Nagyvilág

A zarándokok úgynevezett ikrámot viselnek a háddzs során, amely két varratlan fehér gyapjúból vagy vászon lepelből áll. A zarándoklat ideje alatt nem fésülködhetnek, nem borotválkozhatnak, nem használhatnak illatszereket, és a nemi élettől is tartózkodniuk kell.
2006. 12. 28. 10:39
Virtualizált állatlevágás, korszerűsített híd az újabb tömegszerencsétlenség megelőzésére, kuponvásárlás a birkák egyszerűbb beszerzéséért, terrorfenyegetettség – az idei mekkai zarándoklat nem mellőzi a modern kor vívmányait, ám az aggályok továbbra sem múltak el.
2006. 12. 28. 10:34
Az orosz főügyészség szerdán Leonyid Nyevzlint, a csődbe taszított Jukosz olajcég izraeli emigrációban élő volt főrészvényesét gyanúsította meg Alekszandr Litvinyenko Londonba dezertált egykori állambiztonsági (FSZB) tiszt halálos megmérgezésének megrendelésével, új nyomozati eredményekre hivatkozva.
2006. 12. 28. 08:09
Irak, Irán, Észak-Korea, Közel-Kelet és Dárfúr – ezek azok a területek, ahol leginkább puskaporos a hangulat, s ahol volna mit tenni a békéért 2007-ben. A történelmi tapasztalatok azonban azt sugallják, hogy túl sok jóra, pozitív fordulatra aligha lehet számítani ezekben a válságövezetekben. Az apró lépésekeben bízhatunk. Ideje lenne például, ha Japán és Oroszország megkötné a második világháborút lezáró békeszerződést.
2006. 12. 28. 06:00
Elszállították a holtesteket szerdán a nigériai Lagosban történt robbanás helyszínéről, miközben újabb, a korábbinál jóval alacsonyabb adatok láttak napvilágot az áldozatok számáról.
2006. 12. 27. 18:53
A Gazprom állami ellenőrzésű orosz energiaipari óriásvállalat szerdán figyelmeztette három európai vásárlóját: gondok léphetnek föl náluk a gázellátásban a cég Fehéroroszországgal folytatott árvitájának mellékhatásaként.
2006. 12. 27. 17:33
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke arra emlékeztetett, hogy Robert Fico szlovák kormányfő pártja, a Smer (Irány) - Szociáldemokrácia a kampányban megígérte a szlovák katonák Irakból történő "azonnali" kivonását.
2006. 12. 27. 16:04
Szaddám Huszein az iraki néphez intézett üzenetében vállalja a „mártírhalált”, híveit egységre szólította fel az „ellenségeikkel szemben". A volt diktátor pártja pedig bosszúval fenyegeti Amerikát.
2006. 12. 27. 14:22
Izrael felújítja a célzott, precíziós támadásokat a palesztin rakétaindító egységek ellen, mindamellett tartja magát az egy hónapja kötött tűzszünethez a Gázai övezetben - közölte szerdán Ehud Olmert kormányfő hivatala.
2006. 12. 27. 10:30
Két halálos áldozata és 42 könnyű sérültje volt a keddi földrengésnek Tajvanon – közölték a mentők. Az US Geological Survay amerikai földtani intézet közlése szerint Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés volt kedden Tajvantól délre.
2006. 12. 27. 09:12
Kilencvenhárom éves korában meghalt Gerald Ford volt amerikai elnök. Bush szerint Ford "nagy amerikai" volt.
2006. 12. 27. 07:04
A NATO-ból származó értesülések szerint valószínűleg két évvel, 2009 végéig meghosszabbítják Jaap de Hoop Scheffer főtitkár megbízatását a katonai szövetségnél.
2006. 12. 26. 18:34
Ingyen gázt, áramot és vizet, továbbá békét és felvirágzást ígért kedden a türkmén népnek Gurbanguly Berdimukhammedov, aznap elnökjelöltté választott ideiglenes államfő, aki az elnökválasztáson indulók közül a legesélyesebb arra, hogy a tekintélyelvű Szaparmurat Niyazov nyomdokaiba lépjen.
2006. 12. 26. 18:22
Fidel Castro felépülőben van, nincs szükség újabb műtétre José Luis García Sabrido neves spanyol sebész szerint.
2006. 12. 26. 15:40
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés volt kedden Tajvantól délre - közölte internetes honlapján a US Geological Survey amerikai földtani intézet, amely egyúttal szökőár-figyelmeztetést is adott ki.
2006. 12. 26. 15:37
Helybenhagyta az iraki fellebbviteli bíróság az ország volt diktátorának halálos ítéletét, így a helyi törvények értelmében Szaddám már nem kaphat kegyelmet. Kormányzati források szerint az ítéletet akár azonnal végre is hajthatják.
2006. 12. 26. 15:33
Olvasói sztorik