Kultúra

A Vaslady [filmpremier]

Kritikussággal kacérkodó, de alapvetően tisztelettudó önéletrajzi film "a legkiválóbb férfiról Angliában".

Kevés olyan ellentmondásos alakja van a világtörténelemnek, mint Margaret Thatcher, Nagy-Britannia első és eddig egyetlen női miniszterelnöke. A Vaslady becenevet szovjet kollégáitól kiérdemlő miniszterelnök-asszony az erős proletár összefogásáról híres országban letörte a szakszervezetek hatalmát, bezárta a gazdaságtalan bányákat, konfliktust kofliktusra halmozott, a lényegében jelentéktelen Falkland-szigetek miatt háborúba lépett az agresszor Argentínával (a korabeli média szerint “két kopasz ember veszekedése egy fésűért”). Túlélt merényletet, a második világháború alatt London bombázását, a sajtó és a közvélemény támadásait. Terroristákkal sosem tárgyalt, nem hagyta zsarolni magát: 1981-ben tíz IRA-fogoly kezdett éhségsztrájkba a börtönben (az IRA-foglyok politikai foglyoknak kijáró körülményeket követeltek), amibe Thatcher hajthatatlansága miatt bele is haltak. Embertelen, doktrínér, fundamentalista viselkedés? Nevét a mai napig sokan áldják (a brit GDP 11 év alatt 23%-ot nőtt, a brit gazdaság szerkezete megváltozott, erősebb, ellenállóbb lett), és átkozzák.

Igazi drámai, sőt tragédiai jellem Thatcheré, amit még meg is fejel az a tény, hogy a 87 éves volt politikus demenciában szenved. Phyllida Lloyd filmje is ezt választja a története keretéül: az idős asszony férjével beszélgetve idézi fel a múltat – a férfi gyanúsan kritikus, mintha Thatcher lelkiismeretének belső hangját hallanánk. Lloydnak két uton kellett elindulnia: meg kellett énekelnie a konzervatív politikust, aki egy szatócs lányából lett a világbirodalom uralkodója, és Reagenhez hasonlóan olyan kitartóan próbálta megvalósítani elképzeléseit, hogy az ma már voluntarizmusnak hat – de elérte, amit akart. Illetőleg a nőről is kellett beszélnie, aki egyrészt túl akart lépni korának a nőkre szabott szerepvariációin, másrészt politikusként rájátsztott a női sztereotípiákra:  felvette férje vezetéknevét, külföldi útjain pedig mindig ellátogatott a vásárcsarnokokba, piacokra, és vett valamit, és mindig büszke volt arra, hogy tudja az aktuális árakat.A rendezőnő mindkettő csapásirányba igyekszik haladni, de igazából az eghyikben rejlő drámai erőt sem tudja kihasználni.

Végül szorgos történelmi jegyzet lesz a filmből, amely felmondja a Thatcher-i életmű fontosabb állomásait, lehetőleg egy lendületes, ellentmondást nem tűrő, diadalmas thatcheriádával a végén. Ezek közé ékelődik a családanya, a feleség, a hanyatló memóriájú asszony élete felvillanások erejéig. A volt kormányfő elveinek és munkásságának ellenfelei bizonyosan elégedetlenül távoznak a moziból, de valószínűleg Meryl Streep hívei csettintenek elismerően a film végén.

Ő ugyanis tényleg csodálatos, bár mintha a film ezért is jött volna létre – a kamera is mintha többször rajtafeledkezne a színésznőn. Streep teljesítménye (mely 30 Thatcher-évet ölel át erős és kiváló maszkmesteri segítséggel) még inkább elismerést érdemel, ha öszevetjük az előző Lloyd-film, a Mamma Mia Streepjével, aki csupa kirobbanó energia, napfény, érzelem, mediterráneum volt – most pedig meggyőzően kemény, karcos, aki megfeddi a mai kort, melyben az érzések felülírják a gondolatokat. 

Margaret Thatcher politikai életművét és örökségét, illetve személyes életét később, nagyobb rálátással tudjuk majd egy másik filmben kellő változatossággal és ellentmondásossággal megismerni. Addig leginkább egy színészi teljesítményt értékelhetjük (no meg a kellő alázattal játszó, de ugyanolyan remek Jim Broadbentről se feledkezzünk meg).

Kinek ajánljuk? Aki legalább is pozitív smelegességgel viszonyul Thatcherhez és az önéletrajzu filmekhez

Kinek nem? Volt IRA-tagoknak, munkáspártiaknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik