Ha a modern építészetre gondolunk, egyáltalán nem Dél-Amerika jut először eszünkbe, pedig ez a kontinens ad otthont a világ talán legszebb, a legapróbb részletekig megtervezett modern fővárosának, Brazíliavárosnak, de a bolíviai El Alto sci-fibe illő villái is megérnek egy misét.
A földrész emellett rengeteg más építészeti érdekességet tartogat, de jó részükről a hagyományos útikönyvek úgy hallgatnak, mintha szupertitkos katonai létesítményekről lenne szó. Így van ez a venezuelai főváros, Caracas egyik nyomornegyede, a San Agustín fölé tornyosuló dombot elfoglaló trópusi Bábellel, El Heliocoide-val is.
Az országot hat éven át, 1952-1958 közt vezető katonai diktátor, Marcos Pérez Jiménez idejében született meg itt a világ első, autóval is bejárható bevásárlóközpontjának ötlete, melynek útjai négy kilométer hosszan fonnák körbe a hegyet, az autósok pedig könnyűszerrel félreállhattak volna bármely, őket csábító bolt előtt, elegendő szabad helyet hagyva a továbbhaladóknak.
A Pedro Neuberger, Dirk Bornhorst és Jorge Romero Gutiérrez által szignózott terveket a New York-i Modern Művészetek Múzeumában is kiállították.
Sokan egyenesen a modernista építészet koronájaként kezdték emlegetni, sőt, Salvador Dalí önként felajánlotta, hogy örömmel díszítené az épület belső tereit, ahol a háromszáz bolt mellett egy ötcsillagos hotelnek, egy héttermes mozinak, edzőteremnek, úszómedencének, héttermes mozinak, illetve egy apró kórháznak is hagytak helyet.
A tervek végül lassan valósággá váltak – a csúcsra került geodómot például maga Buckminster Fuller tervezte! –, de a Perez Jiménez-t az elnöki székben követő, a venezuelai demokrácia atyjaként tisztelt Rómulo Betancourt 1961-ben, egy évvel a tervezett átadás előtt végleg felfüggesztette az építkezést, hiszen eszük ágában sem volt megvalósítani egy bukott diktátor rengeteg pénzt felemésztő álmát.
Hosszú jogi procedúra után, 1975-re a félkész épület végül az állam tulajdonába vándorolt át, de ez még korántsem rendezte annak sorsát.
Négy évvel később, egy földcsuszamlást követően néhány üzlethelyiségbe otthonukat elvesztett családok költöztek, akiket 1982-ig több, mint tízezren követtek. A komplexum a bűnözés, a drogok, illetve a prostitúció melegágyává vált. Ugyanebben az évben a kormány végre elérte, hogy a Heliocoide újra üressé váljon, hiszen terveik szerint ide költöztették volna az ország történeti és antropológiai múzeumát.
Erre természetesen sosem került sor, sőt, 1984-ben a majdnem plázává vált épület a venezuelai hírszerzés központja lett, a bolthelyiségek falai közt pedig kínzás alatt álló,vagy épp vallatott, jórészt politikai okból fogva tartott emberek sikolyai hangzottak fel. Az épületet természetesen sem annak közeléből, sem a környező utakról nem lehetett fotózni, a szabályok betartására pedig rendőrök egész hada figyelt.
A Heliocoide falai közt ma is rabok rettegnek a rájuk váró napoktól, a civil szervezetek pedig mindössze két és fél év alatt (2014. január-2016. június) száznegyvenöt olyan esetről szereztek tudomást, melyek bizonyítják, hogy a fogva tartottak nem megfelelő körülmények közt bűnhődnek vélt vagy valós tetteikért, és a kínzások ma is mindennaposak.
