Nagyvilág
Legkevesebb 24 ezer nőt raboltak el menyasszonynak Kirgizisztánban az utóbbi három évben és kényszerítettek házasságra.
2012. 05. 15. 05:46
A fehérek kiirtásával fenyegetőztek egy vágmedencei ünnepségen, ahol agyonvertek egy nyugdíjast.
2012. 05. 14. 18:56
A NASA megkezdte asztronauták felkészítését egy kisbolygón való leszállásra, a küldetést a 2020-as évek végére tervezik.
2012. 05. 14. 18:41
Kínai koldusok zsarolnak esküvői párokat azzal, hogy az ifjú párt szállító konvoj elé guggolnak és nem tágítanak, amíg nem kapnak alamizsnát.
Éjszakai randalírozók okozta stresszbe pusztultak bele egy lengyelországi állatkertben.
Megdöbbentek a hazai mobilszolgáltatók az „újabb különadó” miatt. Szerintük az ország visszafejlődéséhez vezet, ha rájuk hárul az eredetileg a fogyasztókra tervezett percadó.
2012. 05. 14. 17:07
Tíz évad után véget ér a CSI: Miami helyszínelők című tv-filmsorozat.
Több mint harminc fokkal lett hidegebb egy nap alatt Bosznia-Hercegovinában.
Az izraeli kormányfő hivatalos iratban először tett ígéretet egy palesztin állam létrejöttére - írja a Háárec című baloldali újság.
Az ukrán törvényhozás akár már holnap megszavazhatja a képviselői mentelmi jog teljes eltörlését – írja a Szevodnya internetes kiadása.
2012. 05. 14. 12:22
Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült Scott Thompson.
A mérnök államtitoknak minősülő adatokat adott át egy külföldi titkosszolgálatnak.
Ha rövid időn belül nem sikerül megállapodni a pártok vezetőivel, akkor az államfő kénytelen lesz ügyvivői kormányt kinevezni.
2012. 05. 12. 14:32
A Forbes magazin toplistát állított össze anyák napja alkalmából.
2012. 05. 12. 09:28
Hazatért a venezuelai elnök, és gőzerővel készül a választásokra.
Fizetésemelést remélt egy nagyáruház nyomozója.
2012. 05. 12. 06:43
A 30 éves texasi Sarah Tessler szerint nemi alapú diszkrimináció áldozata lett.
"Az Európai Unióban így nem viselkednek" címmel a magyar íróval közölt interjút a legnagyobb példányszámú észt napilap.
2012. 05. 11. 19:06
Egyre több bejelentés érkezik a rendőrségre, de egyelőre senkinek sem sikerült a rémisztő lényt kézre keríteni.
A szerzetesrend hét papját kiskorúak elleni szexuális visszaéléssel gyanúsítja a Vatikán.
2012. 05. 11. 15:52
3-4 éves gyermekeknek mutattak fegyvereket a lett Waffen SS-légió uniformisát viselő katonák Rigában.
A helyi rendőrség nyomoz, a legfrissebb információk szerint egy fiatal nőt gyanúsítanak az üggyel kapcsolatban.
Országszerte kormányellenes demonstrációk zajlanak Szíriában.
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
