alatt eljutott az ország az egypártrendszerig, és megkezdődött a népünk bölcs vezéreként emlegetett politikus személyi kultuszának kiépítése.

Rákosi úgy hitte, szeretik és visszavárják
Sztálin legjobb tanítványa túlnőtt mesterén, életét mégis - vagyis pont ezért - száműzetésben fejezte be 1971. február 5-én.

A változások az élet minden területére, így az építészetre is komoly hatással voltak: 1956-ig az egyszerűen csak szocreálként emlegetett – a legtöbbek által egyáltalán nem ehhez kapcsolódó épületekre használt – szocialista realizmus határozta meg a magyar tervezőirodákat és építészeti projekteket. 1951. októberében a Magyar Építőművészek Első Országos Kongresszusa ezt megalapozandó három pontban foglalta össze az építészet legfőbb teendőit, valamint kikötötte, hogy az új építészetnek tartalmában szocialistának, formájában pedig nemzetinek kell lennie. – írja Simon Mariann Megteremteni elméletünk és gyakorlatunk egységét című tanulmányában.

Az új építészet

„[…] Az építészek a szocialista-realista magyar építőművészet kialakítását kapták feladatul, ami egyből két részfeladatot jelentett. […] A tartalmában szocialista követelményének elméleti meghatározása és gyakorlati formába öntése bizonyult a könnyebb feladatnak. A tartalmában szocialista építészet nyilvánvaló példája a szovjet építészet, melynek célja „olyan technikailag tökéletes, gazdaságos, célszerű és szép épületek létrehozása, melyek a szocialista életörömet, korszakunk eszméinek és célkitűzéseinek fenségét tükrözik.” A tartalmában szocialista építészet tehát praktikus, művészi és monumentális egyszerre. A modernizmuson nevelkedett építészeket nem kellett a célszerűségre oktatni (annak szocialista értelmezését maguktól is megértették), a művészi és monumentális építészet terén azonban elkélt a segítség. Az elméleti alapvetés nem késett sokáig: Pogány Frigyesnek a Mérnöki Továbbképző Intézetben tartott építészetesztétikai kurzusának az anyaga már 1952-ben olvasható volt. […] Ugyancsak a szocialista tartalom formai megjelenítéséhez kaptak segítséget az építészek a Sztálin-díjas szovjet építésztől, Orlov elvtárstól, aki 1952 februárjában három hetet töltött Magyarországon. A szovjet vendég végigjárta a tervezőintézeteket, meglátogatta az építkezéseket, majd véleményt mondott a tervekről és az épületekről, hasznos tanácsokkal látva el a szocialista realizmusba még épp csak belekóstoló magyar építészeket. […]

A tartalmában szocialista követelmény formába öntésénél nehezebbnek bizonyult a formájában nemzeti elvének értelmezése az építészek számára. Ez utóbbi probléma – hogy mitől lesz egy épület nemzeti, helyi, vagy egyszerűen csak magyar – valóban elméleti kérdés, s mint ilyen, nem az ötvenes években merült fel először. A politika ezen a téren sem könnyítette meg az építészek dolgát, amennyiben a hivatalos ideológia szerint a szocializmus építésével a magyar hazafiság egyre inkább a szocialista hazafisággal azonosul” – írja Simon.

De a magyar épített örökség mely része számít továbbvihetőnek, és milyen arányban alkalmazhatók az új épületeken? – merül fel a kérdés, melyre a válasz eleinte a reformkor klasszicizmusából való ihletődés, de nem annak direkt másolása volt. Az építészetkritikusok és tervezők mindennek tudatában sem lettek okosabbak, a vita pedig a következő években is folyt az elkészült épületek, tervasztalok és pályaművek felett.

Ugyanígy érezhették magukat a műtermeikben alkotó szobrászok és festők is, akik jó eséllyel szintén nem tudtak igazán mit kezdeni a nem épp egyértelmű iránymutatással. Az 1911 óta működő, a székesfőváros szélén álló házsorból alig három évtized alatt Budapest által körbeölelt, rejtőző csodává vált Százados úti művésztelepen élők is értetlenül állhattak a nemzeti forma és a szocialista tartalom viszonyának mindenki által elfogadható egyensúlyát keresve.

Művészeti éden

A kertészetek, temető, vasútvonal és egy laktanya által közrezárt, a Zugligetbe tervezett komplexum megépítéséig működő ideiglenes otthonnak szánt Százados úti telep tizenöt földszintes házába 1911. novemberében költöztek be az első lakók, az ezekben megbújó huszonnyolc, egy-, két-, illetve háromszobás műteremlakás jó részében pedig azóta is művészek élnek és dolgoznak.

Fotó: Balogh Rudolf, Vasárnapi Ujság, 1912. augusztus 11.

Az Európa legrégebbi, folyamatosan működő művésztelepének számító, négyszög alakú óriástelken, a Hungária körút és a Kerepesi út szomszédságában álló házakba 1923-ban vezették be az áramot, a tágas termekben pedig olyan fontos alkotók dolgoztak, mint a többek közt a legendás telefonérmét (tantusz) és az Izabella utcai kutyaszobrot megálmodó szobrász, Boldogfai Farkas Sándor (1907-1970), Búza Barna (1910-2010), az ünnepelt avantgárd festő Kádár Béla (1877-1956) és Pór Bertalan (1880-1964), valamint a Szabadság-szobrot alkotó Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975).

Szentgyörgyi István (balra) és Kolozsvári Szeszák Ferenc (jobbra) saját műtermében. Fotó: Balogh Rudolf, Vasárnapi Ujság, 1912. augusztus 11.

A Wossala Sándor tervezte, a hatvanas évekig gázlámpák közt álló házakat gyakran keresték fel a kor legnagyobb művészei és sportolói, így Ady Endre, a grafikusként és szobrászként is zseniális világverő sportember, Manno Miltiades, vagy épp Móricz Zsigmond.

A mondat egyetlen percre sem hagyta nyugodni őket, hiszen a Százados út felőli kapun belépve máris arcon csapta őket a Sztálin száját elhagyott figyelmeztetés:

a művészet formájában nemzeti, tartalmában szocialista legyen.

A telep egyik alapítója, a megnyitás után beköltöző Kossuth-díjas festőművész, a Tanácsköztársaságot toborzóplakátokkal segítő, a szocializmus első évtizedében (1948-1960) pedig tanító Pór Bertalan  műtermének 1919-ig otthont adó épület utcára néző oldalának vakolatába jókora betűkkel belevésett szöveg ma, közel hetven évvel később is jól látszik, noha a felirat az épület sarka felé eső széle némiképp megkopott:

A Pór által használt műteremház utcára néző oldala, rajta a halványuló felirattal. Fotó: A szerző felvétele.

A szöveget természetesen nem mindenki nézte jó szemmel – a közel ötven éven át a telepen élő Búza Barna (1910-2010) 2008-ban a Józsefváros magazinnak a következőt mesélte, bár a megjelenés évében, és az aláírás létében is tévedett:

Ha valaki bejön a főkapun, a következő felirat fogadja 1946 óta óta: »A művészet, formájában nemzeti, tartalmában szocialista legyen! Aláírás: Sztálin« Vagy tizenkét levélben könyörögtem, hogy legalább ezt az egy falat vakolják be, ne legyen szimbóluma a közönynek. A kerület polgármesterével utoljára 1993 februárjában találkoztam. Rendkívül szívélyes volt, meg is beszéltünk egy következő találkozót, ahol beszélni akartam vele a művésztelep és az alkotás gondjairól. Ezt a találkozót 15 éve várom, még 98 évesen is türelmesen reménykedem. A legidősebbje vagyok az itt élőknek, mindent és mindennek az ellenkezőjét is megéltem. Befogadója és túlélője voltam egy kornak, amiben két világháború, forradalom, rendszerváltás sorakoztak és közben meg tudtam őrizni erkölcsi ideáljaimat, elveim, eszményeim érintetlenek maradtak. Talán ez az igazi értéke az életemnek, nem az alkotások.

A végletekig sulykolt mondatról a magyar művészélet képviselői így harminc évvel a rendszerváltás után sem feledkeztek meg, sőt, négy évvel ezelőtt a Gruppo Tökmag (Kovács Budha Tamás, Tábori András) a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok kiállításán, szilánkokra tépve mutatta be azt.

Pór Bertalan a felirat alatt lévő emléktáblája. Fotó: Fekist/Wikimedia Commons

Korántsem a nyüzsgő autóutak közelében fekvő épület az egyetlen, ahol megállt az idő, hiszen a pesti oldal legmagasabb lakásárait nyújtó, a jórészt a két világháború közti modernizmus gyermekeként megszületett Újlipótvárosban is találkozhatunk az 1948-ban Magyar Dolgozók Pártjává alakult Magyar Kommunista Párt nyomával, hiszen a Hegedűs Gyula utca Szent István parkhoz közeli szakaszán

AZ MKP VEZET AZ ÚJJÁÉPÍTÉSBEN

felirat csak részben eltörölt szavai köszöntik az arra járókat.

Fotó: A szerző felvétele.
Újlipótváros egyik utcáján még ma is érezhető a kommunizmus utolsó lehelete
A Magyar Kommunista Párt vezet az újjáépítésben, sőt, harcol is – hirdetik a legalább hetven éves falfirkák.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Detail of water purification plant from industrial processes
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.