„Hahó! Holnemvolt Parkba szórakoztató, játékos, zenés, rendszeres munkára keresek kollégáimmal (pl. tengerimalaccal, dámszarvassal) manót!” – ez egy Facebookon megjelent hirdetés szövege. Egy Trillázs művésznevű úr adta fel. Beszélgettünk vele egy jót.
Hogy kezdődött?
Körülbelül 15 éve utcaszínházi emberekkel kerültem kapcsolatba, az egyik srác mesélte, hogy van egy ilyen kis őrület, amit ha berak a szájába, akkor különböző hangokat ad ki. Párizsban egy fesztiválon láttak először ilyen hangszert, hoztak belőle, és egyből gyártottak valami hasonlót. Nem pont ugyanolyat, mert a magyar hangképzés eltér a franciától, nekünk van a Ty hangunk, amit a nyelvünkkel hátul képzünk, úgyhogy ők előre helyezik a szájban a trillát, mi pedig hátra. Megmutatták nekem is ezt a kis csodát, és borzasztóan megtetszett; szinte azonnal meg is tudtam szólaltatni. Azóta szeretek vele játszani, meghökkenteni.
Mivel foglalkoztál akkor?
Épp újságot kézbesítettem. De voltam már kabinos fiú a Széchenyiben, és foglalkoztam művészetterápiával, dolgoztam az OPNI-ban is, azaz a Lipóton.
Ott mit csináltál?
Foglalkoztatóként dolgoztam, kipróbálhattam művészetterápiát, zenét, irodalmat. Pszichiátriai betegekkel foglalkoztam. Hasonló munkát végeztem idősek otthonában is, ott voltak egészségesek, de alzheimeresek, fogyatékkal élők is. Aktív közös munka volt – és nagyon élveztem.
És akkor egyszer egy hétfő reggel fogtad a trillát, kimentél az utcára, és azóta ez a foglalkozásod?
35 éves voltam, kellett egy olyan munka, amivel lehet pénzt is keresni. Ezzel lehetett. Egyedi volt, és ami még fontosabb: jól éreztem magam, szabadságot adott nekem. Mászkálhattam a világban, nem egy irodában üldögéltem. És azóta is ezzel foglalkozom; rohadtul élvezem, és azt gondolom, hogy 15 év után is élvezni egy munkahelyet, azért az tök jó.
És gondolom, még évek múlva is ezt fogod csinálni.
Vélhetően igen. Nyilván, ahogy öregszem, egy kicsit nehezebb; igaz, hogy csak játszanom kell, de azért az is fárasztó egész nap. Ötven éves leszek idén, és 8 órán át egy fatuskón üldögélek. A reumám is kijön.
Egyéb macera is van vele?
Ha hiszed, ha nem, rengeteg bürokráciát igényel. Utcazenéléshez például engedély kell, és bizonyos helyeken ezt egyre bonyolultabb beszerezni. Ha egyáltalán válaszolnak, akkor is 30 vagy 45 napos átfutással adják meg az engedélyt. Hogy úgy mondjam, jelenleg ez nem túl életszerű.
Amikor mondtam a családomnak, hogy megyek ma dolgozni a Holnemvolt Parkba, láttam az arcokon, hogy a dolgoznit csak idézőjelben értették. Téged nem cseszeget a környezeted, hogy miért nem végzel valami rendes munkát?
Dehogynem. Kaptam már hideget-meleget. Sokak szerint ez minden, csak nem munka. Hát pedig de. Ez az én munkám.
Meg nyilván az is fáj sokaknak, hogy láthatóan élvezed, amit csinálsz.
Bizonyára.
Napi hány órában manóskodsz?
Most épp a Holnemvolt Parkkal van szerződésem, szinte mindig itt vagyok. Ugyanúgy, mint mondjuk a mögöttünk látható Tréfás Dzsungel.
Ezt hogy lehet bírni fizikailag?
Nehezen. Épp keresek egy kollégát.
Ez az, amit a Facebookon hirdetsz, hogy “rendszeres munkára keresek kollégáimmal, pl. tengerimalaccal, dámszarvassal, manót”?
Igen. Hogy azért néha tudjak pihenni is. És szeretnék több időt tölteni a kedvesemmel.
Figyeltelek; megőrülnek érted a gyerekek, pillanatok alatt beszippantod őket a világodba.
Játszom. Manóhangokat adok ki. Úgy is vagyok öltözve. Ha úgy tetszik, mesefigura vagyok, varázslatos lény. Ebbe a manóvilágba viszem be a gyerekeket. Gyakran el is hangzik a kérdés: „anyu, ő egy manó?”
A felnőttekkel mi a helyzet?
A felnőtteket is próbálom, de inkább a gyerekek engedhetik meg maguknak, hogy bekerüljenek egy varázsvilágba. A felnőttek ezt biztos más eszközökkel érik el. Persze van, amikor a jó fej, nyitott szülők is beleélik magukat a játékba.
Lehet ezzel csajozni is?
Lehetne, de nem arra használom. Mint említettem, van egy kedvesem, és még szeretjük is egymást.
Vannak zsíros haknik? Gyerekzsúr egy gazdag családnál, falunap, céges buli?
Nem jellemző.
Miért?
Egy gyerekzsúrban félórás produkciót várnak, én pedig inkább a vásári forgataghoz vagyok szokva, ahol jönnek-mennek, és mindenkivel van egy kis interakció. Volt már rá precedens, hogy egy komplett előadást kértek tőlünk, jó volt az is persze, de inkább ez a világom. De dolgozunk azon is, hogy több gegből összeálljon egy hosszabb műsor.
Fesztivál?
Na, az abszolút nekem való. Most például a Gyerekszigetre készülünk, lesz június végén egy közös produkciónk a Manóműhellyel. Játszani fogunk, galuskaszaggatóval zenélünk, meg úgy általában manóskodunk. Az ilyen helyeken mindig nagyon működik az interakció, az együttes élmény.
Meg lehet élni a trillázó manó szektorban?
Volt, hogy kölcsön kellett kérnem, de mostanában, amire nagyon kell, van pénz. Nem sok. Pont elég.
Most, hogy mindenki csomagol, nem gondoltál arra, hogy elmenj mondjuk Hollandiába megélhetési manónak, és euróért trillázz a gyerekeknek? Egyáltalán ismerik ezt a műfajt külföldön?
Simán kimehetnék. Voltam már külföldi fesztiválokon, utcazenéltem Prágában, élveztem nagyon, és még csak hasonló jellegű produkciót sem láttam. Ráadásul nyelvi korlátok sincsenek, a manónyelv mindenhol egyformán érthető.
Akkor?
Tudod, az a helyzet, hogy én igazi magyar vagyok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki kimegy, az nem igazi. Sőt. De valami nagyon belül, mélyen… hogy mondjam… nagyon szeretem ezt a világot: szeretek sírva vigadni, nótázni.
