A ház, amit katonák ezreinek sírkövei borítanak

Az Észak és Dél közt négy éven át (1861-1865) között folyt amerikai polgárháború során közel 620 ezer ember – a katonák ötöde – lelte halálát, sokszor olyan hibáknak köszönhetően, mint a Richmond-Petersburg elleni, tíz hónapon át tartó hadjárat legvéresebb epizódja, a Kráter-csata.

Az uniós csapatokhoz tartozó 48. pennsylvaniai ezred parancsnoka, a háború előtt bányamérnökként dolgozó Henry Pleants úgy gondolta, a legegyszerűbb megoldás a petersburgi erőd bevételére, ha alagutat ásnak alá, amit aztán majd berobbantanak, így könnyen bejuthatnak majd az erődítménybe. Az ötletre feljebbvalói rábólintottak, sőt, Ulysses S. Grant tábornok is látott benne fantáziát, így rövidesen el is készült az alagút, melynek felrobbantása után ötvenöt méter hosszan megsemmisült a déliek védelmi vonala, helyén pedig több mint kilenc méter mély árok keletkezett.

Az északiak azonnal támadtak, de a kráterbe vonuló katonák ezrei védtelenek maradtak a méterekkel felettük álló, a robbanás zaját éppen kihevert déliekkel szemben, így a csata egy pillanat alatt mészárlássá változott. A támadást végül maga Grant állította le.

A holtakat a csata után egyszerű sírokba helyezték, melyeket fakeresztekkel jelöltek meg. Ezek azonban hamar elkorhadtak, így helyüket márvány sírkövek foglalták el.

Karbantartásukra a következő évtizedekben még jutottak források, az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság éveiben azonban ezek mind elapadtak, Petersburg városa pedig úgy döntött, hogy kettévágják a köveket: felső, az elhunytak adatait tartalmazó felét megtartják, az alsó, üres résztől pedig megválnak, hiszen így a kisebb kövek karbantartása kevesebb pénzt emészt majd fel.

Az eltüntetett alsó sírkőrészeket azonban nem a szemétdombra helyezték át, hanem jó üzleti érzékkel mind a kétezerkétszáz darabot eladták egy helybélinek, Oswald Youngnak, aki mindössze negyvenöt dollárt fizetett értük – az infláció mértékét figyelembe véve ez mai árfolyamon alig 225 ezer forintot jelent.

A férfinak komoly céljai voltak a kövekkel, hiszen a rövidesen – 1934-ben – megszületett házának külső falait ezzel borította be, a maradékot pedig járdaként, a terasz kőburkolataként, illetve a nappali kandallójához használta fel:

Nem rossz ötlet, de jó eséllyel egyetlen gyerek sem szívesen csenget be a kapun Halloween estéjén!

Az Atlas Obscura nyomán