Nagyvilág

Merényletkísérlet Putyin ellen

Az orosz és az ukrán titkosszolgálatok meghiúsítottak egy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen tervezett merényletet.

A politikus elleni merénylet tervéről, valamint az ukrán és az orosz titkosszolgálatok közös munkájáról hétfőn számolt be a Pervij kanal nevű orosz tévécsatorna. A tájékoztatás szerint Putyint katonai célokra gyártott aknával, a március 4-i elnökválasztás után akarták felrobbantani, s ehhez gondosan tanulmányozták a választás nagy esélyesének tartott politikus mozgását. Az információt Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára is megerősítette, de kommentálni nem volt hajlandó.

A Pervij kanal (Első csatorna) beszámolt róla, hogy az események láncolatát egy január 4-én egy odesszai lakásban bekövetkezett robbanás indította el. A tűzoltók először gázszivárgásra gyanakodtak, de az ukrán titkosszolgálat két nappal később már arról értesítette az orosz partnerszervezetet, hogy a lakás bérlői közül egy meghalt, egy másikat sikerült megmenteni, s rögtön kihallgatták, mert a lakásban robbanószerkezetek alkatrészeit találták.

Az elfogott, Ilja Pjanzin nevű férfi elmondta, hogy társaival együtt Törökországon át az Egyesült Arab Emírségekből érkezett Doku Umarov megbízásából, s az volt a feladatuk, hogy felkészüljenek egy Vlagyimir Putyin elleni merényletre. Ezért Odesszában meg kellett tanulniuk a bombakészítést, hogy utána Moszkvába menjenek, s előbb gazdasági létesítmények ellen hajtsanak végre merényleteket, majd végül Putyin ellen.

A merényletterv ismertté válásától kezdve az ukrán és az orosz titkosszolgálat együtt dolgozott, s az ukránoknak sikerült elfogniuk a csoport harmadik, szökésben lévő tagját, Adam Oszmajevet, aki már régebben a hatóságok látóterébe került – 2007 óta nemzetközi körözés volt érvényben ellene.

A Pervij kanal beszámolója szerint Oszmajev – ügyének kedvezőbb elbírálása reményében – készséggel együttműködött a hatóságokkal. Elmondta, hogy ő hozta össze a merényletre készülőket odesszai oktatóikkal, akiktől a bombakészítést tanulták. Oszmajev személyi számítógépén videofelvételeket is találtak, amelyek Putyin gépkocsi-konvojáról készültek, mozgás közben, különböző helyeken mutatták a járműveket, hogy meg lehessen állapítani belőlük Putyin pontos elhelyezkedését utazás közben.

Adam Oszmajev vallomásából kiderült, hogy a merénylethez használni kívánt robbanószert már korábban Moszkvába szállították. A robbantást az orosz főváros egyik fő útvonala, a Kutuzov sugárút közelében akarták végrehajtani, s a tervek szerint elég erős lett volna ahhoz, hogy egy teherautót a levegőbe emeljen és felfordítson. A lehetőségek között szerepelt az is, hogy nem távirányítású bombával ölik meg Vlagyimir Putyint, hanem öngyilkos merénylő próbál meg a közelébe férkőzni. Az odesszai robbanásban meghalt ember, Ruszlan Madajev kész lett volna vállalni ezt a feladatot.

Az ügyben a nyomozás folytatódik. A moszkvai tévécsatorna hétfő estére ígért újabb tájékoztatást a merényletről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik