A Francia Kommunista Párt központi épülete olyan, mintha egy furcsa sci-fiből szakadt volna ki

A kapun belépve azonnal Kubrick 2001: Űrodüsszeiája, vagy bármelyik hetvenes évekbeli klasszikus díszletei közt érezhetjük magunkat.
Korábban a témában:

Párizs 19. kerülete nem épp turistákat vonzó látványosságairól híres, noha három gyönyörű parkja mellett itt áll Európa egyik legnívósabb, zenészeket képző intézménye, a Conservatoire de Paris, valamint Európa legnagyobb tudománytörténeti múzeuma, a Cité des Sciences et de l’Industrie.

A százhetvenezres népesség egy része az elmúlt években Észak-Afrikából érkezett bevándorló, utcái pedig első pillantásra nem tartogatnak igazi meglepetéseket.

Egy modern épület azonban sokak figyelmét felkeltheti: a Place du Colonel-Fabienre néző egyszerű, hajlított tömb ugyanis a komplett Brazíliaváros utcarendszerét és épületeit megtervező zseni, Oscar Niemeyer (1907-2012) egyik első európai munkája (a belsőépítészeti megoldások, illetve a bútorok is az ő munkáját dicsérik), mely 1967 és 1981 közt emelkedett ki a párizsi főváros két sugárútja között.

A ma is virágzó Francia Kommunista Párt központi épületének szánt tervre a vasfüggöny mögül érkezve simán rásüthetjük az érdektelen bélyeget, a kapun belépve azonban hamar megváltozna a véleményünk, hiszen a termek
egy az egyben visszaadják egy hetvenes évekbeli sci-fi hangulatát, sőt, némi képzelőerővel még a parancsnoki hidat is felfedezhetjük.

Az 1920-ban alakult párt csak 2013-ban, több mint húsz évvel a Szovjetunió bukása után tüntette el tagsági igazolványairól az egykori szocialista országokban azóta nem épp kedvelt szimbólumnak számító sarlót és kalapácsot, épületükben viszont továbbra is megállt az idő.

A helyszínre egy francia partiszervező csapat, a We Are the Oracle is felfigyelt, így egy hétvégi rave partin szovjet űrhajósnak öltözött emberek lepték el az épületet – és úgy tűnik, az idegenek sem maradtak ki a buliból.

 

Fotók: Wikiarquitectura, Messy Nessy Chicvigggo, Francois Cavelier, Austin E. Knowlton School of Architecture Digital Library

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.