Nagyvilág
Több napja szakad, emiatt áradások okoznak egyre komolyabb fennakadásokat Nagy-Britannia több részén.
XVI. Benedek felkereste Paolo Gabrielét a vatikáni fogdában, és személyesen közölte vele, hogy szabad, a karácsonyt már a családjával töltheti.
Vízágyúkat és könnygázt is bevetett az indiai rendőrség szombaton Újdelhiben tüntetők ezrei ellen, akik halált követeltek egy diáklány csoportos megerőszakolóira
Állítólag meggyalázta a Koránt, a helybeliek meglincselték és felgyújtották.
Otthona mellett holtan találták szombaton az ír kormány egyik tagját; feltételezések szerint öngyilkos lett.
2012. 12. 22. 06:48
Húgyhólyag-nagyobbodással megműtötték Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt, a műtét jól sikerült, és a "Vaslady" teljesen jól van - közölte pénteken Tim Bell, aki hosszú ideig tanácsadója volt
2012. 12. 22. 06:07
Vérontás nélkül ért véget szombat hajnalban a berlini túszejtés. A támadó szabadon engedte túszát a Deutsche Bank zehlendorfi fiókjában, önként elhagyta az épületet, majd a rendőrség letartóztatta őt - közölték hivatalosan.
Dél-Szudánban legalább öt ember vesztette életét. Az ENSZ főtitkára tiltakozott az incidens miatt.
Rekordáron, 200 ezer dollárért (43 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen Michael Jackson fekete kesztyűje.
Egy munkanélküli férfi benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát az állítólagos világvége miatt pénteken a kelet-ukrajnai Luhanszk megye egyik kistelepülésén.
Az iskolák fegyveres védelmének bevezetését sürgette pénteken Wayne LaPierre, az amerikai fegyvertartók szövetsége, a National Rifle Association (NRA) vezetője.
John Kerryt nevezi ki új amerikai külügyminiszterré Barack Obama amerikai elnök - közölték pénteken fehér házi források.
2012. 12. 21. 17:37
Nem nyilvánította regionális nyelvvé a magyart Kárpátalján pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés).
2012. 12. 21. 15:35
Észak-Korea megerősítette pénteken, hogy őrizetbe vett egy amerikai állampolgárt, aki bevallotta, hogy bűncselekményt követett el. A férfi – neve alapján – koreai származású.
Ítéletidő pusztít az országban, gyilkos földcsuszamlásokat okozott az árvíz.
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 13:56 Olimpiáról álmodik az emberiség történetének legrégebbi, primitív téli ösztönsportja
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
