Csehország az idei első félévben 2,1 milliárd koronával nagyobb összeget kapott az Európai Uniótól, mint amennyit maga fizetett be a közös kasszába, közölték a cseh pénzügyminisztériumban.
Tíz törzsi fegyveres és négy katona életét vesztette szombaton Pakisztánban egy katonai ellenőrzőpontnál kirobbant tűzharcban az ország nyugati, Afganisztánnal határos vidékén.
Meglehetősen eredeti módon tiltakoznak az izraeli Szderót lakosai a Gázai övezetből városukat érő rendszeres palesztin rakétatámadások ellen: paradicsom- és tojáslövedékekkel viszonozzák a támadásokat.
A súlyos vízhiány miatt a polgármester arra kéri a török főváros lakosságát, hogy vegyen ki a szokásosnál hosszabb szabadságot, és töltse azt Ankarán kívül – jelentették a pénteki török lapok.
Egyre jobban elhúzódnak a belga kormányalakítási tárgyalások: az országot már 54 napja ügyvezető kormány irányítja, de csak most kezdtek neki az új koalícióról szóló megbeszélések legnehezebb témájának. A flandriai politikusok egy része már nem beszél franciául, így a szakértők szerint már az is nagy tett lenne, ha október elejére létrejönne az új kabinet.
Kollektív módon, a NATO-n belül kellene dönteni az amerikaiak által tervezett rakétavédelmi pajzsról, amelynek a Csehországba tervezett amerikai radarállomás is része lenne – jelentette ki Jirí Sedivy.
Őrizetbe vette az olasz rendőrség Franco Franzese szicíliai maffiavezért, az ország egyik leginkább keresett alvilági vezetőjét, akit többrendbeli gyilkosság miatt korábban már életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
Megkezdődött a hivatalos kampány Ukrajnában a szeptember végi előrehozott parlamenti választás előtt, amely várhatóan eldönti a volt szovjetköztársaság két vezetője közötti ádáz politikai harcot.
Szerbia kész lemondani szuverenitása egy részéről azért, hogy Koszovót megtarthassa jelenlegi határain belül - derült ki abból az interjúból, amelyet Vuk Jeremic szerb külügyminiszter adott csütörtökön a BBC brit rádiónak.
Még a szovjet időkre nyúlt vissza az észak-afrikai arab állam tartozása, amit egy Líbiát segélyező nemzetközi humanitárius szervezet javára ajánlott fel a bolgár kormány. Ezzel gyakorlatilag elengedte az adósságot.
A találkozóval az amerikai külügyminiszter azt akarta jelezni, hogy Washington támogatja a mérsékelt tagokból álló kabinetet, szemben a radikális Hamász uralta korábbi kormánnyal.
A dél-koreai önkénteseket fogva tartó tálibok készek csütörtökön találkozni Szöul képviselőivel, és tárgyalni velük a 21 túsz szabadon bocsátásának feltételeiről – adta hírül az afgán Gázni tartomány kormányzója.
Malina Hedvig ellen "ugyanaz a személy képviseli a vádat, aki annak idején kerületi ügyészként elkente" a volt szlovák köztársasági elnök, Michal Kovác fia elrablásának ügyét, s melynek következményeképpen az Ivan Lexa vezette akkori szlovák "titkosszolgálatnak (SIS) végül sikerült megúsznia az emberrablást" – írja a Szlovákiában megjelenő Új Szó.
A Richter-skála szerint 6,8-as erősségű fölrengés rázta meg csütörtökön az Oroszországhoz tartozó Szahalin-szigetet, a természeti katasztrófában egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A cunamiriadót lefújták Japánban.
Leszakadt egy autópályahíd helyi idő szerint szerda este az Egyesült Államok északi részén, a Minnesota állambeli Minneapolisban, mintegy félszáz gépkocsi a Mississippi folyóba zuhant; a szerencsétlenségben legalább kilencen meghaltak és 60-an megsebesültek.
Művelet indult a tálibok fogságába esett dél-koreaiak kiszabadítására - jelentette be szerdán egy illetékes a dél-afganisztáni Gázni tartományban, ahol a túszejtés történt két hete.
Nevetséges dolognak tartja a mostani nemzetközi beavatkozást Bíró Gáspár, aki hat éven keresztül az ENSZ speciális emberi jogi jelentéstevőjeként dolgozott Szudánban a kilencvenes évek közepén. Szerinte a nemzetközi szervezet fegyveresei nem lesznek képesek megoldani a konfliktust, melynek okai több évtizeddel ezelőttre nyúlnak vissza.
Az iraki parlament legnagyobb szunnita frakciója bejelentette szerdán, hogy kilép a síita Núri al-Máliki vezette koalíciós kormányból, miután a miniszterelnök nem teljesítette követeléseiket.
Szaúd-Arábia támogatja az amerikai elnöknek egy közel-keleti konferencia megrendezésére vonatkozó javaslatát, és elhatározta, hogy nagykövetséget nyit Bagdadban – közölte a szaúdi külügyminiszter az amerikai külügyminiszterrel és a védelmi miniszterrel közösen tartott szerdai dzsiddai sajtóértekezletén.
Megmenekült szerdán mind a 69 kínai bányász, akik negyedik napja voltak a föld alatt az ország középső részén fekvő Honan tartományban. A túlélésben az is segített, hogy mintegy 600 liter tejet juttattak le a szellőzőcsövön.
Egyhangúlag jóváhagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), hogy 26 ezer békefenntartó teljesítsen szolgálatot a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban, ahol 2003 óta tart a polgárháború, és az öldöklésnek eddig mintegy 200 ezren estek áldozatul, mintegy kétmillió ember otthona elhagyására kényszerült.