Lazar Elenovszki a felmentés okaként azt jelölte meg, hogy a katonai titkosszolgálat nem tudta megakadályozni, hogy az új fegyvereket elvigyék a macedón hadsereg raktáraiból. A miniszter a szolgálat két másik magas rangú vezetőjének menesztéséről is beszámolt, bár a három felmentett személy egyikét sem nevezte meg.
A macedón rendőrség két hete fülelt le három teherautót, amelyek fuvarlevél nélkül fegyvereket szállítottak, négy bolgár állampolgárt pedig csempészet gyanújával őrizetbe vett. Az elfogott személyek azt állították, hogy a szállítmány – amelyben háromszáz új, német gyártmányú MG-3 gépfegyver is volt – a macedón hadsereg leselejtezett hadianyagaiból áll, és egy bulgáriai fémhulladék-feldolgozóba viszik.
Az ügyben indult előzetes vizsgálat annyit igazolt, hogy a lefoglalt szállítmányt valóban Bulgáriába kívánták eljuttatni.