Nagyvilág

A Jukoszt is belerángatták Litvinyenko-ügybe

Az orosz főügyészség szerdán Leonyid Nyevzlint, a csődbe taszított Jukosz olajcég izraeli emigrációban élő volt főrészvényesét gyanúsította meg Alekszandr Litvinyenko Londonba dezertált egykori állambiztonsági (FSZB) tiszt halálos megmérgezésének megrendelésével, új nyomozati eredményekre hivatkozva.

Az orosz főügyészség szerint összefüggés lehet a Litvinyenko megölésére és Dmitrij Kovtun vállalkozó megölésének kísérletére vonatkozó nyomozás, illetve a Jukosz egy sor vezető munkatársát polgárok élete és egészsége ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsító vizsgálat között. A főügyészség közölte, hogy egy olyan verziót vizsgál, amely szerint ezeknek a bűncselekményeknek a megrendelői ugyanazok a nemzetközi körözés alatt álló személyek lehetnek, akiknek sorába tartozik Leonyid Nyevzlin, a Jukosz társelnöke.

Nincs szó polóniumról?

A főügyészség szerint „a megengedhető mennyiséget jócskán meghaladó higanygőzt találtak autókban, lakásokban, nyaralókban és irodákban mind Moszkvában, mind Londonban”. Alekszandr Litvinyenkót a brit rendőrség szerint akkor mérgezték meg halálos dózisú polónium-210-es sugárzó izotóppal, amikor november elsején egy londoni szállodában találkozott Kovtunnal és egy másik katonai-biztonsági múltú üzletemberrel, Andrej Lugovojjal.

Mindamellett az orosz főügyészség, amely szerint Kovtun ugyanannak a mérgezésnek az áldozata, mint Litvinyenko, polóniumról nem tett említést közleményében. Nyevzlin a Jukosz bebörtönzött volt első emberének, Mihail Hodorkovszkijnak a legközelebbi munkatársa volt a cég élén. Hodorkovszkij nyolcéves büntetését tölti, amit adóelkerülés és csalás címén, de sokak szerint a Kreml politikai hátterű ösztönzésére róttak ki rá, és további vádakra számíthat.

Nyevzlin, aki a Jukosz-főrészvényes Menatep holding résztulajdonosa, Izraelbe és Kelet-Európába helyezte át a Menatep tevékenységét. Az orosz főügyészség júliusban már megvádolta Nyevzlint egy olajvidéki polgármester 1998-as megölésének megrendelésével. A főügyészség szerdai közleményében jelezte, hogy jogsegélyért kíván fordulni (külföldi) társszerveihez, és kérni szándékozik egy sor külföldre menekült, súlyos bűncselekményekkel vádolt orosz kiadását.

További kihallgatások

A főügyészség eddig azt közölte, hogy a londoni menedékjogot élvező Borisz Berezovszkij volt „oligarchát” és Ahmed Zakajev csecsen szeparatista megbízottat akarja kihallgatni a Litvinyenko-ügyben. A The Times két hete arról írt, hogy Litvinyenko egy olyan orosz titkosszolgálati akciótervről szerzett bizonyítékokat, amely Nyugatra menekült nagyvállalkozók megsarcolására irányult.

A fő célpont Nyevzlin volt, akinek Litvinyenko Izraelben át is adott egyes bizonyítékokat. Nyevzlin ezeket tovább adta a brit rendőrségnek – írta a brit lap, hozzátéve: tucatnyi volt Jukosz-alkalmazott kapott menedékjogot Nagy-Britanniában, és az orosz hatóságok háromszor is megkísérelték elérni kiadatásukat, de e próbálkozásokat az angol bíróságok meghiúsították.

Zakajevet nem lepte meg, hogy az orosz főügyészség megpróbálja összekötni „a XXI. század legkirívóbb bűncselekményét, a Litvinyenko-gyilkosságot a Jukosz-üggyel. Ezzel az agyrémmel el akarja terelni a gyanút Litvinyenko-ügy fő gyanúsítottairól – vélte Zakajev, Kovtunra és Lugovojra célozva. Az orosz ügyészek a Kreml kegyeit keresve odáig jutottak, hogy az egész világ nevet rajtuk – mondta az Eho Moszkvi rádiónak Zakajev, akit az orosz hatóságok terrorizmusban való részvétellel vádolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik