Nagyvilág

Az angol központú SABMiller sörgyártó 7,8 milliárd dolláros tranzakció keretében megszerezte a Grupo Empresarial Bavaria-t (GEB), és ezzel megvetette a lábát a gyorsan növekvő dél-amerikai piacon – írja a ft.com.
2005. 07. 19. 09:45
Az osztrák KTM Power Sports folyó 2004/05-ös pénzügyi évének első három negyedében 26 százalékkal alacsonyabb, 10,1 millió eurós EBIT eredményt ért el. Forgalma ezzel szemben 115 százalékkal 247 millió euróra emelkedve több mint megduplázódott.
2005. 07. 19. 09:33
"Magyarország kiszámítható partner" – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) pártvezetői értekezletén Washingtonban, ahol elmondta, hogy olyan bizonytalan ingatag országok vesznek körül minket, mint Ukrajna, Románia vagy Szerbia.
2005. 07. 19. 09:09
A Hamász radikális palesztin mozgalom kész beszüntetni az Izrael elleni rakétatámadásokat, ha Izrael véget vett az "erőszakos cselekedeteinek" - közölte a csoport szóvivője.
2005. 07. 19. 07:44
A három legnagyobb brit pártfrakció megegyezett a terrorellenes törvény szigorításáról, így például büntethető lesz a terrorcselekmények végrehajtóinak dicsőítése. A Scotland Yard közben bejelentette, hogy 56-ra emelkedett a merényletsorozat halálos áldozatainak száma.
2005. 07. 19. 07:18
A négy londoni merénylő közül három járt a dél-ázsiai országban - erősítették meg hivatalos források. A BBC szerint azt még nem tudni kaptak-e ott kiképzést. A pakisztáni szervek továbbra is cáfolják, hogy bármiféle fegyveres kiképzőtábor működne az országuk területén.
2005. 07. 18. 18:22
A Sibir Energy nevű brit vállalat követeléssel lépett fel a Szibnyefttyel szemben, új frontot nyitva ezzel a vállalat elleni perek sorában – írja a BBC. A cég azzal vádolja a Szibnyeftyet, hogy elcsalta előle egy szibériai olajföld, 1,5 millió dollár értékű tulajdonjogát.
2005. 07. 18. 14:42
A világ számos pontján katasztrófákat okozott az időjárás. Romániában az árvíz pusztít, Spanyolországban a lángok, Tajvanon tájfun, Mexikóban pedig hurrikán.
2005. 07. 18. 12:23
A légikísérők sztrájkja miatt 59 hétfői - 26 belföldi és 33 nemzetközi - járatát törölte az Alitalia. Az olasz ferragosto, azaz a nagy nyári vakáció előtt még számos munkabeszüntetés lesz a félsziget közlekedésében.
2005. 07. 18. 12:21
Európa legnagyobb szórakoztató elektronikai termék gyártója a Philips holland technológiai konszern árbevételének és profitjának második negyedévi csökkenését jelentette be.
2005. 07. 18. 11:03
A The Sunday Times szerint a rendőrség titkos terrorelhárító osztagai vagy tucatnyi olyan al-Kaida-gyanúsítottat üldöznek, akikről feltételezik, hogy további merényletekre készülnek. A már azonosított merénylőkkel is foglalkozott az MI5.
2005. 07. 17. 14:37
Olvasói sztorik