Panaszt tett a kirúgott sztriptíztáncos újságíró

Nemi alapú diszkrimináció miatt tett hivatalos panaszt egy texasi újságírónő, akit azért bocsátottak el szerkesztőségi állásából, mert kiderült róla, hogy részmunkaidőben sztriptíztáncosnő - közölték pénteken amerikai napilapok.

Korábban a témában:

A 30 éves Sarah Tessler, aki a Houston Chronicle című lapnál a társasági események tudósítója és színes riportok szerzője volt, az egyenlő alkalmazási esélyek biztosításával megbízott szövetségi hivatalhoz (EEOC) fordult azzal a kéréssel, hogy indítson vizsgálatot a volt munkáltatója ellen, amely úgy döntött, hogy felmond neki, miután egy másik újság közölte, hogy mi a riporternő másodállása.

Tessler csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy csak “igen ritkán” vetkőzött, és az ezért kapott pénzből a főiskolai tanulmányait fizette. Elmondása szerint mivel nem tudta megfizetni a kondicionáló klubok árát, a 18 centiméteres cipősarokkal bemutatott vetkőzőszámok kapóra jöttek fizikai állapotának karbantartásához.

A rivális napilap márciusban “leplezte le” Tessler második munkakörét, valamint az “egy dühös sztriptíztáncos naplója” címmel, névtelenül vezetett blogját. A Chronicle főszerkesztője röviddel később kiadta az útját, arra hivatkozva, hogy a felvételekor nem számolt be táncosnői mivoltáról. Tessler szerint viszont ő minden neki feltett kérdésre válaszolt, és ebben a témakörben senki sem faggatta. A riporternő szerint a közvetlen felettesei elégedettek voltak a munkájával.

Ügyvédje, a magának nőjogok képviseletében nevet szerzett Gloria Allred szerint védence nem szegte meg a törvényt, és a táncolás nem akadályozta az újságírói munka elvégzésében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

German Chancellor Angela Merkel and Russian President Vladimir Putin arrive to give a statement on August 18, 2018 at Schloss Meseberg castle in Meseberg, northeastern Germany, where they meet to discuss conflicts in Syria and Ukraine as well as energy issues. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.