Kultúra filmkritika
(L to R) Marco Graf as Pepe, Daniela Demesa as Sofi, Yalitza Aparicio as Cleo, Marina De Tavira as Sofia, Diego Cortina Autrey as Toño, Carlos Peralta Jacobson as Paco in Roma, written and directed by Alfonso Cuarón. 
Photo by Carlos Somonte

Ilyen filmért lesz valaki rendező, mint a Roma

Inkei Bence
Inkei Bence

rovatvezető. 2019. 01. 13. 15:01

A Netflixnek köszönhetően nem kell magyar bemutatóra várni, bármikor megnézhetjük a tavalyi év egyik legtöbbet dicsért filmjét, a Romát. Alfonso Cuarón filmje tényleg az életmű csúcsa, vagy ne essünk túlzásokba? Kritika.

Ahogy a Netflix egyre több filmre teszi rá a kezét, úgy szükségszerűen többször érezzük majd azt, hogy bármilyen kényelmes megoldás is a streamingszolgáltatón nézni, pont ezt az adott filmet talán mégis jobb lenne széles vásznon, moziban látni, ahol – normális esetben – semmi nem zökkenthet ki a filmből. Fokozottan igaz ez a Romára, Alfonso Cuarón mesterművére, amely egyszerűen tényleg megköveteli a figyelmet, a kikapcsolt telefont és azt az ingerszegénységet, amellyel csak a sötét moziterem tud szolgálni.

A Romát ugyanis cseppet sem túlzás a nagy Fellini-filmekhez hasonlítani, egy minden elemében grandiózus alkotás, amely azonban alaposan próbára teszi a kisképernyőt nézők türelmét. Ezzel senki kedvét nem akarom elvenni a filmtől, csak fel kell rá készülni, hogy különösen az első félórában nem könnyű beleveszni a látszólag csak véletlenszerűen egymás után pakolt, nem egyszer kaotikus életképek sorozatába: rögtön az elején hosszú percekig azt láthatjuk, ahogy felmossák az udvart, és utána sem egy szabályos történetet látunk majd. Ha azonban nem a könnyebb ellenállás irányába megyünk, nem csak azt fogjuk érezni, hogy nagyon is érdekel, mi történik a szereplőkkel, de a végén ritka felemelő érzésben lehet részünk. Még úgy is, hogy nem is feltétlenül a történet miatt olyan ez a film, amilyen.

Yalitza Aparicio as Cleo, Marco Graf as Pepe, Fernando Gradiaga as Señor Antonio, and Marina De Tavira as Señora Sofia in Roma, written and directed by Alfonso Cuarón.
Photo by Carlos Somonte.
Photo by Carlos Somonte/Netflix

Cuarón önéletrajzi elemekből építkező filmje a rendező gyerekkorának emlékeit eleveníti fel Mexikóváros Roma nevű negyedében, de a főszereplő egy felső-középosztálybeli család szobalánya, Cleo (Yalitza Aparicio). Az 1970-71-ben játszódó film érinti az újkori mexikói történelem egyik legsötétebb epizódját, az ún. Corpus Christi-mészárlást, amikor civil ruhás milicisták támadtak rá diáktüntetőkre, és gyilkoltak meg közülük száznál is többet. (Nem volt sajnos ritka az ilyesmi akkoriban: három évvel korábban például több száz diáktüntetőt lőttek agyon katonák és titkosrendőrök a Tlatelolco nevű városnegyedben. Erről és előzményeiről külön mexikói sorozat is készült az esemény ötvenedik évfordulójára, Un Extrano Enemigo címmel, és az Amazon Prime-on látható, bővebben itt.) Ez a történelmi esemény azonban csak egy rövid, noha annál hatásosabb epizód, amelynek tanúi leszünk, de csak úgy megtörténik, anélkül, hogy később bármi magyarázatot kapnánk. De a magyarázat nem is hiányzik, ez nem az a film.

A Roma ugyanis olyannyira személyes, hogy Cuarón nemcsak a forgatókönyvet írta, de a film operatőre is ő, sőt, még a vágásban is besegített, épp csak szerepet nem osztott magának.

Az is látszik, hogy rendkívül akkurátusan ügyel a részletekre, az olyan apróságoktól kezdve, hogy az 1970-es focivébé plakátja látszik az egyik kisfiú szobájában, egészen az utcaképekig, amelyek között van egy-két egészen fantasztikus is, és nemcsak ezért, de telitalálatnak tűnik, hogy Cuarón fekete-fehérben forgatta a filmet. De az utcán látható rengeteg statiszta, az autók és egyéb látványelemek között sem találni semmit, ami minimálisan is megtörné a kora hetvenes évek illúzióját. Nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy a főszereplő maga Roma, vagyis valójában maga a nyüzsgő metropolisz, Mexikóváros. A film egyik nagy erénye az is, hogy tényleg láthatjuk, hogyan élt a hetvenes évek elején egy jómódú mexikói család, tényleg a legkisebb részletre is odafigyelve.

Yalitza Aparicio as Cleo, Marco Graf as Pepe, Carlos Peralta Jacobson as Paco, and Daniela Demesa as Sofi in Roma, written and directed by Alfonso Cuarón.
Image by Alfonso Cuarón.
Image by Alfonso Cuarón.

Cleo és a másik szobalány, Adela (Nancy Garcia) egy orvos, Antonio (Fernando Grediaga) és felesége, Sofia (Marina de Tavira) háztartását vezetik, és ügyelnek a négy gyerekre. Antonio a film elején elutazik egy quebeci konferenciára, de többet nem is nagyon látjuk, csak két rövid epizód erejéig, úgyhogy Sofia egyedül marad a gyerekekkel és a ház minden bajával, köztük a lehetetlenül keskeny kocsibeállóval, ahová csak a férje tud beparkolni az óriási amerikai autójukkal. Cleo közben egy Fermin nevű fiúval (Jorge Antonio Guerrero) találkozgat, akitől terhes is lesz, de Antonióhoz hasonlóan ő is elmenekül a felelősség elől. Egyáltalán, ebben a filmben nem a férfiak a hősök, hanem az általuk cserben hagyott nők filmje a Roma, de mindennemű ítélkezés vagy bármilyen erkölcsi magaslat nélkül.

A két és egynegyed órába (amely különösen az elején tűnik hosszúnak) persze a két nő sorsánál is sokkal több minden belefér: különösen emlékezetes a vidéki rokonoknál töltött szilveszter, amelyen előbb az emberek funkciótlanul lövöldözni kezdenek a semmibe, majd úgy, ahogy vannak, öltönyben és kisestélyiben kénytelenek eloltani az erdőtüzet. Egy még szórakoztatóbb jelenetben Fermin félkatonai egységének harcművész-híresség, a valóban létező Professor Zovek tart edzést (ráadásul egy Latin Lover nevű pankrátor alakítja), aki egyébként igazi sztár volt Mexikóban, mielőtt 1972-ben meghalt volna egy helikopterbalesetben. Aztán az egyik fiúgyerek többször is arról beszél, mi volt az előző életében, visszatérő gegként segítve még jobban megszeretni ezt a filmet, amely azonban távolról sem egy kedves nosztalgiafilm.

A Romát ugyanis hiába lehet szépelgéssel vádolni, bővelkedik már-már elviselhetetlenül feszült, drámai, sőt, tragikus pillanatokban is, melyeket a többségében amatőr szereplők zavarba ejtő természetességgel keltenek életre. Különösen Yalitza Aparicio tűnhet ki, aki kevés gesztussal, beletörődő nyugodtsággal sodródik az eseményekkel, és nyilvánvaló, hogy bármilyen színészképzés csak kiölte volna belőle ezeket az erényeket. Mindenesetre már kapott újabb filmszerepet azóta, érdekes lesz látni, milyen irányban változik majd profi színészként. De a gyerekszereplőktől kezdve az ijesztő Ferminig, vagy a rockénekesnek készülő, alsógatyás unokatestvéréig mindenki abszolút a helyén van.

Ez a film azonban természetesen mindenekelőtt Cuarón filmje, méghozzá az eddigi legjobb. Bármennyire emlékezetes is volt Az ember gyermeke és a Gravitáció, mindkettőből hiányzott valami (vagy pont, hogy túl sok volt), itt az arányok abszolút rendben vannak. Ugyan szóba került Fellini, azért nem szerencsés a legnagyobbakhoz mérni, de a mexikói rendező most végre tényleg a nemzedéke élvonalába került ezzel a filmmel, amely láthatóan az eddigi legfontosabb volt a számára is. A Roma tényleg egy hihetetlenül magas színvonalon megvalósított, monumentális mű, amely mindezek ellenére végig személyes tud maradni, és bőven megéri azt a két és egynegyed órát. Csak tényleg tegyük el a telefonunkat jó messzire, mielőtt nézni kezdjük otthon.

Roma, 2018, 135 perc, Netflix. 9/10

Borítófotó: Carlos Somonte/Netflix

Inkei Bence korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarország végveszélybe került

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.