Nagyvilág

Nyelvi akadályok nehezítik a belga kormányalakítást

Egyre jobban elhúzódnak a belga kormányalakítási tárgyalások: az országot már 54 napja ügyvezető kormány irányítja, de csak most kezdtek neki az új koalícióról szóló megbeszélések legnehezebb témájának. A flandriai politikusok egy része már nem beszél franciául, így a szakértők szerint már az is nagy tett lenne, ha október elejére létrejönne az új kabinet.

Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök, a politikai élet „nagy öregje” meglehetősen pesszimistán nyilatkozott a helyzetről a Le Soir című brüsszeli lap pénteki számában megjelent interjújában.

Mint mondta, a frankofónok (az ország déli részének franciául beszélő lakossága) csak magukat okolhatják a nehézségekért, a két országrész, Vallónia és Flandria egymástól való távolodásáért, hiszen például ők voltak azok, akik évtizedekkel ezelőtt elutasították, hogy az egész ország kétnyelvű legyen.

“Fiatal koromban szinte elárasztották Flandriát a frankofón újságok, s a flamand burzsoázia olvasta is ezeket. Ugyanakkor még soha nem láttam Brüsszelben vagy Vallóniában olyan frankofónt, aki valaha is kinyitott volna egy flamand lapot. Ha náluk is meglett volna a kétnyelvűségnek ez a tradíciója, más lenne az ország képe. Manapság már Flandriában is megjelent a politikusok egy új generációja, amely nem beszél franciául. Hamarosan angolul kell majd lebonyolítani a kormányalakítási tárgyalásokat” – jellemezte Dehaene a két fél között kialakult (s nem csak nyelvi) problémákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik