Tagadja a Jobboldali Szektor nevű ukrajnai szervezet, hogy köze lenne a vasárnap hajnali szlovjanszki lövöldözéshez, amelyben hírek szerint több ember is életét vesztette mindkét oldalról.
Az al-Kaida több mint harminc tagját ölték meg a terrorszervezet dél-jemeni kiképzőtáborai ellen pilóta nélküli repülőgéppel végrehajtott légicsapásban vasárnap.
Tíz hónapon át föld alatti helyiségekben, másfél hónapon át egymáshoz láncolva tartották fogva azt a négy francia újságírót, akiket 2013 júniusában raboltak el Szíriában.
Moszkva beavatkozását kérte a kelet-ukrajnai Szlovjanszk önvédelmi csapatának vezetője, miután kora reggel halálos áldozatokkal járó lövöldözés volt a település közelében.
Egy nemrég közzétett felvételen Oleg Tyahnyibok, a szélsőjobbos ukrán Szvoboda párt elnöke a magyarságot gyalázza a szicsgárdisták kivégzésének évfordulóján.
"Hamarosan együtt lesznek a pokolban" - ezzel a kommentárral tett közzé egy Castrót és Márquezt együtt ábrázoló fotót a Twitteren egy kolumbiai képviselőnő.
Hírügynökségi értesülések szerint Janukovics már e hétvégén visszatér Ukrajnába, hogy átvegye a hatalmat a délkeleti régióban, és a szakadárok támogatásával elinduljon Kijevbe.
Három halottat láttak az egyik kabinban az elsüllyedt roncs ablakán át. Eddig hivatalosan 29 áldozata van a katasztrófának, 270 embert még nem találtak meg.
A Fehér Ház pénteken a korábbiaknál keményebb gazdasági szankciókat helyezett kilátásba, ha Oroszország nem tartja be az ukrajnai feszültség enyhítéséről elért genfi megállapodást, vagy ha az orosz csapatok behatolnak Kelet-Ukrajnába.