Nagyvilág

Megtámadták a városházát Odesszában

tüntető odesszában (tüntető)
tüntető odesszában (tüntető)

Megrohamozták a dél-ukrajnai Odesszában a városházát pénteken a nacionalista Szabadság Párt tüntetői, akik az ellen tiltakoznak, hogy át akarják keresztelni a város néhány utcáját, köztük az Állatkert utat Vörös Hadsereg útjára.

Miközben az épületben ülésezett a városi tanács, mintegy százan betörték a városháza bejárati ajtaját, és behatoltak az épületbe. Az ülésterembe nem jutottak be, mert az előcsarnokban rendőrök és a tanács biztonsági szolgálatának tagjai feltartóztatták őket.

Helyszíni beszámolók szerint könnygázt is bevetettek a tiltakozók ellen, tűzoltók pedig a betört ablakokon keresztül tömlőkből vízzel locsolták a tömeget.

A városi képviselők eközben folytatták az ülést, bár a kiszivárgott hír szerint eléggé idegesek voltak, a határozatokról sietve és vita nélkül szavaztak.

Alekszij Kosztuszev polgármester a rohamrendőrséget is kihívta, hogy segítsenek a tüntetők eltávolításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik