Kultúra
Ady Endre
Székely Aladár felv.
1915 k.

Félnek Adytól, mint a tűztől

Bordás Gábor
Bordás Gábor

újságíró. 2019. 01. 27. 07:04

Száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. Az évforduló alkalmából a 24.hu az elmúlt száz napban közzétett egy-egy Ady-verset művészek és más ismert emberek – illetve az utolsó részben szerkesztőségünk – előadásában, így emlékeztünk az egyik legnagyobb magyar költőre. Ady azonban nem csupán költőként, hanem újságíróként is a legnagyobbak közé tartozik, nem véletlenül kaptunk számos visszajelzést olvasóinktól, hogy miért nem foglalkozunk a publicisztikájával is, ahogy a versmondásra felkért emberek közül is többen jelezték, hogy szívesebben olvasnának fel egy-egy részletet Ady közéleti prózájából. Nem volt ez meglepő, hiszen évtizedek óta lehet hallani, hogy Ady újságcikkei mennyire aktuálisak maradtak, sőt, mintha egyre inkább azok lennének, egyik-másik akár egy mai lapban is megjelenhetne, legfeljebb a neveket kellene itt-ott kicserélni.

…kezébe kapta a hatalmat, megcsinálta a világ legerkölcstelenebb parlamenti fúzióját, meghamisította a régi szabadelvű pártot, elpaktált minden elpaktálhatót, bevitte s államférfiúi minősítéssel látta el a kokottságot, megszerezte dicsősége zengésére a sajtónak csaknem teljességét, kiölt a magyar politikából, közéletből minden őszinteséget.

Ady véleménye Széll Kálmánról Nem lehet? című publicisztikájában, Nagyváradi Napló, 1902.

Hogy a számtalan, újságírással is foglalkozó kiváló író-költő közül éppen Ady lett az első számú hivatkozási pont, annak többféle magyarázata lehetséges. A legfontosabb talán az, hogy míg a költők pályáján az újságírás általában mellékvágánynak számított, Ady világ életében vérbeli újságíró volt, ahogy Szerb Antal írja, „előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét”. Ugyanakkor tudjuk jól Adyról azt is, hogy személye – szintén Szerb Antal szavaival – már életében „két ellenséges táborra osztotta az embereket (…), jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki”. Ez a megosztó hatás pedig sokkal inkább köthető Ady újságírói tevékenységéhez, mint a költészetéhez.

Menjünk vissza Ázsiába (részlet), felolvassa Alföldi Róbert:

Hogy Ady mind a napig „dühök keverője”, azt egyébként magunk is megtapasztalhattuk, miután a kultúrkampf nemrégiben elérte Adyt is, aminek első állomásaként a kormány napilapjában október közepén megjelent egy cikk „a baloldal által készpénzen megvásárolt”, a világháború idején kávéházakban melegedő Adyról. A cikk szerzője ugyan nagyvonalúan megengedte, hogy a költőként „igen tehetséges” Adyt nem kell törölni a magyar kultúrából, mindazonáltal szembetűnő, hogy míg az Országgyűlés 2017-et Arany János emlékévvé nyilvánította (fővédnök Németh Szilárd!), addig az Ady-centenárium – néhány PIM-es eseményen kívül – szinte semmilyen figyelmet nem kapott a hivatalos kultúrpolitika részéről, hacsak nem számítjuk annak az említett Magyar Idők-cikket, az Ady100 sorozat szereplőit pocskondiázó origós szövegeket, illetve Bayer Zsolt Ady-mentegetését egy Polgárok Házában tartott könyvbemutatón.

„Félnek Adytól, mint a tűztől” – mondja Király Levente, az Ady megmondja (Corvina Kiadó, 2017.) című kötet szerkesztője, aki a kilencvenes évek óta tervezte az Ady publicisztikáiból közreadott válogatást.

Éppen eleget vesződtünk ezer év óta az ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. (…) Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsőségesen a Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek bennünket a Balkánra és Kelet felé.

Los von Occident, Budapesti Napló, 1906

Király szerint egyszerre vicces és felháborító, hogy 2018-ban Adyt meg kell védeni, ugyanakkor lát benne logikát, hogy Ady is a jobboldal célkeresztjébe kerül.

„Ady pontosan ugyanazért vállalhatatlan a mostani politikai hatalomnak, amiért életében is az volt. Gyakorlatilag ugyanaz történik, ami egyrészt félelmetes, másrészt viszont, ha úgy vesszük, Adynak szerencséje van, hogy megint reflektorfény vetül rá. Elsősorban nem a verseire, habár alapjaiban változtatta meg a magyar költészetet, nélküle el sem lehet elképzelni a XX. századi magyar lírát. A költészete azonban annyira sokrétű, hogy gyakorlatilag bárki elő tud venni belőle olyan verseket, amelyekkel azonosulni tud, de a publicisztikájával ezt már nem nagyon lehet megtenni.”

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Király Levente (Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

És hogy mik azok a fő témák, amelyekben azonnal ráismerhetünk napjaink Magyarországára? Ha tetszőleges helyen belelapozunk Ady cikkeinek gyűjteményébe, kisvártatva szembetaláljuk magunkat

  • a mindent átszövő korrupcióval,
  • a magyarok tömeges elvándorlásával,
  • az elharapódzó, mesterségesen szított nacionalizmussal,
    illetve a zsidók elleni uszítás veszélyeivel (mely cikkeiben sokszor elég lenne a zsidó szót migránsra cserélni, és mintha csak tegnap írta volna Ady),
  • a kulturális bezárkózással, a nyugati értékek helyett a Kelet felé fordulás ostorozásával,
  • az oktatás elmaradottságával,
  • vagy a népességfogyás problémájával.

„Ami talán a legmarkánsabb egyezés, mert ebben tényleg semmi nem változott az 1800-as évek óta, az a mindent behálózó korrupció, amit Ady idejében inkább panamázásnak hívtak. Itt mindig is korrumpálni kellett és lehetett a hatalmon lévőket, ami alatt nem feltétlenül az ország vezetőit kell érteni, lehet az egy posztos rendőr vagy egy kórházi orvos is. Ez így volt akkor is, és hiába változtak a politikai korszakok, így is maradt, Ady pedig elég gazdagon felhívta a figyelmet arra, hogy ez a gyakorlat mennyire megmérgezi az egész társadalom működését.”

Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában. (…) Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…

Tóth Benőék, Debreczen, 1899.

Ady egy másik slágertémája a születési előjogok, az elnyomott alsó rétegek és az uralkodó osztály közötti szakadék elleni küzdelem volt. „Olyan problémának látta ezt, amit már több száz évvel ezelőtt meg kellett volna változtatni. Most pedig mintha megint ott tartanánk, hogy dinasztiák alakulnak a szemünk előtt, elképesztő vagyon gyűlik oligarcháknál, akiknek a gyerekei szép lassan átveszik az uradalmat, az átjárás pedig szinte lehetetlenné válik az úri osztály és az alsó rétegek között. Ady világ életében azért harcolt, hogy ez megszűnjön, noha nemesi származásúként ő is hasznot húzhatott volna ebből a berendezkedésből. Miközben a nemesség általában foggal-körömmel ragaszkodott az előjogaihoz, Ady nemesként, gondolkodás útján jutott el a szociáldemokrata felfogásig, a feminizmusig, a dolgozó emberek jogainak képviseletéig. A Tanácsköztársaságot már nem érte meg, pedig nagyon érdekes lett volna, hogy arra hogyan reagál. Hogy a Horthy-korszak alatt mit művelt volna, az elég világos” – folytatja Király.

A származás adta előjogok mellett Ady másik nagy ellensége az egyházi hatalom volt, leginkább Rómára haragudott. Egyik szenvedélyes, a helyi katolikus papok dőzsölő életviteléről szóló cikke miatt be is perelte a nagyváradi püspökség, s három nap börtönre ítélték. „Itt megint csak hasonlóképpen alakul a történelem, az egyházak ugyan ’45 után teljesen elveszítették a hatalmukat, de az utóbbi időben sokat visszanyertek belőle, legalábbis ahhoz képest, hogy a hívők száma mennyire alacsony Magyarországon, jelentős vagyont, épületeket, iskolákat kaptak vissza. Könnyen lehet, hogy Ady antiklerikális cikkei a jövőben újra időszerűvé válnak.”

A magyar társadalom problémái között alig van jelentősebb, mint a középiskolai nevelés kérdése. A nemzeti értelmiség kérdése ez egyben, s benne van talán talán minden egyéb, más problémánk. Sok bajunknak, vergődésünknek, nyomorúságunknak vajon nem az az oka, hogy a magyar iskola rosszul nevel?  (…) Életre, igazi életre, a komplikált, a nehéz életre nevel-e a mai magyar iskola s mindenek fölött a középiskola?

Milyen legyen a középiskola?, Budapesti Napló, 1905.

Ady publicisztikájának időtálló érvényessége már csak azért is érdekes, mert újságíróként általában csupa aktualitással foglalkozott, ahogy Szerb Antal írja, nem volt parlamenti riporter, aki nála élénkebben részt vett volna a napi politikában.

„A lényeglátás a kulcs” – mondja erről Király Levente. „Ady ugyan majdnem mindig a napi közéletből indult ki, de soha nem ragadt meg a felszínnél, mindig tökéletesen rá tudott tapintani egy jelenség mélyebb okaira. Elindul egy hírből, például hogy vármegyei választások lesznek, aztán kijelenti, hogy teljesen mindegy, ki fog nyerni, majd kristálytisztán és élményszerűen levezeti, hogy miért rossz az egész rendszer, ahogy van. A publicisztikáiban sokszor ismételte is önmagát, de mivel a problémák rendszerint ugyanazok voltak, hasonlóan kellett érvelnie is.”

„Ady időszerűsége nem abban rejlik, hogy alkalmazható a mai politikai helyzetre. Alkalmazható, persze. De fontosabb ennél a magatartása: a szellem embere, az értelmiségi csakis akkor tesz eleget feladatának, ha megőrzi kritikai gondolkodását” – idézte Ferencz Győző irodalomtörténészt a VS.hu 2014-ben. „A szellem embere mindig ellenzékben van, mert a hatalomhoz függetlenül, kritikusan kell viszonyulnia. Ady, aki demokratának, szocialistának, szociáldemokratának, internacionalistának, radikálisnak, liberális anarchistának és persze patriótának vallotta magát, megőrizte gondolati önállóságát. Elveinek szabadságát. Erre érdemes figyelni.”

Itthon tudniillik kevés embernek van joga és módja élni. Angolul tanulnak hát, és elmennek innen az emberek. Még boldogak, akik olvasni tudnak. Ezek nyelvtannal s szótárral mívelik magukat. Igazán kellene már valamit tenni Magyarország analfabétáiért. Ha olvasni fognak tudni, sokkal hamarabb ráveszik magukat a kivándorlásra. Mert azt már látjuk, hogy a kivándorlás nem igen fáj az ország urainak.

Angol vezényszók, Budapesti Napló, 1906.

Az Ady-próza népszerűségének egyik alapvető összetétele a ma is frissnek ható, közérthető nyelvezet. Újságcikkeiben világosan és sallangmenetesen fogalmaz, gúnyos vagy ironikus megjegyzései sem veszítettek a hatásukból. És ha már itt tartunk: Ady közéleti aktualitása messze nem csak politikai dimenzióban érhető tetten, jó példa erre A hivatalos stílus című írása, amiben a feleslegesen  -tatik, -tetikező bürokratikus bikkfanyelv ellen emel szót; más kérdés, hogy csekély eredménnyel, hiszen a megrendezésre kerültektől hemzsegő közleményeket és a közlés értelmét gyakran teljesen elkenő hivatali értesítőket látva ebben sem változott sok minden 120 év alatt.

Debrecen, 2016. április 28.
Ady Endre szobra a debreceni Ady parkban az avató napján, 2016. április 28-án. A szobor Gyõrfi Ádám szobrászmûvész alkotása.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Ady Endre szobra a debreceni Ady parkban (Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

És nem csodálatos, hogy éppen a hazafias föllendülés idejében sztrájkol a gólya? A nagy hazafiak százszámra születnek egy esztendő óta. A kis hazafiak egyáltalában nem akarnak megszületni. (…) A kivándorlás szomorúsága ellen még csak találtunk egy-két hazug vígasztalást. Az elégedetlen ezerek panaszai ellen is. De mit tegyünk az elmaradó kis magyarokkal? Hazaárulózzuk le őket?

A gólya, Budapesti Napló, 1905

„Nem arról van szó, hogy ne találnánk még hasonlóan kiváló színvonalú publicistákat Ady idejéből, hiszen ez volt a magyar sajtó csúcskora, a korabeli újságírók rengeteget írtak, csak Nagyváradon három napilap működött, a szakma valósággal szippantotta fel a jó tollú embereket. Nagyon sokan írtak nagyon jól, Adynak viszont volt egy bejáratott márkaneve, az őt jellemző tömörség pedig tényleg keveseknek volt a sajátja. Nemcsak látta a lényeget, hanem hajszálpontosan és lényegre törően is le is tudta írni” – mondja Király Levente.

De a Természet nem tűri az elnéptelenedést ott, ahol a szaporodásra ő minden eszközt megadott. Egy millió határrendőr se akadályozhatja meg a Természet korrigáló munkáját. A kivándorolt s meg nem született magyarok helyett, akik föld nélkül élni nem tudnak és nem akarnak, jönnek idegen, keményebb fajták, amelyek föld nélkül is tudnak életharcot vívni. (…)Az idegeneket szidni pedig annyit tesz íme, mint nem érteni magunkat és a Természetet.

Az idegenek, Budapesti Napló, 1907.

Ady aktualitásának felfedezése egyáltalán nem új keletű jelenség. A világháború előtt igencsak háttérbe szorult publicisztikájának későbbi felfedezői már az század első felében is nagy látnoknak kiáltották ki Adyt, aki megjósolta a XX. század nagy világégéseit. 1936-ban Féja Géza Jóslások Magyarországról címen publikált válogatáskötetet a költő hírlapi cikkeiből, amit a korabeli nacionalista sajtó nagy indulattal fogadott. „Minden ok nélkül kihantolták egy nagy szellemnek rosszabbik részét” – írta például Kállay Miklós a Nemzeti Újságban, visszataszítónak, torzszülötteknek, sekélyes indulatoktól fűtött demagógiának nevezve Ady írásait. Az efféle Ady-ellenes hisztéria azóta is időről időre újra fellángol, ahogy gyakran hallani Ady profetikus képességeiről is.

„Azt nyilván nem jósolta meg, hogy majd egy versailles-i kastélyban aláírnak egy szerződést Magyarország új határairól, de a trianoni traumát azért elég jól előrevetítette” – állítja Király. „Pontosan és határozottan leírta többször is, hogy amit a magyar elit művel a kisebbségekkel, abból csak katasztrófa származhat. Miután Partiumból származott, sok román ismerőse volt, egyik cikkében le is vezette, hogyan csináltunk egy kifejezetten nyitott, a két nép együttélését pártoló román értelmiségiből magyargyűlölőt, hogyan haragította magára a magyar állam lépésről lépésre ezt az embert annyira, hogy végül magyarellenes politikusnak állt. És leírja azt is, hogy ez a mi hibánk.”

Bennünk azonban Európa a maga haladásának egyik jövendő veszedelmét látja. (…) Egy ország, ahol a huszadik században megtűrik az oligarchiát, veszedelme a kultúrországoknak. Ezt írják és ezt hallják az idegen szemlélők. Azt mondják: a magyar mágnások nacionalista paprikával bármikor a kultúra ellen tüzelhetik Magyarország népét.

Jóslások Magyarországról, Budapesti Napló, 1906.

„Ha Trianonról szóló írásokat olvasunk, az a benyomásunk támad, mintha az elitet készületlenül érte volna, hogy egy szétbomló monarchiából nem válhatott ki egyben a királyi Magyarország. Ady viszont már régóta kongatta a vészharangot, amiért a maga korában mérhetetlenül gyűlölte az uralkodó osztály, egy pattogó libsinek tartották, de aztán kénytelenek voltak rájönni, hogy szó szerint az történt, amit ő mondott. Ez természetesen ma is nagy szálka a jobboldal szemében, hiszen a hivatalos emlékezetpolitika szerint Trianonnak mi az áldozatai voltunk, nem tehetünk semmiről, miközben Ady nem egyszer világosan megfogalmazta, hogy óriási probléma van a kisebbségi politikánkkal, és ebből előbb-utóbb nagy baj lesz.”

Van-e abból haszna a hazának; ha szűk látókörű embereket nevelnek neki? Olyan egyszerű e dolog. Az ember sírni szeretne dühében, hogy ez – kényes kérdés. Nem a hazafiság revíziójáról van szó, habár a frázis ügyes. Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék.  Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek.

A hazafiság revíziója, Budapesti Napló, 1905.

„Hasonló a helyzet a holokauszttal is, amiről Adynak értelemszerűen fogalma sem lehetett, arra viszont rendszeresen figyelmeztetett, hogy az országban burjánzó, politika által is táplált antiszemitizmus öngyilkos küldetés, és ha a zsidóság emancipációját felrúgjuk, annak súlyos következményei lesznek. Ez szintén kellemetlen téma a mai hatalomnak, hiszen Adyt olvasva világosan látszik, itt nem csupán annyi történt, hogy Magyarországot előzmények nélkül megszállták a németek és elvitték a zsidókat. Adytól függetlenül is tudjuk persze, hogy itt bizony voltak spontán pogromok, Dunába lövések, a numerus claususszal pedig mindenkit megelőztünk, utólag mégis sokkolónak hat, amikor az arról szóló szövegeit olvassuk, hogy micsoda tomboló antiszemitizmus volt Magyarországon már a 19. század végétől kezdve. Ez pedig nyilvánvalóan felveti a történelmi felelősségünket, ami alól mostanában ugye megint próbálunk kibújni.”

Régi fogás. Így csinálták a körülzárt középkori rablólovagok is. A mostaninak pláne formája sem új. Magyarul így hangzik a recipéje: – Ha baj van, itt vannak a zsidók. Az éhséget, a nyomort s mi minden bűnünket uszítsuk csillapítás okából a zsidókra.

A mennyeknek országa, Nagyváradi Napló, 1901.

Ady ráadásul nem csak a jelent és jövőt illetően mondott kényelmetlen dolgokat, hajlamos volt a dicsőséges múlt mítoszait is nagy elánnal rombolni, és bár olykor lelkesedett a magyar történelem iránt, máskor éppen abból vezette le, mennyire elátkozott „fajta” is a miénk. (Vessük össze ezt a készülő Hunyadi-film elleni támadásokkal, amelyek azért zúdultak az alkotókra, mert a kiszivárgott forgatókönyv szerint Hunyadi János alakja állítólag nem elég pozitív.) Nem meglepő, hogy bizonyos körökben történelemszemlélete és/vagy politikai nézetei miatt Adyt egyenesen hazaárulónak tartják.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

„Az érvek mindig ugyanazok, például a szabadkőművesség, ami valójában egy vicc, hiszen Ady idejében az értelmiség nagy része valamilyen szabadkőműves páholy tagja volt, nemcsak politikusok és újságírók, de akár egy gimnáziumi tanár is” – emlékeztet Király Levente.

„A legnagyobb szentségtörése egyébként a szélsőjobb szemében a halála után évekkel megjelenő Korrobori című írása volt. Abban nagyon erős képeket használva arról ír, hogy a magyar és a zsidó népnek össze kell forrnia, mert a magyarság tunya és lusta, és ebből csak a zsidóságban buzgó életerős, polgári vállalkozókedv mozdíthatja ki. A gondolat, hogy a magyar polgárosodáshoz elengedhetetlenül szükséges a zsidóság – miközben a társadalom jelentős csoportjai már akkor is arra törekedtek, hogy kiszorítsák a zsidókat –  igazi vörös posztó a »nagy magyaroknak«. Igaz, hogy máshol meg a zsidóságot szidja, amiért a magyar mentalitásból éppen a legrosszabbat, az urizálást vette át. Így tudott egyetlen állítással duplán beleszállni az úri osztályba.”

Manapság a nőktől kezdünk várni minden jeles és bátor dolgot. Ők lesznek mindenütt a nemzetőrök. (…) A férfit voltaképpen nem védi egyéb, mint egy sikerült, ódon monstre-hazugság, hogy ő az erősebb. Most ez a hazugság is foszlóban van. Mi marad akkor a szerencsétlennek? Hiszen olyan gyönge, naiv és esendő.

Lex-Folchi, Budapesti Napló, 1905.

Király Levente szerint Ady teljes életművének talán legérdekesebb vonása, hogy a költő és a publicista mintha két külön személyiség lenne. „Ady verseinek nagy része éppen abból a legmélyebb magyar – hol öngyűlölő, hol önmagasztaló – életérzésből fakad, ami ellen tulajdonképpen küzd a publicisztikáiban. Nagyon erősen egyházellenes, miközben annyi gyönyörű verset ír a kereszténységről, hogy simán össze lehetne állítani egy antológiát a vallásos költeményeiből. De miért ne is ne viselkedhetne másképp a két szerepében? Attól, hogy költőként, a tudatalattiból merítve megragadja, hogy mit jelent magyarnak lenni, egy racionálitást megkívánó műfajban miért ne gondolhatná végig, hogy mit kellene mindebből megváltoztatni? Többek között éppen ez a bonyolultság csodálatos Adyban, még ha egy mindent leegyszerűsítő világkép nem is tud mit kezdeni ezzel.”

Kiemelt kép: Székely Aladár / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótára / Wikipedia

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867885, A Huawei közép-, észak-európai és kanadai elnöke, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.