Nagyvilág

17 éve nem voltak olyan elégedettek az anyagi helyzetükkel a németek, mint most

Bár Németországot politikai kírzis sújtja, a gazdaság eredményén ez nem látszik meg. A német gazdaság töretlenül növekszik, ez pedig a vállalkozások teljesítménye mellett a lakosság közérzetén is meglátszik. A Spiegel szerdán számolt be a Sparkasse és Bankszövetség (DSGV) reprezentatív mintán végzett közvéleménykutatásáról, amelyben a megkérdezettek 63 százaléka jónak vagy nagyon jónak ítélte meg saját pénzügyi helyzetét.

Az adatok összehasonlításakor arra jutottak, hogy 2001 óta nem voltak ilyen elégedettek anyagi helyzetükkel a németek. A 2000-es évek elején a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy jónak vagy nagyon jónak látja életét pénzügyileg, 18 százalék viszont elégedetlen volt helyzetével. Mára az elégedetlenek aránya 8 százalékra csökkent.

A felmérés azonban rámutatott, hogy az anyagi helyzet megítélése erősen függ a lakhelytől: míg Hessenben a megkérdezettek 72 százaléka jónak tartja körülményeit, addig Brandenburg szövetségi tartományban ez az arány csak 50 százalék. A lista végén Baden-Württemberg áll.

A kutatás szerint a németek már kevébé aggódnak az alacsony kamatok miatt: a lap szerint a megtakarítással rendelkezők abban reménykednek, hogy az Európai Központi Bank szakít korábbi, nulla százalékos kamatpolitikájával, így betéteik kamatai emelkedésnek indulnak. Hozzáteszik: az adatok fényében minél több vagyonnal rendelkezik valaki, jellemzően annál nagyobbak a megtakarítással, alacsony kamattal kapcsolatos aggodalmai.

A Bankszövetség megbízásából a kutatásban Kantar Added Value piackutató cég 2738 embert kérdezett meg.

Photo: Michael Kappeler/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik