A Nők Lapja – az interjún kívül – Magyarország írófejedelmének nevezi Esterházy Pétert, akit most barátja, Szegő András kérdezett. Neki még azt is bevallja, hogy az írás helyett elment volna szerzetesnek, ha talál olyan kolostort, ahol jó a szakács és koszt. Ugyanakkor csak arra a dologra mondja, hogy kimaradt az életéből, amit valóban sajnál. Ilyen a nokedliszaggatás. Az, hogy író lett, döntően befolyásolta viszonyát az emberekkel, meghatározta kapcsolatait.
Annyit elárulhatok, hogy nem erősítette…
Ma úgy gondolja, életműve ellenére, hogy nem érte meg.
Ha kicsit cizelláltabban akarod megfogalmazni, írd úgy, hogy nem okvetlenül. Sok mindent nem vettem észre magam körül. Voltak vaskos mulasztásaim. Egy idő után pedig már nem is igen láttam mást.
Túlzásnak tartja, ahogy barátja új könyve (Hasnyálmirigynapló – a szerk.) fogadtatását méltatja. Egyszerűen annak örül, hogy rendesen elvégezte munkáját. Az elmúlt bő negyven évben már megszokta, hogy ez az öröm sem tart soká. Azt hiszi, az olvasó szereti önéletrajziságon kapni az írót, így magyarázni a szöveget, de ebben sem biztos.
Ez bonyolultabban van, de lemondtam arról, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. És nem is vagyok biztos abban, hogy van pohár meg tiszta víz. Az öntésről nem is szólva.
Élete nagy traumáinak megírásakor nem attól könnyebbült meg, hogy kiírta magából, hanem hogy elvégzett valamit. Persze az is lehet, hogy ez is csak önbecsapás, mert az életben adódhat úgy, hogy egy korábban fontosnak hitt törekvés nevetségessé válik.
Amikor valóban éles helyzetbe kerül az ember. Amikor nem az írás a legfontosabb, hanem hogy a bőrét próbálja menteni az ember. Vagy mások bőrét is.
Az interjúból az is kiderül, hogy Esterházy Péter komoly verést ígért barátjának, aki két kedves szót mondott feleségének. Mindezt olyan szavakkal, amelyeket nem mer idézni Szegő András, így pofán vágássá szépíti azokat.
Úgy látszik, hogy előjött a mindig is, hol felszínen, hol lappangva bennem lévő focista énem. és akkor teljesen helyénvaló a szóhasználat.
Barátja jelzi, hogy ő meg a verés belengetésének örült, mert számára az azt jelzi, hogy Esterházy stramm, bámulatos erővel harcol betegsége ellen. Az író válaszul jelzi, hogy az erő is mennyire viszonylagos. A betegség teljesen kizökkentette az életét, már igyekszik minél fontosabb dolgokkal tölteni az idejét, régi ígéreteit teljesíteni.
A kisebbik fiamnak huszonöt éve ígérem, hogy elviszem az állatkertbe és a csillagvizsgálóba. Ezt például szeretném még teljesíteni. (…) Megígértem neki, és az ígéret fontos dolog… Nem mintha ezzel bármit pótolnék. Amit elmulasztott az ember, az nem pótolható, nem visszahozható…
Ez a betegség számára ismeretlen, most próbálja kitapasztalni, mitől kell megijedni, mitől nem. Ilyen, olyan betegségekről, sérülésekről, nyavalyákról gyerekkora óta vannak emlékei, de ezt most végképp nem érti. A teljes interjú a Nők Lapja legfrissebb számában.
