JOHN THYS / AFP
Nagyvilág europoli

Orbán Viktor nem sétált volna be így a saját csapdájába

A lengyel alkotmánybíróság – a kormány kezdeményezésére – kimondta, hogy az uniós alapszerződés bizonyos részei ellentétesek az ország alkotmányával, az unió pedig a tagországok közötti együttműködés szorosabbá tételével túllépi hatáskörét. A vita arról szól, hogy a felek kompetenciája meddig tejed, hogy miként viszonyul egymáshoz a tagállami és az uniós jog. A hagyományokhoz híven az ügy feloldását elnapolták. Ettől függetlenül Lengyelország kénytelen lesz végrehajtani az Európai Bíróság döntését, amely elkaszálta igazságügyi reformjuk legújabb változatát. A lengyel miniszterelnök egy olyan zsákutcába manőverezte magát, ahonnan nincs kiút, ilyet magyar kollégája idáig nem tett.

Az elmúlt pár hétben élőben nézhettük végig, milyen az, ha egy tagország belekezd egy olyan vitába az Európai Unióval, amiből egyik fél sem tud győztesként kijönni. A lengyel alkotmánybíróság hozott egy döntést, amely kimondta, hogy az unióról szóló szerződés egy része ütközik a lengyel alkotmánnyal. Az ezután kitörő vita arra emlékeztethet minket, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és lengyel kollégája az unió másik lényegi részét fenyegette, és meg akarta vétózni a hétéves költségvetést.

A két ügy között sok a hasonlóság, de még több a különbség. Hasonlóság például, hogy ismét áll a bál az EU-ban, és ismét a szövetség szétesésével fenyegetnek apokaliptikus víziók. A szereplők egy része is ugyanaz, hiszen a lengyelek által felvetett problémát ismét Angela Merkel, a távozó német kancellár igyekszik kezelni.

Thierry Monasse / Pool / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján 2021. október 22-én.

A különbségek viszont fontosabbak. Az unió hétéves költségvetésének vétója körüli vitának volt valódi tétje. Magyarország és Lengyelország, minden jel szerint előbbi vezetésével, azért akarta megvétózni a büdzsét, hogy ne fogadják el azt a kondicionalitási (korábbi nevén jogállami) mechanizmust, amelyet be lehetett volna vetni a két ország ellen a jogi vitákban. És mivel a fenyegetés és a követelés is valódi, kézzel fogható dolog volt, feloldani is könnyebb volt azt.

Most erre nem volt lehetőség. A lengyel Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy az Európai Unióról szóló szerződés bizonyos részei, például az 1. cikk és a 4. cikk egy pontja lehetővé teszik, hogy az EU túllépjen azon a hatáskörön, amit Lengyelország a szerződésekkel átadott az EU-nak. Egészen pontosan erre a két mondatra gondolnak:

E szerződés új szakaszt jelent az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában, amelyben a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten hozzák meg.

Valamint:

Az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában.

Problémájuk volt még két másik ponttal is. A szerződés második cikke azt mondja ki, hogy

Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.

Ezeket nevezik az Európai Unió alapértékeinek. A 19. cikk pedig azt mondja ki, hogy

Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.

Az ügy hátterében az áll, hogy a lengyel alkotmánybíróság valójában konkrétan soha nem mondta ki azt, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, a mostani döntésben pedig két fő dologgal vádolja az uniós alapszerződést. Az egyik az, hogy a tagországok közötti együttműködés szorosabbá tételével túllépi a hatáskörét, amit a Lengyel Köztársaság átruházott rá, a másik pedig az, hogy a fent felsorolt pontok lehetővé teszik azt, hogy bizonyos ügyekben az Európai Unió Bírósága a lengyel alkotmány és alkotmánybírósági döntések figyelmen kívül hagyásával döntsön. Ilyen ügy például a bírák kinevezésének módja is.

Ennek az ideológiai alapja régi vita az Európai Unión belül, amiről Orbán Viktor is sokszor beszélt már. A magyarok sokszor megalapozott vádjai szerint az EU folyamatosan bővíti a saját jogköreit anélkül, hogy valójában módosítana az ezeket szabályozó szerződéseken.

Az igazságügyi reform viszont sarkos pontja a lengyel kormány programjának, hiszen nagyjából tíz éve folyamatosan azon dolgoznak, hogyan lehetne a bírói kart a kormány befolyása alá terelni. Erre több próbálkozás is volt, majd több meghátrálás, végül a legutóbbival kapcsolatban már az Európai Unió bírósága döntött, és mondta ki, hogy nem lesz így jó.

Kapcsolódó
Elharapódzott a lengyelek EU elleni harca – közeleg a polexit?
A lengyel alkotmánybíróság az EU-s alapszerződés több rendelkezését összeegyeztethetetlennek nyilvánította a lengyel alkotmánnyal. A döntés fontos lépése az EU-lengyel vitának, ami még korántsem záródott le.

A lengyelek döntése azért ennyire fontos, mert az Európai Unió alapja az, hogy az EU törvényei vannak legfelül a jogszabály hierarchiában. Éppen ezért kérdés az, hogy miben van a tagállamoknak és az EU-nak kompetenciája, mert nagyon kevés olyan dolog van, amelyben az államok teljesen átadták a döntés jogát az unió számára. Máshogy ugyanis nem is működhetne az Európai Unió, vagy bármilyen hasonló szervezet, hiszen legalább abban meg kell egyeznie a tagállamoknak, hogy az együttműködésért cserébe lesznek olyan dolgok, amikben közösen mondják ki a döntést, és akkor is be kell ezeket tartani, ha nem akarják. A lengyel alkotmánybíróság most ennek ment neki.

Nem ez az első ilyen eset egyébként, korábban a német Alkotmánybíróság is hozott olyan döntést, ami megkérdőjelezte az uniós jog elsőbbségét. A karlsruhei bíróság az uniós közös kötvénykibocsátást találta ellentétesnek a német alkotmánnyal, ami sokakra eleve a frászt hozta az EU-ban, pedig nagyon fontos különbségek voltak.

Egyrészt az, hogy a német alkotmánybíróság döntését végül a német kormány nem alkalmazta, miközben a lengyel döntés pont a kormány kérésére született. A lengyel alkotmánybíróság függetlensége eleve megkérdőjelezhető a kormány döntéseiről, de ebben az esetben Mateusz Morawiecki miniszterelnök volt az, aki az alkotmánybírósághoz fordult és döntést kért az ügyben. Így a német kormánynak inkább kellemetlenség volt a karlsruhei döntés, a lengyel viszont mintha eleve ezt szerette volna elérni.

Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP Lengyelország európai uniós tagságát támogató tüntetés Varsóban 2021. október 10-én, miután a lengyel alkotmánybíróság az Európai Unió szerződéseinek egyes cikkeiről megállapította, hogy alkotmányellenesek Lengyelországban.

Azt pontosan nem tudni, milyen hosszútávú tervek jártak Morawiecki fejében, amikor ezzel a kérdéssel fordult az Alkotmánybírósághoz, mert nem igazán lehet látni, hogy Lengyelország mit tudna nyerni ezzel. Ha a póz volt a cél, hogy a lengyelek nem remegnek meg az EU-tól, akkor sikeres volt a projekt, de ez a póz önmagában nem hoz hasznot. Az Európai Bíróság korábbi döntését, amelyben a legújabb lengyel igazságügyi reformot elkaszálták, így is be kell tartani. Már csak azért is, mert az Európai Bíróság a keleti és déli, nettó befizető tagországok számára tényleg a legfelsőbb hatalmat jelenti. Ez az egyetlen szervezet ugyanis, amely az EU-n belül napi büntetést szabhat ki a döntések be nem tartásáért, ha pedig az adott tagállam nem fizet, akkor levonhatja azt a neki járó utalásokból.

A probléma viszont az, hogy ez a patthelyzet nemcsak Lengyelország, hanem az EU számára is nyerhetetlen. Márpedig most különösen fontos lenne, hogy történjen valami. Ha az EU nem válaszol az őt ért direkt támadásokra Lengyelországtól, az felbátoríthatja a további tagállamokat, amelyeknek komoly vitái vannak az unióval, így például Magyarországot, Bulgáriát, Szlovéniát, vagy bizonyos esetekben Csehországot.

Itt pedig feltűnik a másik fontos különbség a költségvetési vétó ügye és a mostani konfliktus között. A költségvetési vétóból végig volt visszaút, Orbán sosem manőverezte be magát olyan zsákutcába, ahonnan nem tud kihátrálni, a lengyel miniszterelnök pedig most mintha pontosan ezt tette volna. Ez az alapvető különbség a lengyelek és a magyar konfrontációi között az EU-val. A Fidesz sokkal ügyesebben jogászkodik, a támadásai folyamatosan feszegetik az EU jelenlegi felépítését, de sosem mennek direktben neki. A lengyelek most nekivezettek egy markolót a tartógerendáknak.

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság is érezni látszott most a nyomást. Előbbi határozatban ítélte el a lengyel alkotmánybíróságot, és mondta ki illegitimnek, valamint azt, hogy elvesztette függetlenségét. Ennek ugyan semmilyen konkrét következménye nincs, hiszen ez csak egy politikai nyilatkozat volt, mégsem lehet olyat gyakran olvasni, hogy az EP egy tagállam alkotmánybíróságát jogosulatlannak nevezze az alkotmány bírálatára.

Ennél konkrétabb lépésekkel is készültek viszont. Didier Reynders jogérvényesülésért is felelős igazságügyi biztos nemrég azt mondta, napokon, heteken belül megindíthatják a jogállami mechanizmust Lengyelország (és esetleg Magyarország) ellen. Ursula von der Leyen bizottsági elnök is célzott hasonlóra, és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szintén beállt az EP egyik kezdeményezése mögé, azt kérve, pereljék be a bizottságot, amiért az nem alkalmazza a mechanizmust.

Ez azért volt, mert viszonylag kevés jogorvoslati lehetőség van ezekre a helyzetekre, ahogy az korábban már a magyar vitákból is kiderült. A hetes cikk szavazati jogot felfüggesztő verziója, amely a lengyelek ellen most is folyamatban van, nyerhetetlen, mert egyhangúan kellene megszavazni a tanácsban, Magyarország pedig biztosan nem lesz ebben partner. Lehet kötelezettségszegési eljárást indítani, ami valószínűleg meg is fog történni, és amelynek a végén a bíróság pénzbüntetéssel fenyegetheti a lengyeleket, ha alkalmazzák az alkotmánybíróság döntését.

És meg lehet indítani a kondicionalitási mechanizmust, ahogy ma nevezik a korábban jogállami mechanizmusként megismert eszközt. Ezzel egy probléma van. Amikor az EU-ban vita volt erről a jogi eszközről, a magyar és lengyel kormányok vétóval fenyegettek. A kompromisszum az lett, hogy kicsit felhígították a mechanizmusra vonatkozó jogszabályt, amit a magyarok és a lengyelek megtámadtak az Európai Bíróságon (amelynek épp most vonták kétségbe a jogköreit), kérve, hogy vizsgálják meg, megfelel-e az uniós jognak.

Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor a visegrádi csoport miniszterelnökei csúcsértekezletén Katowicében 2021. június 30-án.

Azt az ígéretet is megkapták Angela Merkeltől, hogy addig nem fogják alkalmazni a mechanizmust, amíg a bíróság nem dönt róla. Ez a döntés egyébként a következő hónapokban várható valamikor, de ez nem jelenti azt, hogy egy csapásra meg is indulhat majd az eljárás. Ahhoz ugyanis először a bizottságnak is írnia kell egy iránymutatást (ez egy másik ígéret volt), amely kimondja, hogy nem használhatják azt politikai nyomásgyakorlás céljára. Ez persze fölösleges körnek tűnik, de időhúzásra kiváló. Ha pedig maga a folyamat megindul, akkor is három hónap a leghamarabbi idő, ami alatt végig lehetne vinni, de a valóságban sokkal tovább tarthat ez.

Két megoldás tűnik valójában alkalmazhatónak: az egyik az, ha a lengyel kormányt leváltják. Erre esély van, de csak 2023-ban. A másik pedig az, ha nem történik semmi. Ezt a megoldást választották az uniós vezetők a legutóbbi csúcson.

Ez azért érdekes, mert a mostani volt Merkel 107., és nagy valószínűséggel utolsó csúcstalálkozója, de most is hozott egy rá jellemző döntést. A nehéz döntéseket általában úgy oldják meg az Európai Unióban, hogy nem oldják meg őket. Egyszerűen nem vesznek róluk tudomást addig, amíg megoldhatóvá nem válnak, vagy el nem tűnnek maguktól. Ennek vannak veszélyei, ahogy azt a brexit esetében is láthattuk, de általában működni szokott. Angela Merkel pedig most közölte, hogy párbeszédre van szükség a magyarokkal és a lengyelekkel, nem fenyegetőzésre.

Ez egy klasszikusan merkeles mondat, és részben ennek köszönhető az, hogy az EU-ban ilyen régóta nem tudnak mit kezdeni például Orbán Viktorral, mert a konfrontációval szemben minden esetben a kompromisszumot keresik. Az Európai Unió egészét tekintve viszont valószínűleg ez a jó választás, mert Merkel tizenöt éve alatt számos olyan konfliktus volt, ami ennél konfrontatívabb kezeléssel sokkal súlyosabb következményekhez vezetett volna.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.