Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy a Trónok harcával az HBO feltalálta a spanyolviaszt, azt nem lehet eltagadni, hogy a sorozat azért letett néhány minőségi alapot, megteremtve a széles körű nézői – és alkotói – igényt a mozi-minőségű tévés produkciókra. A hangsúly itt a széles körűn van: az HBO, majd néhány egyéb kábelcsatorna már jó ideje elkezdte az igényes saját gyártást, mégis az igazi tömegigény a minden hype-ot felülmúló Trónok harcához köthetjük, ami egyszerűen jókor volt jó helyen: a remek alapanyagból, valóban igényesen megcsinált sorozat találkozott a közösségi média korával, ahol minden sokszorozódik, így a széria körüli hírverés és a rajongás is minden korábbi szintet meghaladhatott.
Igen ám, de a történet lassan véget ér, ráadásul a záró évadra még sokat kell várni, így a csatorna kénytelen volt elkezdeni gondolkodni valamiféle pótláson, mert hiába van egész sor egyéb produkciójuk, a Trónok harca hangulatát éhező közönségnek adni kell valami hasonlót. Persze ezt más hálózatok is tudják, így sorban készülnek a westerosihoz hasonló sztorik mindenfelé. Legutóbb a BBC Lőpor című történelmi minisorozatát akarták a Trónok harca pótlásaként eladni inkább kevesebb, mint több sikerrel, pedig még Kit Harington is benne volt, most pedig az Amazon állt elő egy utánérzéssel Britannia címen, amit hozzánk, ahogy a Lőport is, szintén az HBO hozott el.
I. sz. 43-ban Claudius császár úgy döntött, újra nekifut annak, hogy Róma uralma alá vonja a Brit-szigetet, kell az adó a birodalomnak, ugye. Bátor vállalkozás ez, hiszen legendák sora szól arról, hogy ezt a földet titokzatos erők őrzik, és még maga Julius Caesar is megfutamodott a druidák rejtélyes ereje elől. A druidák képesek kapcsolatba lépni sötét hatalmakkal, a holtakkal és általában nem túl jó ujjat húzni velük. Így aztán nem csoda, hogy a sorozat onnan indul, hogy a római sereg négy elcsípett szökevényét nézzük, akik azért léptek meg a légióból, mert ismervén a szigettel kapcsolatos mítoszokat, nem akartak a biztos halálba vonulni. Ez csak négy katona, persze, de a vélemény, amit képviselnek, jellemzi az egész sereget, így a hadvezér Aulus Plautiusnak újra és újra szembesülnie kell azzal, hogy emberei eléggé be vannak rezelve a rájuk váró küldetéstől. Azért az invázió megkezdődik, és egész jól is indul, a keltákat ugyanis komolyan megosztják a törzsek közötti véres szembenállások: hamarabb kötnek szövetséget a megszállókkal, mint egymással, aminek sejthető, hogy mi lesz a vége, ugye. Ugyanakkor azért a sziget lakói nem adják könnyen magukat, hogy mennyire nem, arról mesél ez a sorozat.
A sztori tehát elvileg a rómaiak versus kelták csörtét járja körbe, azt viszont jelentős művészi szabadsággal, értve ez alatt, hogy a történelmi háttér inkább csak nagyon távoli, nagyon laza ürügyként szolgálnak ahhoz, hogy afféle fantasyt állítson elénk a HBO ősi tudatmódosítással, holtakkal beszélgető, bizarr alakokkal, misztikummal, enyhe paráztatással, tucatnyi történetszállal, nagyon sok harcjelenettel, megfejelve mindezt néhány jól sikerült sminkkel és egészen gyönyörű képekkel.
Sajnos hibák vannak bőven, elsősorban a forgatókönyvvel: még két-három rész után sem teljesen egyértelmű, hogy hová tart a történet, hogy mi a cél? A misztikum-pornó, az intrikák és törzsi viszály bemutatása, a harcok? Egyáltalán kire figyeljünk, ki fontos: a családjától elszakadt, lányság és nőség határán ragadt Cait, a harcias Kerra, a hadvezér, a kitaszított egykori druida? Persze, ha már Trónok harca, ott is ezer szálon fut a történet, de azért a néző képes priorizálni, hogy kik a fő- és kik a mellékszereplők, és melyek a fontosabb történetszálak, és mik azok, amik inkább csak a hangulatfestést szolgálják. Itt ez nem valósul meg, a szereplők sokáig, túl sokáig sodródnak látszólagos véletlenszerűséggel, és a történet is igen apró lépésekben halad csak előre, ami egy kilencrészes szériánál minimum pazarlás, ráadásul még nézni is irritáló.
A karakterek megismertetése lassan halad, a tetteik motivációi nem egyértelműek, így pedig nehéz drukkolni bárkinek, vagy érdemben bevonódni – az már csak szórakoztató hab a tortán, hogy egy ókori történet hősei közel mai stílusban beszélgetnek és káromkodnak. Persze, a tökéletes korhűséget vagy a nyelvi archaizálást nem érdemes számon kérni, de azért ennyi könnyed bazmegelés eléggé kizökkent a fura arcfestések, lovak, páncélok és ragyogó kelmék világából. A színészi játék ennek megfelelően ingadozó, még a legérdekesebb a Trónok harcában is szerepelt Mackenzie Crook, akit – mint a sorozatban sokakat – erősen megsegít a smink, és a Q-ügyosztály filmekben Carl Mørck nyomozó alakító, illetve a dán Dogma-filmekben feltűnő Nikolaj Lie Kaas, a többiek leginkább csak elegánsan viselik a jelmezt.
Az egyedüli valódi pro érv a Britannia mellett a látvány. Azt ugyanis a sorozat minden hibája mellett ki kell emelni, hogy a képi világ tényleg fenséges: a zártabb, közelibb jelenetek is, a misztikum képei, de főleg a festői tájképek olyanok, hogy ha másnak nem, eyecandynek nézhető a széria. De azért Trónok harca-pótléknak csak akkor alkalmas a sorozat, ha tényleg, tényleg ki van éhezve a rajongó, ahhoz túl sok az erős alternatíva, például itt és itt gyűjtöttünk erre néhány ötletet.
A Britannia nálunk a HBO GO-n nézhető.
