Nagyvilág

Már szavaznak a franciák

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó megközelítőleg egymillió választópolgár számára közép-európai idő szerint szombat délben megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója, amelynek során Nicolas Sarkozy konzervatív és Ségolene Royal szocialista jelölt vetélkedik az államfői posztért.

Idén először fordul elő, hogy az Európán kívüli francia választópolgárok egy nappal korábban adhatják le voksukat, de valamennyi eredményt csak az európai urnák lezárása után, vasárnap este nyolc óra után hozzák nyilvánosságra. Az időeltolódás miatt a korábbi választásokon ők ugyanis a Párizsban már nyilvánosságra hozott eredmények ismeretében – és ezért alacsony részvételi aránnyal – vették részt.

Összesen valamivel több mint 44,5 millió szavazásra jogosult francia állampolgárt várnak vasárnap estig az urnákhoz. A 12 év után leköszönő, 74 éves Jacques Chirac helyére lépő új államfő mindenekelőtt generáció- és az ezzel járó stílusváltást jelenti Franciaországnak. A francia politikai életben betöltött több évtizedes jelenlétük ellenére az 52 éves Sarkozy és az 53 éves Royal is a múlt gyakorlatával való szakítást és a változás szükségességét választotta kampánya egyik fő témájának.

Újdonság az is, hogy a két héttel ezelőtti első fordulóban indult 12 jelölt közül a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltje (31,18 százalék) mellett a szocialista vetélytárs (25,8 százalék) személyében először a francia történelemben egy nőt is bejutattak a választók a második fordulóba.

Még többen?

Az első forduló 83,77 százalékos rekordrészvétel mellett zajlott. Az 1958 óta létező V. köztársaság történetében csak 1965-ben és 1974-ben volt ennél magasabb a részvétel. A korábbi elnökválasztási tapasztalatok alapján az elemzők szerint a második fordulóban várhatóan még többen járulnak majd az urnákhoz annak ellenére, hogy az április 22-én 10,44 százalékkal negyedik helyen végzett szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen tömeges távolmaradásra kérte választóit. Márpedig az ő voksuk és a 18,57 százalékkal harmadik helyen végzett centrista Francois Bayrou 6,8 millió szavazóján múlik elsősorban, hogy ki lesz Franciaország új köztársasági elnöke.

A centrista jelölt sem Sarkozy, sem Royal támogatására nem szólított fel, de jelezte: semmiképpen nem szavaz a konzervatív jelöltre. Pártja, a Unió a Francia Demokráciáért (UDF) 29 nemzetgyűlési képviselőjének többsége ugyanakkor felsorakozott Sarkozy mögött, és várhatóan a stabil szavazóbázis a konzervatív jelöltre szavaz.

Az első fordulót követő közvélemény-kutatások szerint végig a konzervatív jelölt volt az esélyes, de pénteken, a kampánycsend előtt mérték a legnagyobb különbséget a két jelölt támogatottsága között: a jobboldal jelöltje tíz százalékponttal vezetett szocialista riválisa előtt.

Ünnepi helyszínek

A győzelemben még reménykedő Royal az utolsó pillanatig kampányolt, míg a magabiztos Sarkozy már visszavonulását készítette elő. A Le Monde című napilap értesülése szerint az eredménytől függetlenül a konzervatív jelölt egy apátságba vonul vissza, hogy “kipihenje a kampány fáradalmait és hogy felmérje az ezentúl a vállaira nehezedő feladatok súlyát”.

Szocialista győzelem esetén a párizsi Bastille téren várható spontán ünneplés, a konzervatív győztes táborát pedig a Champs-Elysées és a Concorde tér környékén kell majd a rendőrségnek biztosítania. A Le Figaro című napilap információ szerint egy átlagos hétvégén 140 gépkocsit gyújtanak fel országszerte, ennek többszörösére lehet ezen a vasárnapon számítani. A rendőrségnél pedig a szokásosnál 7-8 ezren többen lesznek riadókészültségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik