Nagyvilág

Rasszista gyilkosság miatt börtönben két roma

A fehérek kiirtásával fenyegetőztek egy vágmedencei ünnepségen, ahol agyonvertek egy nyugdíjast.

Tizenhárom év szabadságvesztésre ítélt egy szlovákiai bíróság két roma férfit rasszista gyűlöletkeltés és emberölés miatt – adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A 18 és 23 éves elítéltek tavaly augusztusban a Galgóchoz (Hlohovec) közeli Vágmedence (Madunice) községben támadtak meg ok nélkül egy nyugdíjas férfit egy helyi ünnepségen. A férfit annyira megverték, hogy később a nagyszombati kórházban belehalt a sérüléseibe.

A két férfi a verést követően egy másik férfira is rátámadt. Az elkövetők ezzel sem elégedtek meg, és “a fehérek kiirtásával” kezdték fenyegetni a helyszínen tartózkodókat.

A hétfői tárgyaláson a tavaly augusztusi események több tanújának kihallgatására is sor került. A tanúvallomások megerősítették azt is, hogy a helyszínen tartózkodó ittas romák egy csoportja már a tragédia bekövetkezte előtt is provokálta az ünnepség résztvevőit és hárman közülük egy másik férfit is megvertek, eltörve az áldozat orrát.

A tavaly augusztusi tragédia helyi és országos szinten is közfelháborodást keltett.

A most született ítélet nem jogerős, mindkét vádlott még a bíróságon fellebbezett az ítélet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik