Nagyvilág

A németek is rengeteg fegyvert adtak el Szaúd-Arábiának

24.hu
24.hu

2018. 10. 19. 17:19

Németország csaknem félmilliárd euró értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának az idén – derült ki a német gazdasági minisztérium egy dokumentumából, amelybe betekintést nyert a dpa német hírügynökség.

Rijád egész pontosan 416 millió euró (134,5 milliárd forint) értékben vásárolt német fegyvereket január 1. és szeptember 30. között – tudatta a minisztérium egy német ellenzéki törvényhozó kérdésére válaszolva.

A dpa hangsúlyozta jelentésében, hogy Szaúd-Arábia jelenleg is folytatja katonai beavatkozását a polgárháború sújtotta Jemenben, légicsapásai pedig számos civil áldozatot követeltek már, ami nemzetközi szervezetek éles bírálatát váltotta ki. Az ENSZ a világ legsúlyosabb humanitárius válságának minősítette a jemeni helyzetet.

A pénteken közzétett adatok azért kényes Berlin számára, mert a fegyverexport Szaúd-Arábiába megsérthette Angela Merkel német kancellár kormánykoalíciójának egyezményét, melynek értelmében – a koalíciós tag Szociáldemokrata Párt (SPD) szerint – a kormánynak tilos olyan országnak fegyvert eladni, amely közvetlenül érintett a jemeni konfliktusban.

Rijádra ráadásul egyre csak nehezedik a nemzetközi nyomás Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró ügye miatt, aki október 2-án tűnt el, miután belépett Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára. A török hatóságok szerint meggyilkolták a szaúdi abszolút monarchia bírálóját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.