Nagyvilág

Irán a fő akadályozója a közel-keleti békének - jelentette ki szerdán Tony Blair brit kormányfő, arra szólítva fel a világ vezetőit, hogy bátrabban támogassák a mérsékelt erőket a szélsőségesekkel szemben Iránban és másutt.
2006. 12. 20. 14:20
Nemzeti vodkaprojekt keretében fognak elérhető áron vodkát árusítani Oroszországban, hogy visszaszorítsák a hamisított, házilag előállított és évente több tízezer halálos áldozatot követelő kotyvalékok keresletét.
2006. 12. 20. 13:53
Maszhadov, Hariri, Schröder, Raffarin, Merkel, Ahmadinedzsán, Lech Kaczynski. Hét olyan jelentős politikus, akiről egy évvel korábban aligha lehetett sejteni, hogyan alakul számára a 2005-ös esztendő. Néhányuknak végzetesen, néhányuknak nagy bukással, néhányuknak diadallal.
2006. 12. 20. 12:00
Szerdára tűzték ki az izraeli külügyminisztériumban a tanácskozást az ország 32 új nagykövetének és konzuljának kinevezéséről. Diplomáciai források szerint az érintett posztok között van Budapest is.
2006. 12. 20. 10:32
Francia különleges alakulatok kétszer is látták Oszama bin Ladent Afganisztánban három évvel ezelőtt, ám amerikai feletteseik nem adtak parancsot a terroristavezér lelövésére –állítja egy dokumentumfilm.
2006. 12. 20. 10:24
Az amerikai erők őrizetbe vették az al-Kaida terrorszervezet egyik katonai vezetőjét, aki felelős több száz polgári személy haláláért, és aki öngyilkos merényletre készülő külföldi fegyvereseket bújtatott.
2006. 12. 20. 09:51
Tavaly a madridi, idén a Londonban elkövetett merénylet rázta meg legjobban a nyugati világot. Világviszonylatban sűrűsödtek a terrorakciók 2005-ben, összességében azonban nem nőtt a nemzetközi terrorfenyegetettség.
2006. 12. 20. 07:00
Silvio Berlusconi jól van, és még ezen a héten visszatér Olaszországba – jelentette ki keddi nyilatkozatában a jobbközép ellenzéki vezető egyik szövetségese, Gianfranco Fini, a jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) feje.
2006. 12. 19. 14:31
Olvasói sztorik