Nagyvilág

Nyugdíjasok tüntetése bénított meg egy kínai várost

Hat napon át akadályozták forgalmat nyugdíjemelést követelő tüntetők a közép-kínai Jicsang városában. Sikerrel jártak.

A Három Szoros vízerőmű főberuházójának egykori dolgozói egy héttel ezelőtt, hétfőn reggel 8 órakor foglalták el először a városközpont útkereszteződését. A volt alkalmazottak azért tiltakoztak, mert úgy vélik, nyugdíjukat annak idején nem állapították meg méltányosan. A 2006 előtt nyugdíjba vonultak ugyanis 1500 jüan (51 ezer forint) körüli összeget kaptak, míg akik 2006 után fejezték be a munkát, azoknak már több mint a dupláját adták.

A tüntetők a Köcsoupa (Gezhouba) csoport egészségügyi ellátással összefüggő szabályait, valamint a magas víz- és áramdíjat is kifogásolták.

A Hupej tartományi vállalat vezetői végül leültek tárgyalni a nyugdíjasok 60 képviselőjével és beleegyeztek abba, hogy június vége előtt nyugdíjkiegészítő támogatást nyújtanak volt dolgozóiknak, továbbá kedvezményeket adnak az egészségügyi ellátáshoz, valamint a víz- és áramdíjhoz is hozzájárulnak. Sajtójelentések szerint mintegy 35 ezer érintettről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik