Külföld

A NATO döntene az amerikai rakétapajzsról

admin
admin

2007. 08. 03. 10:03

Kollektív módon, a NATO-n belül kellene dönteni az amerikaiak által tervezett rakétavédelmi pajzsról, amelynek a Csehországba tervezett amerikai radarállomás is része lenne – jelentette ki Jirí Sedivy.

A volt cseh védelmi miniszter ezzel módosította saját korábbi nyilatkozatát, amely szerint a rakétapajzs bevetéséről kizárólag az Egyesült Államok döntene, hasonlóan az atomfegyverek bevetéséhez. Sedivy szeptembertől a NATO főtitkárának a védelemért és a tervezésért felelős helyettese lesz.

A politikus kijelentette: „elsietett és pontatlan” volt az atomfegyverek, illetve a rakétavédelmi pajzs bevetése közti párhuzam. Ezt a nyilatkozatát a radarállomás ellenzői és a parlamenti ellenzék képviselői is azonnal élesen bírálták.

“A kormány összevissza beszél, vagy egyenesen hazudik a radarállomás ügyében, és orránál fogva vezeti a közvéleményt” – jelentette ki Lubomír Zaorálek vezető ellenzéki, szociáldemokrata politikus. Pártja nevében követelte, hogy a kormány foglaljon állást Sedivy kijelentésével kapcsolatban, s mondja meg nyíltan, kinek a parancsnoksága alatt lenne az amerikai radarállomás.

Washington szava dönt

“Ha a projekt (radarállomás) végül is megvalósul, sosem lesz a NATO ellenőrzése alatt. Az Egyesült Államok megtartja magának a végső szó jogát” – mondta utólag korrigált csütörtöki rádiónyilatkozatában Sedivy. “Az atomfegyverek bevetésének kérdésében is csak két országé jelenleg a végső szó a NATO-n belül: az Egyesült Államoké és Nagy Britanniáé. Úgy vélem, ez fog érvényesülni a rakétavédelem esetén is” – jegyezte meg a csütörtöki rádiónyilatkozatban Sedivy, aki jövőbeni tisztségében közvetlenül is felelős lesz a témáért.

Pénteken így pontosított a Pravóban: az atomfegyverek esetében azért van ez így, mert ezekkel csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendelkezik. Úgy vélem, hogy a két dolgot – atomfegyverek és a rakétavédelem – valószínűleg nem lehet összehasonlítani, s el tudom képzelni, hogy a rakétapajzsról kollektív módon, a NATO-n belül születne meg a döntés.

Népszavazást követelnek

“A tárgyalások még nem zárultak le. Az a véleményem, hogy bizonyos közös döntési felelősségre szükség van. Ezzel a NATO-n belüli kollektív döntésre gondolok” – jelentette ki a politikus. Washington januárban fordult a csehekhez, hogy engedélyezzék egy amerikai radarállomás létrehozását Csehországban. A radarállomás az amerikai rakétavédelmi pajzs része lenne. A hivatalos cseh-amerikai tárgyalások májusban kezdődtek, s várhatóan az év végéig eltartanak. Vlasta Parkanová védelmi miniszter szerint csak a jövő év elején várható végső döntés az ügyben.

Az ellenzék népszavazást követel a radarállomásról, míg a kormányzat szerint a parlamentnek kellene meghoznia a döntést. A radarellenes petíciót eddig több mint 130 ezer ember írta alá. A kiszemelt helyszín – a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra fekvő Mísov település – környékén már több mint egy tucat falu lakossága utasította el a radart helyi népszavazáson.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.