A második világháború utáni lakásínség enyhítésére létrejött, sokemeletes házakból álló lakótelepek az ország minden nagyobb városában megtalálhatók, legtöbbjük azonban a még a korszak építészetének szerelmesei szerint is egyhangú, sőt, egyenesen unalmas.
Óriási kivételt képez ez alól az újpesti Szent László teret körbeölelő, háromemeletes tömbökből álló, a környék gyári munkásainak szánt házcsoport, illetve az 1956-os forradalom után hirtelen fellélegző lakásépítészet számtalan új ötletet megvalósító remeke, az óbudai kísérleti lakótelep.
Az 1958-ban kiírt Országos Lakáspályázat hat kategóriájának legjobb tervei, illetve az 1960-as Országos Középmagas Lakóház Pályázat győztese került itt egymás mellé, szomszédjukban pedig az ötvenes évek végi társasházépítésekhez használt típustervek egy-egy példája is megjelent, hogy még egyszerűbben összehasonlíthassák az egymástól merőben különböző ötletek létjogosultságát.
A következő évben meghirdetett Országos Lakásbútor Tervpályázat legjobb munkáival, így ügyes beépített szekrényekkel berendezett, 701 változatos méretű lakással rendelkező telepet a kor legismertebb építészei álmodták meg, így a Margit körút több házát, a hajdúszoboszlói Béke üdülőt, a ma a Nyugdíjfolyosító Igazgatóság által használt egykori Váci úti SZOT-toronyházat, illetve a néhány héttel ezelőtt lebontott egykori KISZ KB-székházat is tervező Dul Dezső (1925-2015), aki a Vörösvári út és Váradi utca találkozásánál álló P4, P5, illetve P6 jelű, 8 emelet + tetőszintes középmagas épületek terveiért kapott I. díjat.
A házak – így a mára kissé megkopott tornyok is – kivétel nélkül téglából épültek, noha pontosan az építés befejezésére vált egyértelművé, hogy a tömeges lakásépítés jövője nem ebben, hanem a paneltechnológiában rejlik.
A Dul-féle épületek a telep legszélére kerültek, az akkor még szélesítés előtt álló Vörösvári út túlsó oldalán pedig még ott álltak az Óbudát hosszú időn át meghatározó kisebb-nagyobb családi házak, melyeket a következő években elsodort a panelláz, volt azonban néhány év, amíg mindkét állapot jelen volt egymás mellett, tökéletesen mutatva az ideális(nak képzelt) jövőt, illetve a hirtelen lakosságnövekedés miatt eltüntetni vágyott múltat:
– tehetjük fel joggal a kérdést.
Az ötvenes-hatvanas évek fordulójának modern európai építészetébe tökéletesen illő üzletpavilonokkal, bölcsődével és általános iskolával ellentétben ez az épület nem azért született, hogy a belső terében a lakók mozogjanak, hiszen több mint ötven évvel ezelőtti megszületése óta
A legtöbbször egyszerűen csak egy út mellett álló, ruhásszekrénnyi dobozként létező társaival ellentétben a környék képébe szervesen illő, sőt, modern műalkotásként létező épület feladata a nagy-, nagyközép- vagy középnyomáson érkező gáz nyomását elsőként csökkenteni, valamint mérni a rajta áthaladó, a közeli otthonok felé induló gáz mennyiségét.
Az óbudai épület ennél jóval nagyobb, hiszen a mögötte álló három óriás mellett talán még néhány társasház gázellátása is innen indul.
Az épület pozitív fogadtatása miatt számos szomszédjához hasonlóan típustervvé vált, így Óbudán kívül is előfordulnak a rokonai – a lenti példányok például a ferencvárosi József Attila-lakótelepen átnyúló Távíró és Dési Huber utcákban állnak –, állapotuk azonban minden esetben hagy maga után némi kívánnivalót. Kár, hiszen legfőbb ideje lenne végre értékelnünk a szocializmus évtizedeinek építészetét, sőt, a legfontosabb emlékeket megóvni a lebontástól. Tökéletes példa ezekre a már említett újpesti minilakótelep, a zajos Hungária körút és a Stefánia út közé szorult belügyminisztériumi lakótömb, vagy épp a ma is álló phenjani operaházat és zeneakadémiát tervező Zöldy Emil Üllői úti, illetve Honvéd téri munkája.
Direkt kapcsolata ugyan nincs a gázfogadókkal, de külső jegyeit tekintve hasonló építmény a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1971 óta működő, ma 100 kW teljesítményű oktatóreaktora, ami az ország első, teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű – ma is működő, sőt, látogatható – atomreaktora:
View this post on Instagram
