Nagyvilág

Több százezren vonultak a kormány ellen Varsóban

Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Több százezres kormányellenes tüntetést tartottak vasárnap Varsóban a lengyel kormány ellen, ahová jószerével az ország minden részéből érkeztek, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. A tüntetők úgy látják, hogy a kormány aláássa a demokratikus normákat, és attól tartanak, hogy hazájuk is Magyarország és Törökország sorsára jut, vagyis elmozdul az autokratikus politikai berendezkedés irányába.

Rafal Trzaskowski varsói polgármester becslése szerint – aki a felvonulást vezető ellenzéki párt tagja – félmillió ember vett részt a megmozduláson. Az Onet hírportál becslése szerint legalább háromszázezren voltak a rendezvény tetőpontján. Krakkóban és a harmincnyolcmilliós Lengyelország más városaiban is hatalmas tömegek gyűltek össze a kormányellenes indulataiktól vezérelve.

Lech Walesa korábbi köztársasági elnök, a Szolidaritás mozgalom legendás egykori vezetője vezetője, és Donald Tusk, a konzervatív ellenzéki Polgári Platform vezetője, korábbi miniszterelnök és az Európai Tanács korábbi elnöke együtt vonultak fel. A két politikus egymásra találását a varsói tömegek üdvrivalgása kísérte. A felvonulók Mateusz Morawiecki miniszterelnök hivatalától Andrzej Duda elnök rezidenciáját érintve a valamikori királyi palotáig vonultak, ahol Donald Tusk a részvevők rendkívüli számát méltatta. Egyben ígéretet tett, hogy harcolni fog az őszi választások megnyeréséért és az országnak okozott – szerinte mélyreható – károk helyreállításáért, valamint a megosztottság megszüntetéséért.

Azért indulunk a választásokon, hogy győzzünk, és elégtételt vegyünk az embereket ért sérelmekért. Győzelmet ígérek önöknek, a rossz dolgok rendbetételét, az emberi sérelmek jóvátételét és a lengyelek közötti megbékélést

– fogalmazott.

Piotr Müller kormányszóvivő minderre úgy reagált, hogy Donald Tusk és Lech Walesa megpróbálja megbuktatni a kormányt.

A felvonulás támogatói végeredményben arra figyelmeztettek:

az ősszel esedékes választás lehet Lengyelország utolsó esélye, hogy megállítsa a demokrácia erózióját, amely a Jog és Igazságosság párt (PiS) országlása alatt indult el. Közben azonban egyre erősödnek azok az aggodalmak, amelyek a közeledő választás tisztességes voltát vonják kétségbe.

A 2015 óta hatalmon lévő PiS rátalált a receptre, amely a magasabb arányú szociális kiadásokat elegyíti a konzervatív politikával és az egyház támogatásával. Ez a politikai stratégia a katolikus többségű Lengyelországban szemmel láthatóan népszerűnek és hatékonynak bizonyult. A vezető kormányerő bírálói azonban évek óta hangozatják, hogy a párt számos olyan eredményt a visszájára fordított, amelyet a szocialista rendszert hátrahagyó Lengyelország korábban már sikeresen elért. A PiS ellenfelei elsősorban arra mutatnak rá, hogy a párt lépésről lépésre leuralta az igazságszolgáltatást és a médianyilvánosságot, az állami médiát pedig propagandacélokra használja fel ellenfelei befeketítése céljából

A PiS felhasználja a kisebbségekkel szembeni gyanakvást és ellenszenvet, ami különösen igaz a szexuális kisebbségek (LMBTQ-emberek) esetében. Őket a párt a családok és a nemzeti identitás veszélyeztetőiként ábrázol. Az abortuszjogok korlátozása korábban szintén tömeges tüntetéseket váltott ki. A párt kritikusai végeredményben attól tartanak, hogy a PiS végül kivezetheti Lengyelországot az Európai Unióból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik