Nagyvilág

Majdnem tragédiával zárult a brit miniszterelnök tavalyi nyaralása

WPA Pool / Pool / Getty Images
WPA Pool / Pool / Getty Images
Most láttak napvilágot a részletek Boris Johnson megpróbáltatásairól.

Skóciában nyaralt tavaly augusztusban Boris Johnson brit miniszterelnök a menyasszonyával, Carrie Symondsszal (akit azóta már feleségül vett) és pár hónapos fiukkal. Közel egy év elteltével derült ki, hogy a vakáció alatt egy időben komoly veszélybe került a miniszterelnök, még a mentőhelikopterek bevetését is fontolgatták.

Minderről a Times számolt be, cikkükben azt írják, Johnson a part mentén kajakozott, amikor az áramlatok hirtelen a nyílt víz felé kezdték sodorni a hajóját. Johnson pillanatok alatt nagyon távol került a parttól, amit a kint tartózkodó biztonsági személyzet is azonnal észrevett. Még az is felvetődött, hogy mentőhelikoptereket riasztanak és azzal mentik ki a miniszterelnököt a vízből, végül azonban egyszerűen beúsztak utána, és sikerült is kimenekíteniük. Az egyik helyszíni forrás szerint Johnson könnyen megfulladhatott volna, ha a biztonsági személyzet nem szúrja ki azonnal a bajt és nem sietnek a segítségére.

A nyaralás egyébként ezt követően sem folytatódott a legjobban, mivel nyilvánosságra került, hol tölti a szabadidejét a miniszterelnök és családja, a sajtó pedig azonnal rászállt a témára. Mivel ennek fényében Johnson kísérete nem tartotta biztonságosnak a további ott-tartózkodást, kénytelenek voltak idő előtt véget vetni a víkációnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik