Izrael elismerte, hogy a nyári libanoni háborúban foszforlövedékekkel támadta a Hezbollah-célpontokat - jelentette vasárnap a Háárec című tel-avivi napilap.
Az izraeli katonai repülőgépek folytatni fogják berepüléseiket Libanon légterébe, mert nem szűnt meg a fegyverek becsempészése a libanoni Hezbollah síita szervezet gerilláinak - jelentette ki vasárnap Amír Perec izraeli védelmi miniszter.
Irán meg fogja tenni a "megfelelő" válaszlépéseket, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vet ki rá atomprogramja miatt - jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnap Teheránban.
Szívélyes üdvözletét fejezte ki a muzulmánoknak, és együttérzéséről biztosította az irakiakat XVI. Benedek pápa vasárnap a vatikáni Szent Péter téren elmondott úrangyala imádság keretében abból az alkalomból, hogy közeledik a ramadán muszlim böjthónap vége.
Szudán vasárnap kiutasította az országból Jan Pronkot, Kofi Annan ENSZ-főtitkár különmegbízottját, akinek három napon belül kell elhagynia az afrikai országot.
A japán kormány egy vasárnapi lapjelentés szerint tervbe vette, hogy ellenőrizni fogja a szigetország nyugati és déli partjai közelében elhaladó, Észak-Koreába tartó hajókat.
Arrogánsnak és ostobának nevezte az amerikai külügyminisztérium közel-keleti osztályának egyik igazgatója az Egyesült Államok iraki magatartását az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtévé vasárnapi jelentése szerint az Egyesült Államok iraki magatartását.
Elnökválasztás kezdődött vasárnap reggel helyi idő szerint reggel 6 órakor Bulgáriában. Az országos választási bizottság közlése szerint 6,4 millió szavazót várnak az urnákhoz.
Hat személyt - öt férfit és egy nőt - vettek őrizetbe Horvátországban annak a gyanújával, hogy szerb polgári személyek sérelmére háborús bűnöket követtek el az 1991-1995-ös szerb-horvát háború idején.
Kanada néhány hónapon belül megvizsgálja Magyarország kérését a vízummentesség visszaállítására – mondta az észak-amerikai ország külügyminisztere Budapesten.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton az észak-koreai atomprogram kérdését tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, és az orosz elnök támogatását kérte az irán elleni szankciókhoz.
Nagyobb rugalmasságra és kétoldalú nézeteltéréseik rendezésére szólította fel szombaton Észak-Koreát és az Egyesült Államokat az orosz külügyminiszter, aki egyúttal jelezte: Moszkva nem fogja engedni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát használják fel Irán megbüntetésére nukleáris programja miatt.
Ján Slota, a pozsonyi kormányban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pártja szombati kongresszusán a Magyar Koalíció Pártjától (MKP) való elhatárolódásra szólította fel a szlovák pártok mindegyikét.
Oszama bin Laden képe és hangja is szerepel az amerikai Republikánus Párt legújabb kampányfilmjében, amellyel a párt azt sugallja: az USA biztonsága forog kockán a közelgő november 7-i kongresszusi választásokon.
Ha Irán jó akaratot mutat, még mindig nem késő, hogy elkerülje a Biztonsági Tanács szankcióit - jelentette ki a francia védelmi miniszter pénteken az ENSZ főtitkárával folytatott megbeszélés után.
Oroszországba érkezik szombaton Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, az útról előzetesen nyilatkozó moszkvai külügyi illetékes szerint kétoldalú és nemzetközi kérdések is terítékre kerülnek a tárgyalásokon, s az orosz fél a kényes kérdéseket sem fogja megkerülni.
Az Izrael elleni harc folytatására buzdította az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres szervezet vezetője a mozgalom tagjait, az al-Kudsz nap, vagyis Jeruzsálem napja alkalmából tartott többezres gyűlésen pénteken Gázában.
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak pénteken Gázában Iszmáil Haníje palesztin kormányfő gépkocsikonvojának egyik autójára. Senki sem sérült meg a támadásban, a miniszterelnököt szállító gépkocsit egyáltalán nem is érték lövések.
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken benyújtotta az országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, ami felhatalmazást ad a kötelező elismerésére annak a megállapodásnak, amelyet az EU és az USA kötött a légiutas-nyilvántartási adatállomány adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról, és az USA Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról.
Elindítja az első országos kereskedelmi hírügynökséget Horvátországban a legnagyobb ottani hírlapkiadó, az Europapress holding (EPH) - jelentette pénteken egy horvát gazdasági magazin online kiadása.