Külföld

A Malina-ügy hasonlít Lexa emberrablására?

admin
admin

2007. 08. 02. 08:07

Malina Hedvig ellen "ugyanaz a személy képviseli a vádat, aki annak idején kerületi ügyészként elkente" a volt szlovák köztársasági elnök, Michal Kovác fia elrablásának ügyét, s melynek következményeképpen az Ivan Lexa vezette akkori szlovák "titkosszolgálatnak (SIS) végül sikerült megúsznia az emberrablást" – írja a Szlovákiában megjelenő Új Szó.

A lap emlékeztet arra, hogy Malina Hedvig esete igen hasonlít egy másik ügyre: 1995-ben a Ján Slotával együtt kormányzó Vladimír Meciar idejében elrabolták és erőszakkal külföldre hurcolták a Meciarral hadilábon álló akkori államfő, Michal Kovác fiát. Meciar így akarta lejáratni az államfőt.

Az emberrablást a sajtó és a következő kormányok a Vladimír Meciarhoz szorosan kötődő Ivan Lexa vezette titkosszolgálatnak tulajdonították. Lexát több éves bujkálás után külföldön fogták el, de a hazaszállítását követő persorozatban szinte minden vádpont alól felmentették.

Önmagát verte meg

Az elnök fiáról akkor az volt a hivatalos vélemény, hogy úgymond önmagát verte meg és önmagát rabolta el. Malina Hedvig esetében is az a vélemény alakult ki, hogy a lányt senki sem verte meg, vagy ha valaki mégis megverte, akkor az legfeljebb maga Malina Hedvig lehetett, s aki ráadásul “hamis tanúzás miatti vádemelés elől Brüsszelbe akart menekülni.” Az utóbbi megállapítást a magyarellenes indulatairól ismert Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, az a Ján Slota tette, aki most Vladimír Meciarral, a Néppárt-HZDS elnökével együtt a kormányzó Robert Fico (Irány-Szociáldemokrácia) koalíciós partnere.

Az Új Szó emlékeztet arra is, hogy Malina Hedvig ellen – a hatóságok megtévesztése és hamis eskü gyanúja miatt – egy olyan személy feljelentése alapján született meg az ügyészség vádindítványa, “aki az Ivan Lexa-érában a titkosszolgálat ügynöke volt.” Mint írja: “Ezeken a hasonlóságokon kívül egy konkrét személy is összeköti a két ügyet: Robert Vlachovsky, aki 1996-ban pozsonyi kerületi ügyészként elrendelte az ifjabb Michal Kovác elrablásával megvádolt SIS-ügynökök szabadon bocsátását, és az ügyet elvette Peter Vacok nyomozótól. Ezek után vette át a nyomozás irányítását Peter Cíz, aki hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy a titkosszolgálatnak semmi köze az egészhez.” A lap hozzáteszi: ugyanez a Vlachovsky Malina Hedvig ügyében már két panaszt utasított el.

Nem alkusznak az ügyészséggel

A Malina Hedvig ügyével kapcsolatos újabb kiszivárogtatás szerint az ügyészség már hajlik arra, hogy egyezkedjen a lánnyal, de ezt csak egy olyan beismerő vallomás esetén tenné meg, amelyben Hedvig “megbánást tanúsít és megtéríti az általa okozott kárt.”

A vádalkunak tűnő, de mégsem akként értelmezhető, jogilag rendhagyó ajánlat teljesítése esetén – méltányolva Malina Hedvig büntetlen előéletét – talán megszüntetnék az ellene folyó eljárást, vagy harmadolnák a kiszabható büntetését, de Malina Hedvig és ügyvédje ilyen alkudozásba semmiképpen sem megy bele, hiszen semmi sem indokolja, hogy a sértettből vádlottá “előléptetett” lány ilyet tegyen.

Ráadásul: annakidején Robert Fico miniszterelnök kijelentette, hogy Malina Hedvig “óriási kárt okozott Szlovákiának” – emlékeztet egy másik, szintén csütörtökön megjelenő írásában az Új Szó.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.