Külföld

Bush alulmúlja önmagát

admin
admin

2007. 05. 06. 16:48

Minden korábbinál mélyebbre, 28 százalékosra zuhant George Bush amerikai elnök népszerűségi mutatója a Newsweek magazin legfrissebb felmérése szerint; a lap szerint Bush magával rántja az elnökségre pályázó republikánus politikusokat.

Bush támogatottsága ezzel egy ponttal alacsonyabbra esett, mint amilyen apjáé, az idősebb Bushé volt annak legnépszerűtlenebb időszakában. Jimmy Carter volt az utolsó elnök 1979-ben, akitől az amerikai nép ilyen mértékben elfordult – írta a magazin elektronikus kiadása vasárnap.

Ez az eredmény is magyarázza, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó tíz politikus első nyilvános vitája során csütörtökön csak egyszer említette a jelenlegi elnök nevét, a mintának tekintett Ronald Reagan volt elnök neve azonban 19-szer hangzott el.

Gyáva és makacs

A közvélemény-kutatás egyik kérdése az volt, hogy melyik elnök tanúsította a legnagyobb politikai bátorságot, az ország számára fontos, helyes döntést hozva, kockáztatva saját népszerűségének elvesztését. Az első két helyre Ronald Reagan és Bill Clinton került 18-18 százalékkal, 14 százalékot kapott John F. Kennedy és 10-et Abraham Lincoln. George W. Bush csak 4 százalék szerint érdemli meg a legbátrabb elnök címét. Érdekes módon Franklin Roosevelt csak 5, George Washington pedig 3 százalékot kapott.

Az amerikaiak 55 százaléka szerint Bush elnök nem bátor. A megkérdezettek 62 százaléka szerint a Fehér Ház iraki politikája azt mutatja, hogy az elnök makacs és nem hajlandó beismerni a hibáit. Csak 30 százalék látja úgy, hogy Bush politikai kockázatot vállalva helyesen cselekszik.

A Newsweek szerint a legnépszerűbb demokrata elnökaspiránsok mindegyik republikánus pályázót megelőzik, ha a két párt egy-egy politikusa közül kellene választani. Az afro-amerikai Barack Obama, Illinois szenátora verné meg a legmagabiztosabban a republikánus jelölteket: 50-43 arányban Rudy Giuliani volt New York-i polgármestert, 52-39 arányban John McCain arizonai szenátort és 58-29 arányban Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót.

A magazin szerint Hillary Clinton volt first lady, New York-i szenátor – aki arra építi kampányát, hogy ő “a magától értetődő befutó” a demokrata aspiránsok között – egyértelműen vezeti az ellenzéki párt elnökségre pályázó politikusainak népszerűségi rangsorát. A demokrata táboron belül 51 százalékos a támogatottsága, Obama 39 százalékkal követi őt. A Republikánus Párt szavazói körében Giuliani vezet 56 százalékkal, a második McCain 41 százalékos támogatottsággal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.