Egy héttel ezelőtt még egy másik világ volt a Közel-Keleten. A számos válság és háború sújtotta régióban az elmúlt években folyamatosan jöttek hírek a stabilitás irányába való elmozdulásról: Izrael megkezdte a diplomáciai kapcsolatai normalizálását több arab állammal, köztük Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Marokkóval is. Szíriát visszavették az Arab Ligába, a két regionális nagyhatalom, Irán és Szaúd-Arábia pedig ismét elkezdtek egymással beszélni. Ugyan a palesztin ügyben semmi előrelépés nem történt két évtizede, de úgy tűnt, hogy a kérdés egyre kisebb szerepet játszik a nemzetközi politika napirendjén.
Aztán jött a Hamász szombati támadása és vele Izrael történetének egyik legsötétebb napja. Olyan területeken folytak harcok, amelyekre nem volt példa az állam létrehozása óta. A becslések szerint
a számok pedig még emelkedhetnek. A felfoghatatlan tragédia nemcsak izraelieket, de a palesztinokat és más külföldi állampolgárokat is érintett.
A konfliktus nemcsak az áldozatok száma miatt kerül be a történelemkönyvekbe, de a várható nemzetközi politikai hatásai miatt is. Ugyan a háború még messze nem ért véget, néhány stratégiai fontosságú következményt a közel-keleti térségben már most láthatunk.
Az izraeli stratégiai magabiztosság jövője
A Hamász támadása több stratégiai tabut is ledöntött. Izrael és a nemzetközi közösség is egyre inkább úgy érezhette, hogy a palesztin kérdésben a hatalmi egyensúly véglegesen eldőlt, és érdemi fenyegetést nem jelentenek a Ciszjordániában és a Gázai övezetben tartózkodó csoportok. A Palesztin Hatóság gyenge, az izraeli és nemzetközi segélyektől függő szervezet, a 2006 óta Gázát uraló Hamász pedig nem tűnt úgy, hogy képes kitörni, vagy képes lenne izraeli területeket az irányítása alá vonni. Úgy érződött, hogy a Vaskupola rakétavédelmi rendszer és az izraeli hadsereg meg tudja védeni az izraelieket, az ország pedig bátran felléphet regionális nagyhatalomként.
Az erősebb fél magabiztossága meglátszott nemcsak az egyébként megosztott és megtépázott legitimációval rendelkező palesztin szervezetekkel való tárgyalások leállásában és a telepesek egyre egyértelműbb támogatásában, de az arab államokhoz való közeledésen is. Izrael úgy kezdte normalizálni a kapcsolatait Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Marokkóval, hogy a palesztin kérdést megpróbálta ettől függetleníteni. Szaúd-Arábiával is elindultak a tárgyalások, amelyeket az idén nyáron már nyilvánosan is felvállaltak a felek – itt valószínűleg Rijád ugyan kért valamiféle engedményt a palesztinok számára, de nem ez volt az egyetlen vagy a fő követelése. Izrael is jobban tartott már Irántól és az Iránnal szövetséges libanoni Hezbollahtól, mint a palesztin szervezetektől.
Izrael önképében és magabiztosságában a hadseregének erőssége, önvédelmi képességének magas foka és előrejelzési hatékonysága nagy szerepet játszott. A háborúnak nincs vége, a technikai elemzések folyamatosan jönnek ki majd a napokban, de egy biztos: a Hamász képes volt meglepni Izraelt, és napokig elfoglalni területeket, ez pedig alapvető hatással lesz erre a magabiztosságra.
Persze azt, hogy ez pontosan hova vezethet, még nem tudjuk azon túl, hogy Izrael vissza akarja szerezni elrettentő képességét. Könnyen lehet, hogy nem a kompromisszumok, hanem az erőteljesebb fellépés felé mozdul el az izraeli vezetés: jelenleg a hivatalos cél a Hamász katonai és politikai kapacitásainak felszámolása.
Mi lesz a Hamásszal és a palesztin politikával?
Függetlenül attól, hogy ez sikerül-e, a palesztin politika dinamikája is megváltozhat. A 2006-os választások után két politikai szervezet vetélkedése volt meghatározó – a Ciszjordániát és a nemzetközileg elfogadott Palesztin Hatóságot irányító, a Fatahhoz és Mahmúd Abbaszhoz kötődő körök, illetve a Gázát uraló Hamász és szövetségesei között. Az elmúlt időszak legfontosabb folyamata a Palesztin Hatóság és a mögötte álló szereplők politikai gyengesége, valamint az általános palesztin kiábrándultság határozta meg a két szervezet irányába. Ez magával hozta a két oldaltól független kis szervezetek, csoportok fokozottabb megjelenését is – elsősorban Ciszjordániában.
Ha a Hamász túléli a mostani háborút és a várhatóan erőteljes izraeli fellépést,
Ahogy 2001-ben az al-Káida népszerűségét is megerősítette bizonyos körökben az Egyesült Államok területén végrehajtott terrortámadás, úgy a Hamász ázsióját is növelheti, hogy képes volt ilyen csapást mérni Izraelre. Az, hogy ez rengeteg ártatlan civil életének kioltásával járt, még, sajnos, erősítheti is a Hamász pozícióját.
Másik oldalról viszont a Hamász esetleges legyőzése is legalább annyi kérdést vet fel.
- Mit kezd Izrael Gázával?
- Visszatérünk-e az övezet közvetlen katonai megszállásához?
- Ki fogja betölteni a Hamász jelentette űrt?
- Hogyan fogják Ciszjordániában értékelni az eseményeket a palesztinok?
Ezek a kérdések valószínűleg a következő évtizedet is meghatározzák.
A térségben nem siettek a Hamász segítségére – egyelőre
Az offenzíva első pillanatától kezdve a Hamász számít más, térségbeli szereplők támogatására. A támadás is az Al-Aksza özönvíz nevet viseli, utalva a Jeruzsálemben található mecsetre, amely az iszlám vallás egyik kiemelkedő központja. Az elmúlt években több incidens is történt, melyek során zsidó szervezetek vagy állami erők olyan akciókat hajtottak végre, amelyek nem csak a palesztinok, de több millió muszlim érzékenységét is sértette. A Hamász ezekre az érzésekre építve indította el az akcióját, majd pedig közvetlenül is felszólította a szimpatizánsait, hogy csatlakozzanak az Izraellel szembeni háborúhoz.
Ugyan az Izrael-ellenes erők együttes csapása – beleértve a Hamász mellett a libanoni Hezbollahot, az iraki és a szíriai milíciákat vagy akár magát Iránt is – félelmetes perspektíva, egyelőre, úgy tűnik, nem valósul meg. A Hezbollah Libanonban ugyan kisebb nyomást helyezett Izrael északi részére, ez egyelőre nem volt több, mint stratégiailag kevéssé releváns szimpátianyilvánítás. Annak ellenére, hogy egyes hírek szerint Irán arra ösztökéli a Hezbollahot, hogy lépjen be a harcokba, ezt még nem tette meg. Persze felmerülhetne Teherán közvetlen beavatkozása is – jelenleg vitatott, hogy a Hamász akciójához mennyi köze volt a perzsa ország vezetésének –, de
A közel-keleti történelemből és az arab utcákon látható ünneplésekből kiindulva ez egyáltalán nem volt magától értetődő. A távolmaradás nem feltétlenül annak köszönhető, hogy az arab államok vagy az iszlamista, radikális szervezetek megszerették volna Izraelt, hanem vagy nincs lehetőségük csatlakozni, vagy felfogták azt, hogy aki most csatlakozik a harchoz, az felkerül azoknak a listájára, akiket Izrael véglegesen fel akar számolni.
Persze a háborúnak nincs vége, és még nem vehetjük biztosra, hogy mások nem csatlakoznak a palesztin fellépéshez. Különösen kritikus kérdés lesz, ha megindul az izraeli védelmi erők gázai szárazföldi offenzívája (ilyen akcióra 2014 óta nem került sor), ami ismét fel fogja korbácsolni az indulatokat, és beavatkozásra késztethet egyes szervezeteket.
Az Öböl-államok és Izrael közeledése túlélheti a háborút
A konfliktus megmutatta a gyakorlatban, hogy mennyit változott az Öböl-államok kapcsolata Izraellel és a palesztin kérdéssel. Törökországhoz hasonlóan ugyan többen adtak ki olyan nyilatkozatokat, amelyekben a felelősséget legalábbis részben Izraelre tették, nem álltak be egyértelműen a Hamász mögé, és inkább deeszkalációra szólítottak fel mindkét oldalon. Sőt, az Izraellel hivatalos kapcsolatokkal rendelkező Bahrein és az Emírségek elítélték az izraeli civilek elrablását. Mindez nem is meglepő – az Irán-barát iszlamista szervezet Katart leszámítva nem rendelkezik jó kapcsolatokkal a konzervatív monarchiák között.
A nyilatkozatoknál fontosabb, hogy többen konstruktív módon is felléptek. Katar fogolycserében közvetít a két oldal között, az Emírségek az Iránhoz közeli szíriai elnöknek, Bassár el-Aszadnak jelezte, hogy ne szálljon be a konfliktusba. Első ránézésre a háború lassítani fogja az izraeli-szaúdi közeledést, de a folyamat egyelőre nem omlott össze, Rijád pedig folyamatos kapcsolatban van az amerikai vezetéssel is. Ha az is volt célja a Hamász akciójának, hogy az Öböl-országok és Izrael kapcsolatát aláássa, azt nem sikerült elérnie.
