Nagyvilág

Véget ért a berlini túszdráma

Vérontás nélkül ért véget szombat hajnalban a berlini túszejtés. A támadó szabadon engedte túszát a Deutsche Bank zehlendorfi fiókjában, önként elhagyta az épületet, majd a rendőrség letartóztatta őt - közölték hivatalosan.

A túsz – egy negyven év körüli férfi – sértetlenül vészelte át a történteket, legalábbis fizikailag nem esett bántódása. A rendőrség elkezdte átkutatni a bankfiókot a támadó esetleges fegyverei után.

A Bild című német lap internetes változata szerint a túszejtő német és húszas éveinek vége felé járhat. Egymillió euró váltságdíjat követelt túszáért, és hogy hagyják szabadon távozni. A rendőrség ezeket az információkat nem erősítette meg.

Arról viszont beszámoltak a hatóságok, hogy a dühöngő túszejtő a bankfiók felrobbantásával fenyegetőzött arra az esetre, ha nem teljesítik követeléseit. Egyes médiumok szerint egy robbanószerrel teli bőrönd volt nála, de a rendőrség ezt sem erősítette meg. 

A férfi a bankfiók délután 4 órai zárása előtt rontott be a bankba. A túszul ejtett alkalmazotton kívül az összes többinek – mintegy húsznak – egy oldalajtón sikerült kimenekülnie az épületből. A helyszínre körülbelül 300 rendőrt riasztottak, köztük kommandósokat, mesterlövészeket és túsztárgyalókat. A fiók 500 méteres körzetét lezárták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik