Nagyvilág

Tizenhat kilométeres élőlánc Putyin ellen

Több ezer orosz ellenzéki tüntetett Moszkva belvárosában.

Az aktivisták a „Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe” jelszóval vonultak utcára, egy héttel az elnökválasztás első fordulója előtt. Sok részvevő fehér szalagot vagy hasonló színű jelvényt tűzött a mellére – az ellenzék ezt a színt választotta tiltakozása jeléül a decemberi tüntetések óta.

Az egymás kezét fogó aktivisták gyakorlatilag egybefüggő láncot alkottak. A moszkvai rendőrség becslése szerint 11 ezren, a szervezők szerint legalább 30 ezren voltak. Az egyik szervező, Vlagyimir Rizskov kijelentette: az emberek nem egyszerűen személyi változást akarnak, hanem a rendszer leváltását. Igazi reformok, társadalmi, gazdasági és politikai változások kellenek. Ezért március 5-én és 10-én újabb tiltakozó megmozdulások lesznek, és később is folytatódnak, amíg el nem érik a céljukat.

A Zubov téren eközben ellentüntetés zajlott: fiatalok egy csoportja azt kiabálta, hogy “csakis Putyin, csakis a győzelem”, nyakukban pedig szív alakú vörös jelet viseltek, rajta felirattal, hogy „Putyin mindenkit szeret”. Összecsapásról nem érkezett jelentés.

Vlagyimir Putyin 2000-2008 között volt Oroszország államfője, majd miniszterelnök lett. A felmérések szerint már az elnökválasztás első fordulójában, vagyis március 4-én győzelmet arathat, és ezzel visszatérhet a Kremlbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik