Több száz rohamrendőr érkezett szerda reggel a bahreini főváros központi terére, hogy felszámolja a kormányellenes tüntetők sátortáborát - jelentette a helyszínről az AFP tudósítója.
Tovább nőtt a pénteki földrengés és szökőár áldozatainak száma Japánban: a rendőrség szerda déli adati szerint 3676 ember biztosan életét vesztette és 7843 személyt eltűntként tartanak számon.
Az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője szerint teljes gazdasági bojkottot kellene elérni Líbiával szemben, nem tartja jó megoldásnak a repüléstilalmi övezetet, s ha katonákat kellene küldeni Líbiába, akkor azoknak muzulmán országokból kellene menniük - írja a Népszabadság.
Venezuela a Japánban bekövetkezett katasztrófa miatt fölfüggeszti atomprogramját - közölte helyi idő szerint kedden Caracasban Hugo Chávez, a dél-amerikai ország elnöke.
A jövő hónap elején minden bizonnyal elkészül az Európai Bizottság előterjesztése az Európai Unió romaügyi keretstratégiájáról - erősítette meg Andor László, a testület foglalkoztatási és szociálpolitikai felelőse egy kedd esti európai parlamenti rendezvényen Brüsszelben.
A kétéves kisfiam egyedül felhúzta a cipőjét, és azt mondta: megyek és letartóztatom a földrengést. Hogy mennyi kurázsi van egy ilyen kicsi testben! Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen erősen álljon meg a talpán és vészelje át a történteken – szól egy bejegyzés a Twitteren a japán katasztrófa túlélőihez.
Bukarestben "a magyarországi médiával való szolidaritási tüntetést" szerveztek romániai újságírók érdekvédő szervezetei, amelyeknek képviselői leragasztott szájjal, fehér címlapú újságot a magasba emelve tiltakoztak a médiatörvény ellen a magyar nagykövetség épülete előtt. Néhány tucatnyian voltak.
40 fiatal tüntetett transzparenseik szerint a magyarországi sajtószabadság védelmében kedden délután a berlini magyar nagykövetség előtt - tájékoztatta az MTI-t a diplomáciai képviselet.
Az előrenyomuló kormánykatonák elől menekülni kezdtek az emberek a kelet-líbiai Bengáziból Egyiptomba - közölte kedden az ENSZ menekültügyi szervezetének szóvivője.
A japán fővárosban is mérhető sugárszennyezés és a háborús állapotok miatt a külföldiek elhagyják Tokiót, a japánoknak viszont eszük ágában sincs, sőt nem értik a külföldiek viselkedését - mondta kedden az MTI-nek nyilatkozva Lukács Csaba, a Magyar Nemzet helyszínen tartózkodó tudósítója.
Tiltott önkényuralmi jelkép viseléséért három miskolci középiskolást állított elő a rendőrség Kassán azt követően, hogy a felvidéki városban hétfőn felavatták Esterházy János mellszobrát.
Az orosz szakértők szerint "az események bármilyen alakulása esetén sem várható jelentős nukleáris kiszóródás", jelenleg kizártnak tekintik, hogy sugárveszély érje az orosz Távol-Keletet, de úgy látják, a japán fél nem teljes körű információkat ad a Fukusima erőműben történtekről.