Nagyvilág

Náci egyenruhában oktatták az ovisokat

3-4 éves gyermekeknek mutattak fegyvereket a lett Waffen SS-légió uniformisát viselő katonák Rigában.

Andrejs Klementjevs, a lett parlament alelnöke pénteken élesen elítélte, hogy egy rigai óvodában 3-4 éves gyerekeknek katonák tartottak honismereti órát, akik a lett Waffen SS-légió egyenruháját viselték.

A lett főváros Pucite (Baglyocska) nevű óvodájában március 16-án tartották meg a politikus által említett órát, amelynek videofelvételét az intézmény internetes oldalára is feltették. A lett nacionalisták március 16-án emlékeznek meg minden évben a náci Waffen SS mintegy 100 ezer fős lett légiójának harcáról, amelyet a szovjet hadsereg ellen vívott 1944-ben.

Klementjevs kifejtette: mint apa, politikus és lett állampolgár elítéli az olyan óvodai honismereti órát, mint amilyet a Waffen SS-légió egyenruhájába öltözött fegyveres katonák tartottak. Úgy vélekedett, hogy ilyet egyetlen európai ország sem engedhet meg magának. Szerinte az esettel a helyi nemzeti radikálisok azt akarták megmutatni, hogy nemcsak a Riga központjában évente megtartott akcióra képesek.

“Mindenki számára világos, hogy kicsiknek beszélni a megszállásról vagy a légiósokról, teljesen értelmetlen. Ennek az akciónak inkább csak szimbolikus értelme van. Ezen a honismereti órán egyetlen gyerek sem értette meg, hogy háború volt, s hogy abban ki vett részt.”

A parlamenti alelnöke nem zárta ki, a gyerekeket akár lelki trauma is érhette azzal, hogy fegyvereket mutattak nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik