Nagyvilág koronavírus

Újra járhatnak iskolába az alsó tagozatosok Norvégiában

Újra megnyitották az iskolákat hétfőn Norvégiában az alsó tagozatos diákok számára, de az osztálytermekben egyelőre legfeljebb 15 gyerek tartózkodhat. Sok szülő azonban attól tart, hogy a lépés túl korai, és nem akarják, hogy a gyermekeiket „kísérleti nyúlként” használják. Többen aggasztónak tartják, hogy az egy héttel ezelőtt újranyitott bölcsődékben dolgozók közül sokan a nyitás után elkapták a koronavírust.

A járvány miatti hathetes leállást követően fokozatosan normalizálni kezdik az életet Norvégiában: már megnyithattak például a fodrászatok, és újraindulhattak a bőrgyógyászati rendelések is. Erna Solberg kormányfő múlt pénteken azt hangsúlyozta, hogy a szigorú biztonsági előírásokat továbbra is be kell tartani, sőt a legrosszabb esetben ismét visszatérhetnek a korlátozásokhoz.

Norvégiában az egészségügyi hatóságok nagyjából 7500 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, és 193 ember halálát hozzák összefüggésbe a koronavírus okozta betegséggel.

A szomszédos Svédország fővárosában, Stockholmban a hét végén a hatóságok bezárattak öt éttermet, amelyek megszegték a távolságtartásra vonatkozó biztonsági előírásokat. A városvezetés indoklása szerint túl sok vendég zsúfolódott össze az éttermekben. Ahhoz, hogy újranyithassanak, át kell rendezniük a vendégtereket. Svédországban egy hónapja írták elő, hogy az éttermek, bárok és kávézók csak úgy fogadhatnak vendégeket, ha egymástól biztonságos távolságban tudják leültetni őket.

A skandináv országban nem vezettek be annyi általános korlátozó intézkedést, mint más államokban: az óvodák és általános iskolák például a járvány kezdete óta folyamatosan nyitva vannak. A hatóságok ugyanis attól tartottak, hogy az egészségügyből túl sok dolgozó esne ki, akiknek a gyermekeikkel kellene otthon maradni.

Vasárnapi adatok szerint Svédországban 18 640 koronavírus-fertőzöttről tudnak, és mintegy 2194 ember halt bele a vírus okozta szövődményekbe.

Kiemelt kép: HEIKO JUNGE/NTB SCANPIX/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik