A nyolcadik kerület nevét hallva a magyar átlagpolgár lelki szemei előtt hosszú ideje a rossz szociális helyzetű családok által lakott, a bűnözés melegágyainak számító utcák jutnak jelennek meg, pedig a városnegyed az elmúlt két évtizedben rengeteget fejlődött, noha védendő épületállományáról ez egyáltalán nem mondható el. Immár másfél évszázada van azonban a kerületnek olyan része, ami mind lakosságával, mind utcáival elkülönült Józsefváros többi részétől: az arisztokraták, illetve gazdag polgárok által emelt, a Nemzeti Múzeum és a Szabó Ervin Könyvtár központi tömbjét is magában foglaló Palotanegyed, melynek utcáin nevéhez híven paloták, kúriák, valamint díszes bérházak váltják egymást.
Térképes nézetben is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban ma ide barangolunk el, hogy az olasz diktátor ajándéka és az örök fiatalság vizét kereső gyáros palotája után egy újabb, kevéssé ismert csodát mutassunk be a negyedből.
A kertek helyén, az épp tervezési fázisban lévő – az egyik tervvel ellentétben mégsem hajózható csatornaként megvalósult – Nagykörút szomszédságában született Mária utcában már nem tolongtak a díszes, többszintes épületet építtetni vágyó gazdagok, így legfontosabb épületeiként az 1909-ben felszentelt Jézus Szíve Jezsuita templomot é rendházat (Kauser József, 1888-1909), a SOTE Üllői úti tömbjének Mária utca felé néző klinikáit, illetve a város szívét egykor elborító óriási raktárak egyik utolsó képviselőjét, az eredeti arcát máig megőrzött Heinrich udvart említhetjük.
A környék képe 1895-ben – sötétebb színnel jelölve a Mária utca 11.
Áll azonban az utca Gutenberg tér felőli végénél egy épület, ami kétarcúságával és érdekességével igenis megérdemelné a megmentést:
ami műemléki státuszt ugyan máig sem érdemelt, helyi védelmet azonban kapott. A hasonló védettségek önmagukban persze nem jelentik azt, hogy az épület évtizedeken át megőrzi majd eredeti állapotát, vagy épp felújítására kerül sor, a semminél azonban mégiscsak több.
A társasház építésének körülbelüli éveként a legtöbb helyen megadott 1880 azonban láthatóan nem stimmel, hiszen a csempeberakások, a virágmotívumok, illetve a legfelső szint műteremlakásainak érdekes ablakai egyértelműen a szecesszió jegyeit mutatják, az pedig csak több mint egy évtizeddel később ütötte fel a fejét Magyarországon.
Az elegáns műteremablakok középső tagja, tövében a romlás virágaival / fotó: Vincze Miklós/24.hu
De akkor mi történt? A választ a szigorúan zárt kapun, illetve az amögött lévő rácsokon átjutva találnánk meg, hiszen így egyértelművé válna, hogy az épület tényleg több mint százharminc éves, főhomlokzatát azonban a századforduló után modernizálták.
A már rég tisztításra vágyó homlokzat / fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az ebben az évben szignózott tervrajzokon az épület még magastetővel, a műteremlakások középső ablakán ülő két nőalak sgraffitójával (?) látható. A tervek jó eséllyel ebben a formában valósultak-e meg, a mai állapotokért pedig minden bizonnyal Budapest kivételes épületek tömegét elpusztító, vagy meggyengítő ostroma a felelős.
A kerületi épületfelmérésben megadott adatok szerint az utca felé mutatott mai képét Jesowitz Mihály 1906-os tervei alapján nyerte el, de az építészre más források már Jesowitsként, illetve Jesovitsként hivatkoznak, köszönhetően a különböző hivatalnokoknak, illetve a divat változásainak.
A csempeberakások jórészt még megvannak, a vakolat azonban megállíthatatlanul hull / fotó: Vincze Miklós/24.hu
Mindezek nem könnyítik meg a tervező utáni kutatást, az azonban kiderült róla, hogy a számos tervezési feladata (így a II. Pázsit utca 10., valamint budai nyaralók egész sora) mellett az asztalosipari munkákat vállaló, 1924-ben alapított Aszirt Rt. egyik vezetője volt, miközben néhány évente mindig otthont váltott, sőt, elkészülte után a cikkünkben taglalt épület egyik műteremlakásában is élt egy darabig. Az építészet, illetve cégvezetés mellett a politika sem hagyta hidegen: egyike volt a Keresztény Ellenzék 1931-ben indított VI. választókerületi jelöltjeinek.
A növényi díszek egyikét itt is kis híján megette a parapet / fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az általunk bemutatott épületek közül műteremlakásainak ablakai miatt leginkább az óriásbagolynak látszó József Attila utcai méhkashoz hasonlító épület 1913-ban újabb, a homlokzatokat nem érintő átalakításon, 1960-ban födémcserén, 1973-1976 közt pedig lakáskorszerűsítéseken esett át, ez azonban semmit sem változtatott meg a belső udvarról látható százharminc éves látképből, így a betérők a szecesszióból néhány lépés alatt egy korstílust ugranak vissza.
Fotó: Józsefváros, 2010
Híres lakók ugyan jó eséllyel nem fordultak meg a falak közt, de 1903-ban itt működött a Pázmáneum, 1905-ben pedig az Uránia nyomda, 1909-ben a Fischer Testvérek üvegcsiszoló-, tükörfoncsorozó, üvegtestő és díszüvegezési telepe, de a húszas években egy ideig a Jahn Ferenc Cukorkagyár is innen ontotta a karamellát.
x
A ház történetének első fél évszázadában így számos lap is itt készült, így a századfordulón a Páduai Szent Antal Lapja és a Szent József Hírnöke “hitbuzgalmi folyóiratok”, a tízes évek elején pedig az “egyetlen keresztény szellemű tanonc-lap, az Ifjúságunk”, illetve a “keresztény szociális ifjúmunkások központi lapja”, az Igaz Szó.
Kilóg az utcaképből / fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az államosítási láz végül természetesen ezt a házat is elérte, az elmúlt évtizedekben pedig nem igazán viselték gondját. Ennek köszönhetően mára elkoszolódott a homlokzat, illetve komoly méretű vakolathiányok fogadják az erre járókat, de a csempék még most is a helyükön vannak, várva a feltámadást.
