Nagyvilág

Az USA-nak nem érdeke bin Laden elfogása?

Francia különleges alakulatok kétszer is látták Oszama bin Ladent Afganisztánban három évvel ezelőtt, ám amerikai feletteseik nem adtak parancsot a terroristavezér lelövésére –állítja egy dokumentumfilm.

A „Bin Laden – Egy hajtóvadászat kudarcai” című dokumentumfilmet az Afganisztánban számos francia médiatársaságnak dolgozó két újságíró, Emmanuel Razavi és Eric de Lavarene készítette. A tervek szerint a felvételt márciusban fogja sugározni egy kábeltelevízió.

„Bin Laden 2003-ban és 2004-ben került a látókörünkbe. A mesterlövész azt mondta: ‘látom bin Ladent'” – mondja a felvételen egy név nélkül nyilatkozó francia katona.

A katona szerint azért nem lőtték le az al-Kaida terrorszervezet első számú vezetőjét, mert a tűzparancs kérelme közel két óra alatt jutott el az amerikai felettesekhez, akik engedélyt adhattak volna bin Laden lelövésére. A dokumentumfilmben azonban az is elhangzik, hogy „tétováztak a parancs kiadásával”.

Christophe Prazuck, a francia hadsereg szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy francia katonák soha nem látták bin Ladent Afganisztánban, és a dokumentumfilm „téves információkon” alapul.

A máris vitatott felvétel azt is felveti, hogy Washingtonnak inkább érdeke a bin Ladent támogató Pakisztán stabilitásának megőrzése, mintsem elfogja a terroristavezért, akinek fejére pedig 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki.

Ismét üzent Zavahri

„Csak az Izrael elleni szent háború hozhat szabadságot a palesztin népnek, a politikai választások ártanak a dzsihádnak” – jelentette ki Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője egy friss videofelvételen, amelyet az al-Dzsazíra pánarab televízió sugárzott szerdán.

Zavahri szerint a világi alkotmányon alapuló választások, így a Mahmúd Abbász palesztin elnök által meghirdetett előrehozott elnök- és parlamenti választások csak ártanak a palesztinoknak, nem oldják meg belső ellentéteiket, a Hamasz- és a Fatah-mozgalom egymás elleni harcát, nem szabadítják föl a muzulmánok földjét a megszállás alól.


Az idén ez már a 15. olyan felvétel, amelyen Zavahri üzenetet közöl. A mostanin is pontosan ugyanúgy néz ki, mint a korábbiakon, amelyeket az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hitelesnek nyilvánított. Nem tudni most sem, hogy a videó mikor készült, és az al-Dzsazíra tisztségviselői ezúttal sem voltak hajlandók elárulni, hogyan jutottak a felvételhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik