Nagyvilág

Milliós zarándoklat online áldozattal

Virtualizált állatlevágás, korszerűsített híd az újabb tömegszerencsétlenség megelőzésére, kuponvásárlás a birkák egyszerűbb beszerzéséért, terrorfenyegetettség – az idei mekkai zarándoklat nem mellőzi a modern kor vívmányait, ám az aggályok továbbra sem múltak el.

Tragédiák az utóbbi tíz évben

2006 január – összedőlt egy hotel Mekkában, a szerencsétlenségben 76 zarándok halt meg
2004 – összesen 251 embert taposott agyon a tömeg Minában a Dzsamarat-hídon
2003 – legalább 14 zarándokot taposott halálra a tömeg Minában a Dzsamarat-hídon
2001 – 35 főt taposott agyon a tömeg Minában a Dzsamarat-hídon
1998 – 119 embert tapostak agyon a Minában a Dzsamarat-hídon
1997 – tűz ütött ki a Mina közelében felállított sátortáborban, amelynek következtében több mint 343 ember vesztette életét, és mintegy 1500 fő sérült meg

A mekkai zarándoklat, azaz a háddzs, amely az iszlám vallás ötödik pillérét alkotja, a muzulmán naptár utolsó, úgynevezett Dzul Hiddzsa nevű hónapjának a 8. napján kezdődik, amely idén december 28-ára esik. Ilyenkor muzulmánok tömege tart a világ minden sarkából Mekka felé, hogy elvégezze a Mohamed próféta által előírt szertartásokat. Mintegy 1,5 millió zarándok (ebből külföldről közel 1,2 millió) már megérkezett a háddzsra, amelyre több mint 2,5 millió zarándokot várnak Szaúd-Arábiában. Az Egyesült Arab Emirátusokból eddig mintegy 29, Algériából 25, Egyiptomból 5 ezren érkeztek meg, Kínából körülbelül 10 ezer embert várnak, akiknek a delegációja 30 fős orvosi csoportot is magában foglal. Ez igen komoly előrelépést jelent, hiszen 1986-ban még mindössze 50 zarándok jött Kínából, s a számbeli ugrás az ország gazdasági és az életszínvonalbeli javulását is jól mutatja. Oroszországból mintegy 18 ezren érkeznek, Nagy-Britanniából pedig közel 25 ezer muzulmánra számítanak.


Állat helyett kupon

A háddzs idején több mint 1 millió birkát, tehenet és tevét vágnak le Minában, jelezve a sikeres zarándoklat befejezését. A Szaúd-Arábiai Királyság a feláldozandó állatok minimalizálása érdekében 1983-ban egy programot indított el az Iszlám Fejlesztési Bank (IDB) irányításával, aminek keretében a zarándokok kuponokat vásárolhatnak, amivel felhatalmazzák a bankot arra, hogy nevükben levágja az állatot.

A projektnek elsősorban az volt a célja, hogy a több tízezernyi levágott állat húsa ne vesszen kárba, hanem a Királyságon belül és a határain túl a szegényeknek osszák szét. A legtöbb zarándok ennek köszönhetően már nem személyesen végzi el az állatlevágást, hanem jelenleg a már 27 országban hozzáférhető kupont vásárolja meg, amelynek a költsége körülbelül 320-330 ezer forint. Az ügyfél eltérő színű kuponok közül válogathat, amelyek a különböző állatáldozatokat jelképezik. Újdonság, hogy a kuponhoz mostantól már online is hozzá lehet férni, ráadásul a technikai fejlettséget az is jól mutatja, hogy a levágásról SMS-ben értesítik a bank ügyfeleit.

Míg a projekt elindulásának első évében mindössze 63 ezer kupon kelt el, addig az idén januárban megtartott zarándoklaton az Iszlám Fejlesztési Bank már mintegy 700 ezer kupont adott el, azaz 700 ezer állatot vágatott le, s várható, hogy a december végi háddzson ennyi mindenképpen gazdára talál. A húst főleg Szudánban, Pesavárban az afganisztáni menekültek között, Pakisztánban, Dzsibutiban, Bangladeshben és Jordániában osztják szét.

A több tízezer állat levágása nem jelent gondot, ugyanis Szaúd-Arábia 2001-ben mintegy 23 milliárd forint beruházással megépítette Minában a világ legnagyobb vágóhídját: az 500 négyzetméternyi vágóhídon naponta mintegy 200 ezer birkát vág le körülbelül 10 ezer alkalmazott.

Állatlevágás webkamerával

A pakisztáni vallási szervezetek is bekapcsolódtak a háddzs-üzletbe: virtuális állatlevágást kínálnak azoknak, akik nehezen tudnák teljesíteni ezt a vallási kötelezettséget. A muszlimok így megvehetik az áldozati állatot az interneten, és végignézhetik a levágásukat, mielőtt a húsát szétosztanák.

Egyes nyugati országokban nem könnyű állathoz jutni, illetve vallásos rítusok közepette sem lehet levágni – hangzik a pakisztáni ötletgazdák magyarázata, akik emiatt hívták segítségül az internetet. A kecskét körülbelül 20, a birkát pedig 90 ezer forintért kínálja a pakisztáni szervezet, amely akár SMS-ben vagy emailben is értesíti a vásárlót a sikeres levágásról, ha nem szeretné azt végignézni webkamerán.

Fapados vagy ötcsillagos zarándoklat

Kényelemtől és az utazás módjától függően szerényebb és fényűzőbb háddzsra is befizethet a zarándok. Míg egy „fapados” változat akár 28-30 ezer forintból is kihozható személyenként, addig egy luxus zarándoklatért körülbelül 4,5-5 millió forintot is kifizetnek egyesek, amely többek között elsőosztályú repülőjegyet, ötcsillagos hotelszobát foglal magában.

Az utazási irodák által kínált luxus háddzs-csomag keretében például a mekkai ötcsillagos Intercontinental Hotel fejenként 3,5 millió forintért csodás kilátású szobát biztosít a Kába Szentélyre és a Nagy Mecsetre, Minában egyéni légkondicionálóval felszerelt sátrakat kínálnak – amihez különálló fürdőszoba, állandó személyzet és svédasztal is tartozik -, illetve az Arafát-hegyen frissítőkről gondoskodnak. Sőt, egy ajándékcsomagot is kézhez kap a zarándok, mely a háddzs-szertartásokhoz szükséges kiegészítőket tartalmazza, úgymint övtáska, papucs, kézikönyv a háddzs állomásairól, lakat, kulacs, napszemüveg, napernyő, vászonlepel (ikrám), illetve tűk a „ruha” összefogásához. Ráadásul egy hordozható, elektronikus „idegenvezetővel” is felszerelik a zarándokot, amely előre jelzi az egyes rituálékat és az imákat. Az utazási irodák kínálnak még 1,5-1,8 millió forintért is háddzs-csomagot, ám a többség az 550-600 ezer forintosat veszi igénybe.

Részletesen…

…a mekkai zarán- doklat állomásai >>

Cirkáló helikopterek és újjáépített híd

Több mint 2 millió zarándok kezdi el a héten a háddzsot, s a szaúdi hatóságok ilyenkor a legrosszabbra készülnek fel: egy esetleges tömegszerencsétlenségre vagy egy véres terroristamerényletre. A szaúdi belügyminisztérium közlése szerint az elmúlt évek félelmei (például síita-szunnita ellentét Irakban, politikai szembenállások, madárinfluenza) az idén sem mérséklődtek. Szaúd-Arábia egy hónappal ezelőtt 136 – zarándoknak magát kiadó – militaristát tartóztatott le, akik bombamerényletekre készültek. A szent helyeken esetleg bekövetkező terrorista merényletekről szóló rémhírek azóta sem csitultak.

Míg 1997-ben 16 ezer, addig most a szaúdi Védelmi Minisztérium több mint 50 ezer biztonsági embert helyez el Mekkában és Minában, illetve a zarándoklat többi jelentős állomására, hogy a résztvevők biztonságáról gondoskodjanak. A földi ellenőrzés mellett a minisztérium 12 helikoptert is bevet a zarándokok mozgásának nyomon követésére. A zarándokok biztonságára és kényelmére a szaúdi vezetők közel 3800 milliárd forintot költöttek, a januárban bekövetkezett szálloda-összeomlás elkerülésére mintegy 6 ezer hotelt és kiadásra váró bútorozott lakást ellenőriztek, a jelentősebb pontokon (főútvonalak, hidak, csatornák) több mint 9 ezer biztonsági kamerát helyeztek el, a zarándokok ellátására pedig mintegy 38 ezer orvost, ápolót, péket, takarítót, szemétgyűjtőt fogadtak fel. A zarándoklat ideje alatt a 9 főnél kevesebb utast szállító, Mekkába tartó valamennyi – még szaúdi rendszámú – járművet megállítják a biztonsági emberek. Aki pedig a saját autóját szeretné használni a zarándokok közül, annak előtte be kell szereznie a szükséges engedélyeket.

A szaúdi hatóságok befejezték a Mekkához közeli szűk, mindössze 15 méter széles Dzsamarat-híd első és második építési fázisának az átadását. A hídon – amely a háddzs szinte minden esztendejében halálos áldozatokat követelt – keresztül közelíti meg a zarándokok tömege a sziklák közti kis térséget, ahol a sátánt jelképező oszlopok állnak. A körülbelül 224 milliárd forint költségvetésű átépítésnek az Oszama bin Laden apja által 1931-ben megalapított társaság, a Saudi Binladin Group volt a kivitelezője. Az átépítésnek köszönhetően a héten kezdődő háddzs során az eltérő irányból érkező zarándokok – a négyszintes rendszer révén – már három külön kijáraton hagyhatják el a hidat, amely ezentúl akár 5 millió zarándokkal is könnyen „megbirkózik”. Hála a többszintes hídrendszernek a számítások szerint 1,25 millió zarándok öt óra alatt könnyűszerrel befejezheti a kődobálás szertartását, sőt nem kell ugyanazon az úton visszatérniük a táborukba. Az új útvonalakat elektronikus nyilak, kijelzések mutatják a zarándokoknak. A dzsamarati projekt végső fázisa a következő háddzsra készül el, amikor is 10 bejárattal és 12 kijárattal büszkélkedhet majd a híd.

Nemcsak a felújított Dzsamarat-híd várja pompájában a muzulmánok tömegét, hanem a mekkai Kába-szentély is, ugyanis a szent helyet új takaróval (kiswa) vonják be, amelyet december 29-én avatnak fel. A 14 méter magas, 47 méter széles és 650 kilogramm súlyú díszes lepel körülbelül 1 milliárd forintba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik